Chapter 10. - 2 Weaks

(Listen to this, while you read)

   A szavam elakadt, pedig, igen beszédes lány vagyok. Ritkán lehet elhallgatni... A szívemben az érzés ismét előjött. A motoromból kihúztam a kulcsot, és zsebre dugtam. Mondjuk, kötve hiszem, hogy itt valaki is lopna, vagy ilyesmi.
   Megpróbáltam szemeibe nézni, és egy kis idő múlva ment is. A tekintete szinte égetett. Próbáltam mély lélegzetet venni, de a pulzusom, akkor is az egekben maradt.
   Megpróbáltam összeszedni magam, majd kinyögtem egy értelmes kérdést.
- Mit keresel itt, Harry?
- Szerintem-termett 1 nagyobb lépésre tőlem- az jobb kérdés, te mit keresel itt? Nem gondolod?-suttogta.
- Nem tartozik rád! Az én életem, azt csinálok vele amit akarok!-mondtam halkan, de dühösen.
- Aranyos vagy, mikor dühös vagy, bébi!-jelentek meg az arcán a gödröcskék.
   Irtózatosan cuki volt, de nem gondolhattam rá, hogy ő és én, valamikor is összejövünk, mert nem járnék parasztokkal! szemétkedett velem, de... nekem ugyan úgy tetszett. Nem hazudhatok magamnak!
- Hogy kerülsz ide?- sziszegtem a fogaim között.
- Tudtam, hogy valami nincsen rendben, mikor bejöttél, és ölelgettél, mint egy macit! Végig követtelek, és figyeltelek. Nagyon ötletes vagy. Vállfa kampó, és kötél... Grat! De, amikor Louis kijött, és össze-vissza beszélt... Kár, hogy nem vettem fel!-kuncogta.
- Miért vagy itt?-fújtam rá szaggatottan a levegőt.
- Miattad! Minek kell elmenned?-simította meg hatalmas kezeivel a karomat, de egyből elhúzta, mielőtt én söpörtem volna le őket.- Lángolsz.
- Hogy?-biccentettem félre a fejemet.
- Dzseki van rajtad, de az is tűz forró!- bökött meg egy ujjával. Mikor én magamhoz érintettem a kezemet, nem éreztem semmit. ~Tényleg tűzveszélyes lennék?~
- Ejtsük a lángolós témát! Azért megyek el, mert..... mert... félek.-néztem le a cipőm orrára.
   A maszkom leesett. Még nem tört szét, de ha így folytatom, még az is megeshet. Elszégyelltem magamat, mert féltem. Féltem, mert nem akartam bántani senkit, de sikerült.
   Könnyek szöktek szemembe, majd azok legördültek arcomon.
- Istenem, csak ne sírj! Szidjál inkább engem, de ne sírj!-panaszkodott Harry- Van egy ötletem!
- Mi?-törölgettem könnyes arcom, de csak nem lett szárazabb.
- Fogadjunk!-mondta. Furán néztem rá, majd, ő sóhajtott egyet- Fogadjunk, hogy te nem bírod ki, a szabályokat az iskolában! Hallgatóztam, mikor a fiukkal dumáltatok, és mondtad, hogy utálod a szabályokat! Meghát' a pletyka fészkeket, és itt van elég, őket sem fogod!-húzott egy félmosolyt az arcára.
- Mi? Hogyne bírnám ki! Erős... vagyok... csak most.. nem-igazán.-háborodtam fel, de az arcomról, még mindig csordogált a sós szomorúság.- Fogadok, hogy ti 2 hétig nem bírjátok ki nélkülem!
- Eddig is kibírtuk nélküled, köszi!-emelte fejét felém. A köztünk levő távolság, meglehetősen lecsökkent. Dühös fejünk 5 centiméterre volt egymástól.
- Felpezsdítettem az életed! Tudod, nem csak te hallgatózol!
- Két hét, Lovell. Kettő egész hét. Hiányozni fogok neked! Meg persze a többiek is, talán..-mosolygott gúnyosan.
- Kihívás elfogadva!-sziszegtem.
- Jó!
- Jó!
- Jó!
- Jóó!- Nem várt dolgot tettem. Nem tudom, mi vitt rá, de megtettem.
   Nyakába ugrottam, és szorosan megöleltem. De ami meglepőbb volt, az az, hogy ő szintén magához vont. A szívemben, ismét meleg áradt szét, legszívesebben egész életemben úgy maradtam volna. De ugye, mint mindig valaki, jön és elrontja.
- Bella? Mi.. Mi a fenét csinálsz?- azonnal ki ugrottam kezeiből, és hátrébb léptem 2-3 lépést.
- Perrie. Rég láttalak! Csináltál valamit a hajaddal? Jól áll!-vakarta meg tarkóját Harry, mint aki zavarban van. ~Zavarban? ó, de kis husi!~
- Fogd be, Styles!-intette le nemes egyszerűséggel őt- Ide figyelj! Örülj neki, hogy nem száműztelek a városból, a pereputtyoddal együtt! Erre te meg ráhajtasz a húgomra, az iskola előtt? Mond, normális vagy? Mit képzelsz, ha? Soha... Styles, soha ne merészelj hozzá érni még egyszer a húgomhoz, megértetted?- Érdekes jelenet volt. Perrie ahogy közeledett Harry felé, ő úgy hátrált. Még röhögtem is volna, de nem voltam hangulatomban. Harry bólintott.
- Ő.. ölelt meg. Nem fogom vissza utasítani. És! Pereputty? Komolyan? Akkora hatalmad neked nincs, hogy..-szegény. Végig sem tudta mondani, amit akart. Perrie leküldte a földre, úgy ahogy én csináltam Niallal. Felkiáltott, egy hangosat, a fejét fogva. Talán a fél iskola felébredt.
- Hagy abba, Perrie, kérlek! Kérlek! Nem fog hozzám nyúlni, kérlek!- fogtam meg karját, és huzigáltam.
- Ígérd meg!-hajolt fölé. Harry nem szólt semmit, de még tudtam, hogy Perrie kínozza őt.- Ígérd. Meg.
- Ha nem hagyod, hogy beszéljen, akkor, hogy?- ripacskodtam rá.- Perrie!-ordítottam rá.
- Takarodj, Bella!-mondta.
   ~ Mi az hogy takarodj? Nekem, ilyet mond? NEKEM?~ Az adrenalin szétáradt bennem.
   Perrie a levegőbe repült, majd onnan a fűbe. Nem repült magasra, csak éppen elemelkedett a talajtól. Mintha valaki ellökte volna, csak egy nagyon erős valaki. De jelen esetben én voltam, az a valaki. Egy ujjal sem értem hozzá, csupán az akaratommal tettem.
   Amint Pezz nem volt "útban" Harryhez rohantam, s guggoltam le.
- Minden rendben?-próbáltam noszogatni a fölálláshoz.
- Kösz. A. Meg. Mentést.- motyogta.
- Nincs mit! Fel tudsz állni?- Bólintott. Segítettem neki, majd Perriere pillantottam. A fűben ült, és nézett ki a fejéből, mint aki szellemet látott.- Sajnálom! Csak nem akartam, hogy...-nyeltem egy nagyot- megöld.
- Mennyünk be!-állt fel, és indult meg felém. Karon fogott, s húzott be az épületbe. Hátra néztem, Harryre. Ő ezt tátogta, a fejét fogva, fáradt fejjel: két hét!




   Sziasztok, manók! Előző héten, azért nem hoztam, mert tökre kiment a fejemből, hogy szombat van. Lefoglalt a könyv olvasás. (Ha valakit érdekel: Amanda Hocking A vér szava) 
    Szóval, megkapom a második részét karácsonyra, így... :D So, ismét kettő rész lesz, ÉS! Mivel mikulás van,  + egy rész. :DD Mindenkinek Kellemes mikulást!
    Puxx: Flói