Éjjel kettő volt, és még mindig forgolódtam az ágyban. Szétfeszített az ideg. Zavaros volt ez az egész 3 nap! Csak látni akartam őt. Látni, hogy egyáltalán él-e még! Szó szerint kipattantam az ágyból. Ruhában voltam, pont azért az okból, mert ki tudja mi történhet. Szóval, kipattantam, és elindultam a pincébe. Lábujj hegyen járkáltam, nehogy bárki meghallja, settenkedő lépteimet. Átléptem azon a lépcsőfokon, amelyik nyikorog. Tovább mentem, kikerülve a konyhát. Le a lépcsőkön. A vas ajtó előtt megálltam, és hallgatózni kezdtem. Egy mély üvöltést hallottam, megijedtem. De nem hátráltam meg. Benyitottam.
Nem erre a látványra számítottam. Arra gondoltam, hogy úgy fogom látni, mint mikor rátaláltam itt. De, persze, miért is alakulna valami úgy, ahogy én azt szeretném?! Hátat fordítva hajolt, egy lány felett, a torkán csüngött. A szobában, volt még 3 halott lány. Honnan tudtam, hogy halott? Oda futottam, és megnéztem a pulzusát, ami nem volt. E közben, mögöttem az ajtó becsukódott, nagy hanggal. Erre Harry felém nézett.
Soha, de soha nem akartam Harryre ezt mondani, de most már az volt. Az. Egy szörnyeteg. Mintha nem őt láttam volna. Szürke volt a bőre, szeme rubin vörös, haja felkötve. Megrémített. Féltem. A baj, az volt, hogy a karjaiban lévő lány is meghalt. És, Harry meghallotta a sebesen verő szívemet.
- Friss csemege, ha?- nyalta meg a száját.
- Harry! Bella vagyok!- mondtam lassan.
- Né' má', beszél! Az lehetsz aki csak akarsz! Sőt, a halál előtt szeretnél egy jó élménnyel eltávozni?- mielőtt pisloghattam volna, már előttem volt, és a két ujjával, lejjebb húzta a nacim és a bugyim.
- Harry!- Löktem el- Nem ismersz meg??
- Nem, kéne?- mosolygott, mikor vissza jött hozzám.
- Eljegyeztél!
- Hogy? Dehogy!- nevetett fel. A nyakamhoz hajolt, és a fogai is kilátszódtak, ám ekkor berontottak az ajtón. Dylan intett a kezével, és Harry a következő pillanatban, már a szoba túlsó oldalán volt.
- Mit keresel te itt?- szaladt oda hozzám, és felsegített, miután összerogytam.
- Én, én...- nem tudtam beszélni. Csak álltam ott, és hol a földön fekvő, nem törődöm Harryre néztem, hol az előttem álló, féltő tekintetű Dylanre.
- Gyere!- kézen fogott, és kivezetett. Elértünk a szobájába. Olyan volt, mint gondoltam. Sötét. A bútorok, a falak, minden!- Itt alszol ma velem, jó?
~MI?? Komolyan, Dylan, komolyan?!~
Végig gondoltam. Ha most beleegyezem, indulhat a terv. Igaz, már nem azért, hogy Harry és én együtt lehessünk. Jobb okom volt! A családom ért, a barátaimért, és az ismeretlen emberekért akartam megcsinálni! Azért, hogy Dylan ne tudjon uralkodni senki felett!
- Na?- kérdezte, miután nem válaszoltam.
~Mit tegyek, hogy elhiggye, hogy már őt szeretem? Hogy Harry, már nem jelent nekem semmit? ... Aha, pont ezt akartam elkerülni!~ Csak ez az egy ötlet lebegett előttem. De, mivel még szerettem Harryt, és tudtam, hogy egy életen át szeretni is fogom(az meg rá tett egy lapáttal, hogy nemrég jegyzett el), úgy éreztem, hogy ezzel megcsalom őt.
Aztán, ráébredtem, hogyha, beadom neki, hogy szeretem, elveszem az erejét, utána nem árthat senkinek! Ezzel "tisztelgek" az egykori Harrynek. Sőt, ha én megkapom Dylan erejét, még nagyobb hatalmam lesz, és visszahozhatom a szerelmem!
Nem válaszoltam neki. Mélyen a szemébe néztem, és nagyon-nagyon nagy levegőt vettem. Lelöktem az ágyra, rá másztam, és és megcsókoltam.
Nem hazudok, tetszett! Mármint, persze, Harry, meg minden, de úgy gondoltam, hogy ő többé nem jön vissza! Olyan érzés volt, mintha számomra meghalt volna. Mindennél jobban szeretem/szerettem Harryt. De, míg másoknak könnyű, Harrynek, és magamnak nem tudok hazudni!
Miután csókolózni kezdtünk, lassan lekerült rólunk a ruha. És a többi, és a többi. Miután megtörtént az aktus, gyengéden csókolóztunk. Én a karjaiban feküdtem.
Sziasztok, Manók! Ismét bocsi! Tényleg sajnálom, de meg van nyárra a programom, és elég kötött. Nem mondok konkrét dátumokat, inkább azt mondom, hogy amikor tudok, felrakok részt, független attól, hogy szombat van e, vagy szerda, oks? Remélem nem haragszotok.
Puxx:Flói
U.I.: Nézzetek be a másik blogomba--> KATT
![Witch and Vampire's [Magical Love]](http://2.bp.blogspot.com/-1dNU7SWtQL8/VOjwGCGf6aI/AAAAAAAAIOA/Lpt9WKyDpxw/s1600/01.%2BEz%2Baz%2521.jpg)
2015. június 7., vasárnap
2015. május 17., vasárnap
ll. Chapter - 11. Vampire Fever
- Hozzám jössz?- kérdezte még egyszer, miután nem tudtam válaszolni az elsőre. Félre ne értsétek! Természetesen igent akartam mondani, csak egy hang sem jött ki a torkomon. A könnyeim patakokban folytak.
Tudatni akartam Harryvel, hogy igen, ezért lehajoltam, megcsókoltam, és megpróbáltam rá mosolyogni.
- Szeretlek!- nyögtem ki.
- Tudom...
Bezárkóztunk a szobába, és... hát, ismét lefeküdtünk. De nem ám aludni, nem ám! Állítólag, egyre jobb vagyok. Én meg egyre jobban élvezem. Szóval.... ;)
Pár órával később, mikor Haz elaludt, gondolkodni kezdtem. ~Hogy lehet az, hogy én itt vagyok, Harryvel, egyedül. Nem értem! Ha Dylan akar tőlem valamit, akkor nem kéne tennie is érte? Szeret engem, vagy mi, a halál!? Ha Harry nem engem szeretne, hanem egy másik lányt, de úgy, mint engem, és én fogjul ejteném, mert kellene az ereje, és a többi, és lenne saját szobájuk, ahol szexelnek, én már megöltem volna, leszarva mit gondol Harry. Nem? Mi célja van ezzel? Vagy, talán már rájött, hogy mit tervezünk? Esetleg ő sántít valamiben? Ó, egek!~
Mikor a legrosszabbra gondoltam, Harry kapkodva felkelt álmából.
- Hallod te a szívverésedet? Mert én igen!!- nézett rám dühösen- Megint min gondolkodtál??- simította meg a hátamat.
- Semmin, igazán semmin! Csak aggódok.
- Nem mondom, hogy nincs miért, mert van, de próbálj meg nem rá gondolni.- odahajoltam hozzá. Fejem az övére hajtottam. Mosolyogni kezdtem, aztán, mikor megcsókoltam volna, ő elugrott, és a földön forgolódott.
- Úr Isten! Mi van?- kiáltottam, és utána ugrottam.
- Hívd... Dylant!- suttogta. Kirohantam a szobámból, le a lépcsőn, miközben Dylan nevét kiáltottam.
- Mi van?- sietett elém, ijedt arccal.
- Harry, valami történt vele! Azt mondta hívjalak!- amint megláttam, visszafelé kezdtem futni, természetesen ő jött mögöttem.
- Te.. voltál!- mondta alig hallható, rekedt hangon, Dylannek.
Dylan lehajolt hozzá, és vizsgálni kezdte.
- Sárga a szemed, és kint vannak a fogaid. Vámpír lázad van.
- Milye?
- Megfertőződött. Ez egy vírus fajta, vámpíroknál. Gyilkolni akar majd. Bárkit. Mindenkit! De csak akkor, amikor éhes. Elfogja veszteni a fejét, és senkit nem fog felismerni. Ez hasonlít az amnéziára, csak e mellé vérszomj is társul. ... Egy pillanat és jövök.- mondta, és kiviharzott.
Csak álltam és néztem Harryt, ahogy kínlódik. Valamit tátogni kezdett, de mire odahajoltam, hogy le tudjam olvasni, vagy halljam, hogy mit mond, Dylan visszajött Alexel és Ryannel maga mögött.
- Állj félre!- mondta hűvösen.
- Nem! Mit akarsz vele csinálni?- húzódtam hozzá még közelebb.
- Csak segíteri akarok!- leguggolt hozzám, s egy ujjával végig simította az állam- Nem akarhatod, hogy másokat bántson!
- Hova akarod vinni?- adtam be a derekam, miután alaposan végig gondoltam, mit mondott Dylan.
- A pincébe. -hangja, meglepetésemre kellemes volt.
- Rendben. - intett a két fiúnak, ők megfogták, és elindultak vele le. Nem mertem velük menni. Nem vagyok képes nézni, hogy szenved, és nem tudok ellene tenni semmit. Képtelen voltam.
Dylannel csak néztük egymást, aztán, amikor megindult ki, megszólítottam.
- Várj! Tudsz neki segíteni?- néztem rá, könnyes szemekkel.
- Nem. Sajnálom, de akár, még meg is halhat. Most azt fogja átélni, mint mikor átváltozott vámpírrá. Újra meghal. Ha erős a szervezete, akkor túl éli, de ha nem... Sajnálom!
Sziasztok Manók! Ne haragudjatok, sok mentségem nincs, ezért nem is magyarázkodok. Ráadásul, olyan rövidke lett ez a rész! Sajnálom! És, ezentúl két hetente lesznek a részek. De, van valami jó hírem is. Az új blogom.
http://mywierdlifelikewitch.blogspot.hu/
Ott vasárnap lesznek részek. Kukkantsatok be!
Puxx:Flói
Tudatni akartam Harryvel, hogy igen, ezért lehajoltam, megcsókoltam, és megpróbáltam rá mosolyogni.
- Szeretlek!- nyögtem ki.
- Tudom...
Bezárkóztunk a szobába, és... hát, ismét lefeküdtünk. De nem ám aludni, nem ám! Állítólag, egyre jobb vagyok. Én meg egyre jobban élvezem. Szóval.... ;)
Pár órával később, mikor Haz elaludt, gondolkodni kezdtem. ~Hogy lehet az, hogy én itt vagyok, Harryvel, egyedül. Nem értem! Ha Dylan akar tőlem valamit, akkor nem kéne tennie is érte? Szeret engem, vagy mi, a halál!? Ha Harry nem engem szeretne, hanem egy másik lányt, de úgy, mint engem, és én fogjul ejteném, mert kellene az ereje, és a többi, és lenne saját szobájuk, ahol szexelnek, én már megöltem volna, leszarva mit gondol Harry. Nem? Mi célja van ezzel? Vagy, talán már rájött, hogy mit tervezünk? Esetleg ő sántít valamiben? Ó, egek!~
Mikor a legrosszabbra gondoltam, Harry kapkodva felkelt álmából.
- Hallod te a szívverésedet? Mert én igen!!- nézett rám dühösen- Megint min gondolkodtál??- simította meg a hátamat.
- Semmin, igazán semmin! Csak aggódok.
- Nem mondom, hogy nincs miért, mert van, de próbálj meg nem rá gondolni.- odahajoltam hozzá. Fejem az övére hajtottam. Mosolyogni kezdtem, aztán, mikor megcsókoltam volna, ő elugrott, és a földön forgolódott.
- Úr Isten! Mi van?- kiáltottam, és utána ugrottam.
- Hívd... Dylant!- suttogta. Kirohantam a szobámból, le a lépcsőn, miközben Dylan nevét kiáltottam.
- Mi van?- sietett elém, ijedt arccal.
- Harry, valami történt vele! Azt mondta hívjalak!- amint megláttam, visszafelé kezdtem futni, természetesen ő jött mögöttem.
- Te.. voltál!- mondta alig hallható, rekedt hangon, Dylannek.
Dylan lehajolt hozzá, és vizsgálni kezdte.
- Sárga a szemed, és kint vannak a fogaid. Vámpír lázad van.
- Milye?
- Megfertőződött. Ez egy vírus fajta, vámpíroknál. Gyilkolni akar majd. Bárkit. Mindenkit! De csak akkor, amikor éhes. Elfogja veszteni a fejét, és senkit nem fog felismerni. Ez hasonlít az amnéziára, csak e mellé vérszomj is társul. ... Egy pillanat és jövök.- mondta, és kiviharzott.
Csak álltam és néztem Harryt, ahogy kínlódik. Valamit tátogni kezdett, de mire odahajoltam, hogy le tudjam olvasni, vagy halljam, hogy mit mond, Dylan visszajött Alexel és Ryannel maga mögött.
- Állj félre!- mondta hűvösen.
- Nem! Mit akarsz vele csinálni?- húzódtam hozzá még közelebb.
- Csak segíteri akarok!- leguggolt hozzám, s egy ujjával végig simította az állam- Nem akarhatod, hogy másokat bántson!
- Hova akarod vinni?- adtam be a derekam, miután alaposan végig gondoltam, mit mondott Dylan.
- A pincébe. -hangja, meglepetésemre kellemes volt.
- Rendben. - intett a két fiúnak, ők megfogták, és elindultak vele le. Nem mertem velük menni. Nem vagyok képes nézni, hogy szenved, és nem tudok ellene tenni semmit. Képtelen voltam.
Dylannel csak néztük egymást, aztán, amikor megindult ki, megszólítottam.
- Várj! Tudsz neki segíteni?- néztem rá, könnyes szemekkel.
- Nem. Sajnálom, de akár, még meg is halhat. Most azt fogja átélni, mint mikor átváltozott vámpírrá. Újra meghal. Ha erős a szervezete, akkor túl éli, de ha nem... Sajnálom!
Sziasztok Manók! Ne haragudjatok, sok mentségem nincs, ezért nem is magyarázkodok. Ráadásul, olyan rövidke lett ez a rész! Sajnálom! És, ezentúl két hetente lesznek a részek. De, van valami jó hírem is. Az új blogom.
http://mywierdlifelikewitch.blogspot.hu/
Ott vasárnap lesznek részek. Kukkantsatok be!
Puxx:Flói
2015. május 2., szombat
ll. Chapter 10. - Little Things
~Most komolyan, hihetek neki, vagy nem?~
- Azt szeretnéd, ha őszinténk lennénk egymással?- kérdeztem bátran.
- Igen.- mondta röviden.
- Ha most ide jönne egy idegen, és ugyan ezt mondaná neked, amit te nekem, te hinnél neki, és megbíznál benne, és elmondanád neki a titkaidat?
- Hát, jó, de...
- Mi a biztosíték arra, hogy ha elmondok neked valamit, azt nem tudja meg a bátyád?- sandítottam rá.
- Hát, végülis igazad van. Nem tudok semmiféle "biztosítékot" nyújtani neked. De azért elmondom a szándékaimat. Oké?
- Hallgatlak.
- Szóval. Ahogy már említettem. Amióta eszemet tudom, utálom a bátyámat. Ő a puszta jelenlétével felidegesít, és elviselhetetlen, mert kiskorunkban sokat bántott. De, valamilyen szinten, ha nem is szeretem, de kedvelem, mert mégis csak a bátyám. De! Amit művel ő, és amit a szüleink tettek elfogadhatatlan.
- Ugye tudod, hogy az én szüleim ölték meg a tieidet. Nem rosszallásból mondom, csak...- néztem félre.
- Tudni tudom, és legbelül tudom, hogy a szüleid jogosan tették ezt. Fájni fáj, de megérdemelték.- jelentek meg a könnyek a szemében, miközben a kezén nézegette a gyűrűket.- De a szüleid a bátyám miatt haltak meg.
- Dehát, ha ő ennyi éves...
- Tudod, egy idő után nem öregszünk. És, mielőtt megkérdezed, én kaptam egy fiatalító szérumot, amitől maradhattam Dylan húga...- körzött szemeivel. Egy oldal mosolyt eresztettem rá, mire ő úgyszintén.- Szóval. Amit művel ő, és amit a szüleink tettek elfogadhatatlan. Ennek ellenére nem akarom hogy meghaljon. De azt sem, hogy ő uralja a világunkat. Az embereknek van szabad akaratuk, had tegyék azt, amit szeretnének, és a többi. A tervem az, hogy el kell venni a varázserejét. Anélkül nem ér semmit.
- Vagy, az enyémet, nem? Végülis, azért akart engem, hogy úralkodhadjon, ugye?
- Is. Ő tényleg szerelmes beléd. És, végül is, az sem lenne egy rossz megoldás, de szerintem, hatásosabb, ha az övét vesszük el.
- És a csatlósaival mi lesz? Megszűnnek létezni, ha nem lesz ereje a bátyádnak, vagy mi?- pislogtam bután.
- Nem, de vezető nélkül mire mennek? Sem Ryan, sem Alex nem kielégítő... Mármint mint vezető.
- Te jó ég. Te lefeküdtél velük?- a pupilláim kétszereseire nyíltak.
- Hát, igen...- szégyelte el magát.
- Mindegy, mond tovább.
- Szóval, mivel ők nem lennének jó vezetőnek, ezért feloszlanának, így gond nem lenne. Sőt te kétszeresen is jól járnál.
- Mert?
- Mert a trón téged illet.- pár pillanatig hallgattunk, ám utána, ő megtörte a csendet- Szóval, most már bízol bennem?
- Szeretem Harryt, és most vesztettem el a szüzességemet vele tegnap. Tényleg szeretem. Dylan pedig... hát... nem is tudom. Kedves, és jó képű, de voltaképpen az ellenségem. És ki ne felejtsük, hogy megölte a bátyámat, és ezt akarja tenni Harryvel is.
- Ismerem Harryt.
- Honnan?- szólalt meg bennem a féltékenység.
- Sokszor vittem le neki vért, többet, mint amennyit szabadott volna. - mosolyogta. A meg könnyebüléstől, én is.
- És most, ha ezt megtesszük, hogyan tennénk meg?
- Ne felejtsd el, hogy te vagy a leghatalmasabb boszorkány.
- Hogy is tudnám..- fintorogtam- Csakhogy, itt nincs erőm.
- Hát ez az. Itt. De ha nem leszel a holdkő hatása alatt, akkor?
- De, hogyan? Nem bízik annyira bennem, hogy elmenyünk kettecskén fagyizni!
- Bella, minden idő kérdése. Gondolj bele, milyen ütőkártya van nálunk?- mikor egy perc múlva sem mondtam semmit, folytatta- Szeret téged. Ha elhiteted, hogy te is őt, nem fog kelleni a holdkő neki, és akkor puff. Volt varázslat, nincs varázslat, viszlát világ vége.
- És Harry?
- Harrynek elkéne bújnia, elszöknie. Valahova, ahol még az ördög sem keresné, valahova, ahová Dylan be sem tenné a lábát, és nem is engedne oda be senkit.
- Ne csigázz!
- A szüleink kriptájába.- ismét heves pislogásba kezdtem- Figyelj, holnap visszatérünk erre. Felkisérlek a szobádba, elszigetelem, és beszéld meg vele, mind ezt, rendben?
- Rendben. Amikor kijöttünk, azért köröztél a kezeddel?
- Igen, le hangszigeteltem.- mosolygott büszkén.
Bementünk a házba. Az ajtónál állt Dylan, ám mikor megállított minket, Mia megfogta a karomat, és húni kezdett felfelé a lépcsőn. Felértünk az én szobámba. Azt javasoltam, inkább kopogjunk be előbb, mielőtt belépünk, ki tudja mit csinál bent Haz. Így is tettünk.
- Igen? Gyere!- mondta. Mikor meglátta a mögöttem belépő Miát, mégnagyobbra vonta vigyorát.
- Mia!- pattant fel az ágyból, és ölelte át őt.- Bella, nagyon sokat köszön...
- Tudom, tudom.- szakítottam félbe őt.
- Én is örülök, Harry. De, ha nem haragszol, csak villám látogatást teszek itt. Bella hozz kérlek valami aranyos felsőt, ha kell holnap visszahozom, de kell valami indok.- suttogta. Én elszakadtam egy olyan trikóért aminek a háttere a színes volt, és fánkok voltak rajta, miközben ő hang szigetelte a szobánkat. - Kész is. Megyek is. Bella, mond meg neki is amiről beszéltünk. Oké?
- Persze.
- Sziasztok!
- Szia!- mondtuk egyszerre.
Mindent elmondtam neki. A tervünk től kezdve, addig, hogy mi lenne a dolga. Nem szívlelte a legjobban, de elfogadta.
***
Másnap reggel, mikor felébredtem, Harry nem volt mellettem. Felöltöztem, ki sminkeltem, és le mentem a konyhába.
- Jó reggelt!- köszöntöttek.
- Hali!
- Bella, beszélhetünk?- állt fel az asztaltól Mia.
- Persze....- felmentünk a szobájába.
- Mit beszéltetek meg Harryvel, mikor megy el?
- Holnap után.
- Remek, és ő most hol van?
- Fogalmam sincs! Nem volt mellettem, mikor felkeltem.
- Én Dylant nem láttam. Van egy sanda gyanúm, hogy beszélgetnek.
- Ne! Ne, ne, ne, ne, ne, ne!- mondtam gyorsan, és indultam ki. Leszaladtam a lépcsőn, le a pincébe, oda ahol rátaláltam Harryre. Zárva volt. Dörömbölni kezdtem az ajtón. Egyre erősebben, és erősebben, mígnem az ajtó eldőlt előttem.
Harry egy székben ült, vele szemben Dylan.
- E-ezt hogy csináltad?- mutatott Haz az ajtóra, amin immáron álltam.
- Fogalmam sincs. Minden rendben?
- Mikor volt?- mosolygott rám. Mély levegőt vettem, majd kifújtam. Bólintottam, és indultam reggelizni. Mikor megfordúltam, mögöttem állt Ryan és Alex csodálkozva. Egy félmosoly kíséretében elhaladtam mellettük.
Miután megreggelizem, s felmentem a szobámba, Harry ott várt. Karjaiba ugrottam, és szorosan öleltem. Beszívtam illatát, és ekkor tudatosodott, hogy 2 napom van arra, hogy érezzem a bódító illatát, mert egy ideig, tudtam, hogy nem fogom.
- Ne aggódj, csak vért vett le belőlem.
- Minek??- csodálkoztam.
- Mert szeret vizsgálódni, és vámpír vért még nem vizsgált. Azt mondta, hogy többre lesz szügsége, ezért dél után is adok neki.- mesélte, miközben fájdalmasan nézett rám.
- Biztos, hogy minden rendben? Olyan... furcsán nézel ki, és nézel rám!
- Két nap múlva, hetekig nem foglak látni! Addig élvezem, hogy látlak, ameddig csak tudom.
- Én is így vagyok vele!
- Viszont, szeretnélek valamire megkérni. Három valamire. Az egyik az, hogy kérlek vedd le a nyakláncot.
- Mi?- szakítottam félbe- De, így kommonikálhatunk, vagy mi!
- Igen, de, ha a tervet nézed, megutálsz, mert elhagylak, és Dylen karjaiba menekülsz...- mondta, majd megfeszült az állkapcsa.
- Jó, igaz.- elhúzódtam tőle, lekapcsoltam, és neki adtam.- És, mi a másik.
- Cserébe, húzd ezt fel.- a kezéről egy karkötőt levett, és rárakta az enyémre- Ezt akkor csináltam, mikor be voltam zárva. A hát szőrömböl..
- Mi?- néztem rá úgy mint egy idiótára.
- Csak viccelek, de, ez nagyon régi, szóval, vigyázz rá.
- És a harmadik?
- Máris mondom.
- Hajrá!
- "Tudom, hogy sohasem szeretted a hangodat a felvételen, sohasem akarod tudni, hogy mennyi a súlyod. Még mindig szereted belepréselni magad a nadrágjaidba, de te, tökéletes vagy nekem! Nem fogom engedni ezeket a kis dolgokat kicsúszni a számon. De, ha ez igaz, ez te vagy, te vagy, akihez hozzá lettek adva. Én szerelmes vagyok beléd, és ezekbe a kis dolgokba! És én épp megengedtem, hogy ezek a kis dolgok kicsússzanak a számon, mert ez te vagy, oh te vagy, te vagy, akihez hozzá lettek adva. És én szerelmes vagyok beléd, és ezekbe a kis dolgokba!"
Könnyek csordultak a szemembe, arra gondoltam, hogy ha ez egy vers akar lenni, nem rímel, és ezen fel kuncogtam.
- Ne sírj!- törölte meg meleg kezeivel a könnyeimet.
- Meleg a kezed...
- Mindegy. Ezt egy dalból idéztem, amúgy, de ez sem számít, mert nem ezt akartam mondani. Fontos vagy nekem, és akármi is történjen, az is leszel. Ha meghalok, tudd, hogy a túlvilágon is szeretni foglak, ameddig nem leszel velem. De ez nem azt jelenti, hogy meghalj miattam! Éld az életet, és, 200-300 évesen, hamár kiöregedett boszi leszel, és még mindig szeretsz, tudd, hogy én is, és várok rád. Egy örökké valóságig. Ezért adom ezt neked.- belenyúlt a zsebébe. - Hogy emlékezz a szerelmemre, ránk.- kihúzta a kezét, és ökölbe szorította. Hátra lépett egy picit, majd lassan letérdelt. A keze már nem szorította a tárgyat, és megláthattam.
.jpg)
- Harry...- mondtam. Patakokban folyt a könnyem.
- Izabella Jessica Queen Elisabeth Mia Amaya Russo Lovell. Hozzám jössz?
- Azt szeretnéd, ha őszinténk lennénk egymással?- kérdeztem bátran.
- Igen.- mondta röviden.
- Ha most ide jönne egy idegen, és ugyan ezt mondaná neked, amit te nekem, te hinnél neki, és megbíznál benne, és elmondanád neki a titkaidat?
- Hát, jó, de...
- Mi a biztosíték arra, hogy ha elmondok neked valamit, azt nem tudja meg a bátyád?- sandítottam rá.
- Hát, végülis igazad van. Nem tudok semmiféle "biztosítékot" nyújtani neked. De azért elmondom a szándékaimat. Oké?
- Hallgatlak.
- Szóval. Ahogy már említettem. Amióta eszemet tudom, utálom a bátyámat. Ő a puszta jelenlétével felidegesít, és elviselhetetlen, mert kiskorunkban sokat bántott. De, valamilyen szinten, ha nem is szeretem, de kedvelem, mert mégis csak a bátyám. De! Amit művel ő, és amit a szüleink tettek elfogadhatatlan.
- Ugye tudod, hogy az én szüleim ölték meg a tieidet. Nem rosszallásból mondom, csak...- néztem félre.
- Tudni tudom, és legbelül tudom, hogy a szüleid jogosan tették ezt. Fájni fáj, de megérdemelték.- jelentek meg a könnyek a szemében, miközben a kezén nézegette a gyűrűket.- De a szüleid a bátyám miatt haltak meg.
- Dehát, ha ő ennyi éves...
- Tudod, egy idő után nem öregszünk. És, mielőtt megkérdezed, én kaptam egy fiatalító szérumot, amitől maradhattam Dylan húga...- körzött szemeivel. Egy oldal mosolyt eresztettem rá, mire ő úgyszintén.- Szóval. Amit művel ő, és amit a szüleink tettek elfogadhatatlan. Ennek ellenére nem akarom hogy meghaljon. De azt sem, hogy ő uralja a világunkat. Az embereknek van szabad akaratuk, had tegyék azt, amit szeretnének, és a többi. A tervem az, hogy el kell venni a varázserejét. Anélkül nem ér semmit.
- Vagy, az enyémet, nem? Végülis, azért akart engem, hogy úralkodhadjon, ugye?
- Is. Ő tényleg szerelmes beléd. És, végül is, az sem lenne egy rossz megoldás, de szerintem, hatásosabb, ha az övét vesszük el.
- És a csatlósaival mi lesz? Megszűnnek létezni, ha nem lesz ereje a bátyádnak, vagy mi?- pislogtam bután.
- Nem, de vezető nélkül mire mennek? Sem Ryan, sem Alex nem kielégítő... Mármint mint vezető.
- Te jó ég. Te lefeküdtél velük?- a pupilláim kétszereseire nyíltak.
- Hát, igen...- szégyelte el magát.
- Mindegy, mond tovább.
- Szóval, mivel ők nem lennének jó vezetőnek, ezért feloszlanának, így gond nem lenne. Sőt te kétszeresen is jól járnál.
- Mert?
- Mert a trón téged illet.- pár pillanatig hallgattunk, ám utána, ő megtörte a csendet- Szóval, most már bízol bennem?
- Szeretem Harryt, és most vesztettem el a szüzességemet vele tegnap. Tényleg szeretem. Dylan pedig... hát... nem is tudom. Kedves, és jó képű, de voltaképpen az ellenségem. És ki ne felejtsük, hogy megölte a bátyámat, és ezt akarja tenni Harryvel is.
- Ismerem Harryt.
- Honnan?- szólalt meg bennem a féltékenység.
- Sokszor vittem le neki vért, többet, mint amennyit szabadott volna. - mosolyogta. A meg könnyebüléstől, én is.
- És most, ha ezt megtesszük, hogyan tennénk meg?
- Ne felejtsd el, hogy te vagy a leghatalmasabb boszorkány.
- Hogy is tudnám..- fintorogtam- Csakhogy, itt nincs erőm.
- Hát ez az. Itt. De ha nem leszel a holdkő hatása alatt, akkor?
- De, hogyan? Nem bízik annyira bennem, hogy elmenyünk kettecskén fagyizni!
- Bella, minden idő kérdése. Gondolj bele, milyen ütőkártya van nálunk?- mikor egy perc múlva sem mondtam semmit, folytatta- Szeret téged. Ha elhiteted, hogy te is őt, nem fog kelleni a holdkő neki, és akkor puff. Volt varázslat, nincs varázslat, viszlát világ vége.
- És Harry?
- Harrynek elkéne bújnia, elszöknie. Valahova, ahol még az ördög sem keresné, valahova, ahová Dylan be sem tenné a lábát, és nem is engedne oda be senkit.
- Ne csigázz!
- A szüleink kriptájába.- ismét heves pislogásba kezdtem- Figyelj, holnap visszatérünk erre. Felkisérlek a szobádba, elszigetelem, és beszéld meg vele, mind ezt, rendben?
- Rendben. Amikor kijöttünk, azért köröztél a kezeddel?
- Igen, le hangszigeteltem.- mosolygott büszkén.
Bementünk a házba. Az ajtónál állt Dylan, ám mikor megállított minket, Mia megfogta a karomat, és húni kezdett felfelé a lépcsőn. Felértünk az én szobámba. Azt javasoltam, inkább kopogjunk be előbb, mielőtt belépünk, ki tudja mit csinál bent Haz. Így is tettünk.
- Igen? Gyere!- mondta. Mikor meglátta a mögöttem belépő Miát, mégnagyobbra vonta vigyorát.
- Mia!- pattant fel az ágyból, és ölelte át őt.- Bella, nagyon sokat köszön...
- Tudom, tudom.- szakítottam félbe őt.
- Én is örülök, Harry. De, ha nem haragszol, csak villám látogatást teszek itt. Bella hozz kérlek valami aranyos felsőt, ha kell holnap visszahozom, de kell valami indok.- suttogta. Én elszakadtam egy olyan trikóért aminek a háttere a színes volt, és fánkok voltak rajta, miközben ő hang szigetelte a szobánkat. - Kész is. Megyek is. Bella, mond meg neki is amiről beszéltünk. Oké?
- Persze.
- Sziasztok!
- Szia!- mondtuk egyszerre.
Mindent elmondtam neki. A tervünk től kezdve, addig, hogy mi lenne a dolga. Nem szívlelte a legjobban, de elfogadta.
***
Másnap reggel, mikor felébredtem, Harry nem volt mellettem. Felöltöztem, ki sminkeltem, és le mentem a konyhába.
- Jó reggelt!- köszöntöttek.
- Hali!
- Bella, beszélhetünk?- állt fel az asztaltól Mia.
- Persze....- felmentünk a szobájába.
- Mit beszéltetek meg Harryvel, mikor megy el?
- Holnap után.
- Remek, és ő most hol van?
- Fogalmam sincs! Nem volt mellettem, mikor felkeltem.
- Én Dylant nem láttam. Van egy sanda gyanúm, hogy beszélgetnek.
- Ne! Ne, ne, ne, ne, ne, ne!- mondtam gyorsan, és indultam ki. Leszaladtam a lépcsőn, le a pincébe, oda ahol rátaláltam Harryre. Zárva volt. Dörömbölni kezdtem az ajtón. Egyre erősebben, és erősebben, mígnem az ajtó eldőlt előttem.
Harry egy székben ült, vele szemben Dylan.
- E-ezt hogy csináltad?- mutatott Haz az ajtóra, amin immáron álltam.
- Fogalmam sincs. Minden rendben?
- Mikor volt?- mosolygott rám. Mély levegőt vettem, majd kifújtam. Bólintottam, és indultam reggelizni. Mikor megfordúltam, mögöttem állt Ryan és Alex csodálkozva. Egy félmosoly kíséretében elhaladtam mellettük.
Miután megreggelizem, s felmentem a szobámba, Harry ott várt. Karjaiba ugrottam, és szorosan öleltem. Beszívtam illatát, és ekkor tudatosodott, hogy 2 napom van arra, hogy érezzem a bódító illatát, mert egy ideig, tudtam, hogy nem fogom.
- Minek??- csodálkoztam.
- Mert szeret vizsgálódni, és vámpír vért még nem vizsgált. Azt mondta, hogy többre lesz szügsége, ezért dél után is adok neki.- mesélte, miközben fájdalmasan nézett rám.
- Biztos, hogy minden rendben? Olyan... furcsán nézel ki, és nézel rám!
- Két nap múlva, hetekig nem foglak látni! Addig élvezem, hogy látlak, ameddig csak tudom.
- Én is így vagyok vele!
- Viszont, szeretnélek valamire megkérni. Három valamire. Az egyik az, hogy kérlek vedd le a nyakláncot.
- Mi?- szakítottam félbe- De, így kommonikálhatunk, vagy mi!
- Igen, de, ha a tervet nézed, megutálsz, mert elhagylak, és Dylen karjaiba menekülsz...- mondta, majd megfeszült az állkapcsa.- Jó, igaz.- elhúzódtam tőle, lekapcsoltam, és neki adtam.- És, mi a másik.
- Cserébe, húzd ezt fel.- a kezéről egy karkötőt levett, és rárakta az enyémre- Ezt akkor csináltam, mikor be voltam zárva. A hát szőrömböl..
- Mi?- néztem rá úgy mint egy idiótára.
- Csak viccelek, de, ez nagyon régi, szóval, vigyázz rá.
- És a harmadik?
- Máris mondom.
- Hajrá!
- "Tudom, hogy sohasem szeretted a hangodat a felvételen, sohasem akarod tudni, hogy mennyi a súlyod. Még mindig szereted belepréselni magad a nadrágjaidba, de te, tökéletes vagy nekem! Nem fogom engedni ezeket a kis dolgokat kicsúszni a számon. De, ha ez igaz, ez te vagy, te vagy, akihez hozzá lettek adva. Én szerelmes vagyok beléd, és ezekbe a kis dolgokba! És én épp megengedtem, hogy ezek a kis dolgok kicsússzanak a számon, mert ez te vagy, oh te vagy, te vagy, akihez hozzá lettek adva. És én szerelmes vagyok beléd, és ezekbe a kis dolgokba!"
Könnyek csordultak a szemembe, arra gondoltam, hogy ha ez egy vers akar lenni, nem rímel, és ezen fel kuncogtam.
- Ne sírj!- törölte meg meleg kezeivel a könnyeimet.
- Meleg a kezed...
- Mindegy. Ezt egy dalból idéztem, amúgy, de ez sem számít, mert nem ezt akartam mondani. Fontos vagy nekem, és akármi is történjen, az is leszel. Ha meghalok, tudd, hogy a túlvilágon is szeretni foglak, ameddig nem leszel velem. De ez nem azt jelenti, hogy meghalj miattam! Éld az életet, és, 200-300 évesen, hamár kiöregedett boszi leszel, és még mindig szeretsz, tudd, hogy én is, és várok rád. Egy örökké valóságig. Ezért adom ezt neked.- belenyúlt a zsebébe. - Hogy emlékezz a szerelmemre, ránk.- kihúzta a kezét, és ökölbe szorította. Hátra lépett egy picit, majd lassan letérdelt. A keze már nem szorította a tárgyat, és megláthattam.
- Izabella Jessica Queen Elisabeth Mia Amaya Russo Lovell. Hozzám jössz?
ll. Chapter 9 - Mia
Reggel, Harry szuszogására ébredtem. Déja vű érzetem volt. Nyitogatni kezdtem a szemeimet, s az ő szeme volt az első dolog amit megláttam. Zölden csillogtak, s szólongattak.
- Szia!- köszöntem.
- Jól aludtál?- csókolta meg a homlokom.
- Aha. Veled mindig jól alszom. És te?
- Én is veled. Fura, most minden olyan normális, nem?
- Igen, szerintem is, és ez nem tetszik. Valami fog történni.- szomorogtam el.
- De nem veled, szerencsére!- ölelt magához.
- Ne mondj ilyeneket!- bújtam a mellkasához- Óh, és ne kezdjünk nyál tengert árasztani, jó?
- Hmm?
- Ne legyünk olyanok, mint a nagyon nyálas párok, mert azok undorítóak!
- Rendben.
- Nem vagy éhes?- keltem fel, és bújtam bele egy köntösbe, amit tegnap este készítettem ki.
- De...
- Akkor mennyünk le reggelizni. Ja!- csaptam a homlokomra- Neked nem az kell, ami nekem!- mosolyogtam.
- De nem ám.- Kelt fel, s ő is egy köntösbe bújt.
Mikor kinyitottam az ajtót, hogy lemenjünk enni, illetve csak én egyek, az ajtó előtt volt egy zsúr kocsi, megpakolva finomabbnál finomabb étkekkel, és az utolsó polcon(mert 3 polcos volt), 5 zacskó nullás vérrel. Harryvel egymásra néztünk, s betoltuk a szobánkba.
Tegnap este, felfedeztük a tv-t, amin csak olasz nyelvű adók voltak, kivétel 3 hír tv. Mivel ezekre nem voltunk kíváncsiak, egy mesére kapcsoltam, miközben reggeliztünk. Harry nagyon aranyos volt. Mivel én értettem a poénokat, felkuncogtam, utánam ő is, pármásodperc késéssel. Ő azon nevetett, hogy én nevetek.
- Kérsz?- nyújtotta felém a harmadik vértasakot ami már csak a feléig volt.
- Nem tudom. Undorító.
- Hmm... az én vérem ízlett, nem?-bólintottam- Hát ez messze nem lesz olyan finom, de hidd el, nagyon finom.- győzködött.
- Mennyire el vagy telve magaddal!
- Nem, nem!-mosolyogta- A vámpírvér finomabb, az emberinél, ezt mindenki tudja! Csak te nem, pff..
- Pff! Te engem ne pff-ogj le!- hajoltam közel hozzá.
- Visszavonom, ha iszol, mondjuk 2 kortyot!
- Pff, add ide!- vettem ki a kezéből. Becsuktam a szemem, és a számhoz emeltem a csövét, majd kortyoltam egyet. Majd még egyet, és még egyet, és még egyet, egészen addig, amíg el nem fogyott.
- Vissza vonom, sőt!- tépte ki a kezemből az üres tasakot, és dobta el, majd rám vetette magát. Hevesen csókolózni kezdtünk, egészen addig, amíg be nem nyitottak.
Elég kínos helyzetben talált Ryan, és Alex. Az ágyon feküdtem, felettem Harry, aki a fejem fölé fogta a kezeimet, s így csókolóztunk. A legfurább az volt, hogy mikor az ajtó kinyitódott, Harry nem hogy felpattant volna, vagy ilyenek, nem, ő inkább simán ráült a csípőmre, de az arca 10 centire maradt az enyémtől.
- Nem zavarunk, bazdmeg?- köpte a szavakat ránk Ryan.
- De, rohadtul, szóval, ha megtennétek, hogy leléptek....- mondta végig ezt Harry, úgy, hogy közben végig a szemembe nézett.
- Vadbarom! Szállj már le róla!- lökte le rólam Harryt, aki mellém zuhant az ágyra.
- Tudod, hogy kit lökdöss..- állt volna fel, de megfogtam, s a szemébe néztem, hozzá hajoltam, és lassan megcsókoltam.
- Fejezzétek már...
- Ó, fogd már be!- szakítottam félbe Alexet- Ide figyelj, éppen próbálom lenyugtatni őt, nehogy megöljen titeket!
- Pff... Ő? Minket?- nevettek fel.
Harryre néztem, aki vörös szemekkel meredt a fiúkra. Megsimítottam az arcát.
- Ejtsük. 2 kérdés. Miért nincs itt varázs erőm, és miért jöttetek?
- Azért nincs, mert a házban, és a kertben mindenhol apró holdkövek díszelegnek. A holdkő hatására a varázsló/boszorkány és más természetfeletti lények nászából születő gyerekeinek a mágiája elveszik egészen addig, amíg ki nem lépnek a hatósugarából.- magyarázta Ryan.
- Azért jöttünk, mert délután 5-kor jön Dylan húga. Meg szeretne ismerni, szóval addig készülj fel. 5-re le kell menned a halig. Csak jöttünk szólni, de ha Harry így fojtatja, nem él sokáig!- fenyegetőzött Ryan.
- Tudjátok mit, takarodjatok a szobámból, kurvára rontjátok a levegőt! Viszlát!- mutattam az ajtó felé. Mind a ketten akartak volna még valamit mondani, de gonoszan néztem rájuk, ez által elindultak kifelé.
- Utálom őket!
- Nem vagy vele egyedül!- ugrottam rá, s adtam puszit a szájára.
Egy ideig csak így feküdtünk, majd ő megtörte a csendet.
- Nincs kedved megint..
- Nincs!- szakítottam félbe.
- Honnan tudtad, hogy mit akartam mondani?
- Mindig a szexen jár az eszed... gondolom én.
- Nem jársz messze az igazságtól, de nem mintha a tied nem...
- Hé! Én nem csak arra gondolok.
- Amióta nem vagy szűz, azóta csak arra gondolsz.
- Na jó fogd be!
- Inkább be dugom..
- Na jó ez csak egyszer volt poén!- szálltam le róla, és mellé telepedtem.
- Furcsa volt hogy az én véremet szívtad. Úgy értem, hogy előjöttek a szemfogaid.
- Igen. Tényleg, ezen még nem gondolkodtam.
Lefelé tartottam a lépcsőn, mikor megláttam a gyönyörű Miát. Barna haja fénylett. Amint leértem a lépcsőn a nyakamba ugrott és megölelt.
- Szia! Milyen csodás vagy! Esküszöm, azt hittem a bátyám csak kitalált.. De nem, tényleg csodaszép vagy! Óh, és ezt... neked adnám!- elengedett, majd maga előtt a kezében körbe körbe mutogatott, és egy csokor virág jelent meg benne.
- Köszönöm szépen, imádom a tulipánt!- mosolyogtam rá kedvesen.
- Dylan, ha nem haragszol, bár nem érdekel, elbeszélgetnék Bellával.- karon fogott, és elindultunk kifelé a kertbe.
Mi. A. Franc? "Bár nem érdekel"? Dylan áradozott, hogy milyen jó fej, vagy mi.
Mikor kiértünk, 40 méter után leültünk egy padra. Egy kör alakot írt le a kezével. Felém fordult, és sejtelmesen rám mosolygott.
- Nos, legyünk őszinték. Amióta eszemet tudom, utálom a bátyámat. Hogy miért? Tudod, vannak olyan emberek, akik a puszta jelenlétükkel felidegesítenek. Na, ő ilyen. Amikor kicsik voltunk, mindig bántott, de tényleg, mindig! Ezért megutáltam, úgy ahogy van. Mindent tudok rólad, és a mostani helyzetedről.
- Aha...- nem akartam elhinni amit mondott. ~Mi van ha én most kitárulkozom, de kiderül, hogy ez egy csel? Hogy Dylannek kémkedik, vagy tudja a fene...~ Végülis, hallgattam a megérzésemre, mert ő jó döntéseket hoz.
- Szia!- köszöntem.
- Jól aludtál?- csókolta meg a homlokom.
- Aha. Veled mindig jól alszom. És te?
- Én is veled. Fura, most minden olyan normális, nem?
- Igen, szerintem is, és ez nem tetszik. Valami fog történni.- szomorogtam el.
- De nem veled, szerencsére!- ölelt magához.
- Ne mondj ilyeneket!- bújtam a mellkasához- Óh, és ne kezdjünk nyál tengert árasztani, jó?
- Hmm?
- Ne legyünk olyanok, mint a nagyon nyálas párok, mert azok undorítóak!
- Rendben.
- Nem vagy éhes?- keltem fel, és bújtam bele egy köntösbe, amit tegnap este készítettem ki.
- De...
- Akkor mennyünk le reggelizni. Ja!- csaptam a homlokomra- Neked nem az kell, ami nekem!- mosolyogtam.
- De nem ám.- Kelt fel, s ő is egy köntösbe bújt.
Mikor kinyitottam az ajtót, hogy lemenjünk enni, illetve csak én egyek, az ajtó előtt volt egy zsúr kocsi, megpakolva finomabbnál finomabb étkekkel, és az utolsó polcon(mert 3 polcos volt), 5 zacskó nullás vérrel. Harryvel egymásra néztünk, s betoltuk a szobánkba.
Tegnap este, felfedeztük a tv-t, amin csak olasz nyelvű adók voltak, kivétel 3 hír tv. Mivel ezekre nem voltunk kíváncsiak, egy mesére kapcsoltam, miközben reggeliztünk. Harry nagyon aranyos volt. Mivel én értettem a poénokat, felkuncogtam, utánam ő is, pármásodperc késéssel. Ő azon nevetett, hogy én nevetek.
- Kérsz?- nyújtotta felém a harmadik vértasakot ami már csak a feléig volt.
- Nem tudom. Undorító.
- Hmm... az én vérem ízlett, nem?-bólintottam- Hát ez messze nem lesz olyan finom, de hidd el, nagyon finom.- győzködött.
- Mennyire el vagy telve magaddal!
- Nem, nem!-mosolyogta- A vámpírvér finomabb, az emberinél, ezt mindenki tudja! Csak te nem, pff..
- Pff! Te engem ne pff-ogj le!- hajoltam közel hozzá.
- Visszavonom, ha iszol, mondjuk 2 kortyot!
- Pff, add ide!- vettem ki a kezéből. Becsuktam a szemem, és a számhoz emeltem a csövét, majd kortyoltam egyet. Majd még egyet, és még egyet, és még egyet, egészen addig, amíg el nem fogyott.
- Vissza vonom, sőt!- tépte ki a kezemből az üres tasakot, és dobta el, majd rám vetette magát. Hevesen csókolózni kezdtünk, egészen addig, amíg be nem nyitottak.
Elég kínos helyzetben talált Ryan, és Alex. Az ágyon feküdtem, felettem Harry, aki a fejem fölé fogta a kezeimet, s így csókolóztunk. A legfurább az volt, hogy mikor az ajtó kinyitódott, Harry nem hogy felpattant volna, vagy ilyenek, nem, ő inkább simán ráült a csípőmre, de az arca 10 centire maradt az enyémtől.
- Nem zavarunk, bazdmeg?- köpte a szavakat ránk Ryan.
- De, rohadtul, szóval, ha megtennétek, hogy leléptek....- mondta végig ezt Harry, úgy, hogy közben végig a szemembe nézett.
- Vadbarom! Szállj már le róla!- lökte le rólam Harryt, aki mellém zuhant az ágyra.
- Tudod, hogy kit lökdöss..- állt volna fel, de megfogtam, s a szemébe néztem, hozzá hajoltam, és lassan megcsókoltam.
- Fejezzétek már...
- Ó, fogd már be!- szakítottam félbe Alexet- Ide figyelj, éppen próbálom lenyugtatni őt, nehogy megöljen titeket!
- Pff... Ő? Minket?- nevettek fel.
Harryre néztem, aki vörös szemekkel meredt a fiúkra. Megsimítottam az arcát.
- Ejtsük. 2 kérdés. Miért nincs itt varázs erőm, és miért jöttetek?
- Azért nincs, mert a házban, és a kertben mindenhol apró holdkövek díszelegnek. A holdkő hatására a varázsló/boszorkány és más természetfeletti lények nászából születő gyerekeinek a mágiája elveszik egészen addig, amíg ki nem lépnek a hatósugarából.- magyarázta Ryan.
- Azért jöttünk, mert délután 5-kor jön Dylan húga. Meg szeretne ismerni, szóval addig készülj fel. 5-re le kell menned a halig. Csak jöttünk szólni, de ha Harry így fojtatja, nem él sokáig!- fenyegetőzött Ryan.
- Tudjátok mit, takarodjatok a szobámból, kurvára rontjátok a levegőt! Viszlát!- mutattam az ajtó felé. Mind a ketten akartak volna még valamit mondani, de gonoszan néztem rájuk, ez által elindultak kifelé.
- Utálom őket!
- Nem vagy vele egyedül!- ugrottam rá, s adtam puszit a szájára.
Egy ideig csak így feküdtünk, majd ő megtörte a csendet.
- Nincs kedved megint..
- Nincs!- szakítottam félbe.
- Honnan tudtad, hogy mit akartam mondani?
- Mindig a szexen jár az eszed... gondolom én.
- Nem jársz messze az igazságtól, de nem mintha a tied nem...
- Hé! Én nem csak arra gondolok.
- Amióta nem vagy szűz, azóta csak arra gondolsz.
- Na jó fogd be!
- Inkább be dugom..
- Na jó ez csak egyszer volt poén!- szálltam le róla, és mellé telepedtem.
- Furcsa volt hogy az én véremet szívtad. Úgy értem, hogy előjöttek a szemfogaid.
- Igen. Tényleg, ezen még nem gondolkodtam.
***
Lefelé tartottam a lépcsőn, mikor megláttam a gyönyörű Miát. Barna haja fénylett. Amint leértem a lépcsőn a nyakamba ugrott és megölelt.- Szia! Milyen csodás vagy! Esküszöm, azt hittem a bátyám csak kitalált.. De nem, tényleg csodaszép vagy! Óh, és ezt... neked adnám!- elengedett, majd maga előtt a kezében körbe körbe mutogatott, és egy csokor virág jelent meg benne.
- Köszönöm szépen, imádom a tulipánt!- mosolyogtam rá kedvesen.
- Dylan, ha nem haragszol, bár nem érdekel, elbeszélgetnék Bellával.- karon fogott, és elindultunk kifelé a kertbe.
Mi. A. Franc? "Bár nem érdekel"? Dylan áradozott, hogy milyen jó fej, vagy mi.
Mikor kiértünk, 40 méter után leültünk egy padra. Egy kör alakot írt le a kezével. Felém fordult, és sejtelmesen rám mosolygott.
- Nos, legyünk őszinték. Amióta eszemet tudom, utálom a bátyámat. Hogy miért? Tudod, vannak olyan emberek, akik a puszta jelenlétükkel felidegesítenek. Na, ő ilyen. Amikor kicsik voltunk, mindig bántott, de tényleg, mindig! Ezért megutáltam, úgy ahogy van. Mindent tudok rólad, és a mostani helyzetedről.
- Aha...- nem akartam elhinni amit mondott. ~Mi van ha én most kitárulkozom, de kiderül, hogy ez egy csel? Hogy Dylannek kémkedik, vagy tudja a fene...~ Végülis, hallgattam a megérzésemre, mert ő jó döntéseket hoz.
ll. Chapter 8. - Piano
- Kopogtak.- jelentettem ki.
- Tudom... Kár, hogy nincs több időnk.
- De majd lesz. Amint kitaláljuk, hogyan távolítjuk el Dylant, lesz időnk.
- Szerinted, mi ketten itt fogunk élni?- nézett rám nagy szemekkel.
- Nem tudom.
- Nem gondoltál bele? Figyelj. Dylan csakis azért engedett fel engem veled, mert tudta, hogy le fogunk feküdni. Megmondtam neki, illetve nyüszögtem neki, hogy ne merjen se úgy, se sehogy hozzád nyúlni, mert megölöm. Felröhögött, és azt mondta, hogy ugyan, én, megölni, mikor gyenge vagyok? De végül azt mondta, hogy ad egyetlen egy esélyt, mert neki azért, van valamennyi szíve, és ha már megöl engem, legyen egy szép estém.
- MI?- ültem fel- Mi az, hogy egy jó estéd? Mi az hogy megöl?
- Semmi. Nem fog megölni, mert szeret téged!
- Ho-hogy tudna szeretni, ha nem is ismer?? És, attól még megölhet!- röhögtem fel, kínosan.
- Az egész életedet végig kísérte. És, beléd szeretett. Én is csak most tudtam meg. Illetve, 3 napja. Addig, amíg te megvédesz engem, és ellenkezel, addig nem fog megölni engem, mert minden reménye elveszne, hogy belé szeress.
Ismét nevetni kezdtem. Nem tudtam feldolgozni az infókat. Felálltam, és összeszedtem a ruháimat, majd a fehérneműbe vissza bújtam.
- Bella!- termett elém, amivel a frászt hozta rám.
- Ne Bellázz, itt nekem!- löktem félre, és sétáltam tovább egy ajtóhoz.
Kinyitottam, és bent egy hatalmas gardrób szoba volt. A legelképesztőbb azonban, az volt, hogy az összes ruhám ott volt. Mind az amit a házban, és mind az amit Hawaii-n hagytam. Mind. Ám, egy külön sarokban rengeteg habos-babos hercegnői ruha lógott vállfákon, különböző színekben pompázva.
- Figyelj!- kapta el a kezem, és magához húzott. Karjai közt ficánkolni kezdtem, sikertelenül.- Csak azért nem mondtam el, mert nem akartam, hogy aggódj! Nem kell, rendben? Kérlek! Bízz bennem.
- A legutóbb mikor ezt mondtad eltűntél két hónapig.
- Tudod, hogy azóta sok dolog történt!
- Nem, nem tudom, mert fáj neked beszélni róla. Én ezt megértem. De Harry, ez nekem sok!
Lassan, a száját a számhoz tette, s lágyan megcsókolt. Minden harag, és düh elszállt. Elhúzódtam, s magamhoz vontam.
.jpg)
- Én is.- suttogta a fülembe. Mosolyogni kezdtem, majd ő ellökött magától, a ruhák felé.- Na, öltözz!- paskolta meg a fenekem.
- Jó, de mit húzzak fel?
- Hát...- oda ment a sarokba, majd kutakodni kezdett, végül kivett egy fekete csipkés hosszú ruhát-
Hát, ez megfelel? Sőt, túl szép lennél benne, ezt nem veheted fel!- adta a kezembe a gyönyörűséget.
- Hülye...- forgattam a szemeimet, majd melltartómat kicsatoltam, és belebújtam a ruhába.
- Csak így? Eddig féltél előttem meztelenkedni.
- Most is! De ez csak a mellem...- nézte félre, vér vörös arcokkal.
Felvettem, és beálltam egy tükör elé. Igazgattam egy kicsit, majd megint kopogást hallottunk. Gyorsan Harryre néztem.
- Figyelj! Próbálj meg itt maradni, oké. Vacsorázok, és ha tudok, felhozok valamit, hogy.. jah!-jutott eszembe, hogy a pasim egy vámpír- Akkor, én fel leszek töltődve, és te majd...- a nyakamra mutattam, s hozzá futottam. Megcsókoltam, majd az ajtóhoz siettem.
- Várj!- suttogta a fülembe az ajtóban- Vigyázz magadra!- csókolta meg a nyakam, majd belemélyesztette fogait, s egyetlen egy korty után, elengedett, s eltűnt mellőlem. Mikor visszanéztem, ő már az ágyban fekütt, és mosolygott rám. Intettem, majd kiléptem.
- Szia!- köszönt rám, egy velem egykorú lány.
- Szia, Bella vagyok!- nyújtottam kezet.
- Tudom, én Tamara vagyok.- a lány, pukedlizett, majd megcsókolta a kezem.
- Ezt, nekem nem kell csinálnod, okés?
- Okés. Gyere, kövess!- így tettem. Egy hatalmas ebédlőbe értünk. Hosszú asztal volt, bal és jobb oldalán 8-8 szék, + kettő a szélén. Dylan már ott várt.
- Gyönyörű vagy!- dicsért meg.
- Köszönöm...- mondtam halkan.
- Gyere, ülj csak le.- kihúzott egy széket nekem, majd mellém, a "családfő" helyére leült- Szeretnék megismerkedni veled, és eltölteni egy kellemes estét.
Sok minden átfutott a fejemen. Ha kedves leszek vele, szinte mindent megkaphatok, amit csak akarok, szóval kihasználhatom. Ellenben, ha mégsem. Kicsesznék a testvéreimmel, a barátaimmal, és Harryvel. Megölte a bátyámat. Jó, oké, nem pont ő volt, de benne volt a keze. Ki tudja mit tenne, ha visszautasítanám? Elpusztítana mindenkit akivel beszélnék egy szót is? Na nem! Játszunk szerepet, mi?
- Oké. Ömm... mit fogunk enni? Elég régen ettem, és hát sok minden történt.- fogtam rövidre.
- Olaszos pennét, koktélparadicsommal, és brokkolival. Desszertnek, sajt torta.
A nyál a számban összefutott. Sajt torta? Ez a gyerek tényleg mindent tud rólam!
.jpg)
Viszonylag csendesen vacsoráztunk, mint két idegen. Mondjuk, tulajdonképpen azok is voltunk. Néha megdicsértük az ételt, hogy milyen ízletesen, és hogy soha nem ettünk még eddig ilyen finom tésztát. Ritkán egymásra mosolyogtunk, és úgy ennyi, ám, mikor végeztünk, megszólalt.
- Szereted a zenét, ugye?
- Persze.- mondtam. Csodálkoztam, hisz, nem úgy volt, hogy mindent tud rólam? Akkor meg minek kérdezi?
- Gyere velem!- nyújtotta a kezét. Elnéztem mellette, s felálltam. Megvonta a vállát, majd elindult, s én mögötte kullogtam.
Egy percet mentünk, majd egy szobába értünk. Nem volt nagy, sőt, kisebb volt mint Dylan irodája, ám sokkal szebb is. A fehér falakon muskátlikat futtattak lefelé, s ennek közepén egy hófehér zongora állt.
- Tudsz énekelni?
- Igen.
- És szeretsz énekelni?
- Igen.- mondtam bőbeszédűen.
- Ed Sheerant ismered?- ült le a zongora mögé.
- Hogy ne ismerném? Egyenesen imádom! Hihetetlen az az ember! Nem, nem is ember, inkább valami zenélő űrlény!- szellemültem át, s léptem a zongorához.
- Thinkin Out Loud?
- Igen, elég sokszor hallgatom!
- Énekelnéd?- mosolygott rám.
- Hát... öm.. jó.- adtam be derekam.
Dylan játszani kezdett, s én énekelni. Behunytam a szemeimet, mintha nem lenne ott senki, és ez a zene csak magnóról menne, pont úgy, ahogy mindig.
Csak azt sajnáltam nagyon, hogy Harry nem lehet itt, és láthatja. Persze, az jobb lett volna, ha egyáltalán ő lenne itt velem, nem Dylan!
Utoljára lenyomta a billentyűt, s kinyitottam a szemem. Végig mosolyogtam, s elfeledkeztem minden rosszról, ami ért, mer ha énekelek, ezt hozza ki belőlem. Általában.
- Fantasztikus a hangod!- mondta.
- Köszönöm, de azért nem vagyok egy Ed.- mindketten felnevettünk.
- Tudod, hogy most milyen városban vagy?
- Nem, de tudom, hogy messze Rómától!
- Reggio Calabria-ban. Sicillia mellett.- mosolyogta- Nem rég találtam ezt az ingatlant, és a környék miatt, muszáj volt megvennem. És, mivel megvettem, be is költöztem. Most körülbelül még egy évig itt lesz a lakhely.
- Értem. Neked van testvéred?
- Igen, egy húgom, de ő bentlakásos iskolába jár. Talán holnap haza jön.
- Miért, holnap nincs iskola?
- Nem, holnap péntek van, és suli után elküldetek érte egy kocsit.
- Ja, úgy már más!- mosolyogtam- Hogy hívják?
- Mia. Úgy mint anyánkat. 16 éves. Nagy szája van, de alap helyzetben kedves. És, a korához képest, kiváló, kis boszorkány.- áradozta. Nem feleltem, csak mosolyogtam. Mit kellett volna tennem? Mit mondtam volna? Mia, hát persze! Hogy meri viselni ezt a nevet ő is meg az anyjuk is!- Ezzel bevágódtam volna... egyenesen egy koporsóba!
- Nos, szerintem, menny, és pihenny le! Későre jár már! Fél tízen kettő van. Reggel, amikor csak szeretnél, gyere le ide, és reggelizz meg.- állt fel a zongorától, s ment ki az ajtón.
- Köszönöm, élek majd a lehetősséggel!- loholtam utána.
- Kellemes este volt.- állt meg az ebédlő ajtajában.
- Igen, szerintem is!- mondtam igazat.
- Jó éjszakát!- hajolt az arcomhoz, ám én arrébb léptem, s elindultam fel a lépcsőn.
- Neked is!- szóltam vissza.
Siettem felfelé ahogy csak tudtam, át a folyosón, egészen az ajtómig. Lenyomtam a kilincset, ám az zárva volt. Bekopogtam, majd mikor újra lenyomtam, nyitva volt.
- Szia!- köszöntött az ajtóban lézengő Harry.
- Szia...- zuhant a karjaiba.
- Mi van, ilyen rossz volt?- kapott fel, és leültettet az ágyra.
- Nem, sőt egészen "kellemes" volt.- mondtam orr hangon- Csak, nem szeretem őt, minek vacsorázzak vele? Ráadásul, mikor "búcsúzkodtunk", meg akart puszilni, igaz csak az arcom, de én elhajoltam, és feljöttem.- öleltem át őt.
- Óh, értem. Akkor mondok valami jó, rendben?- bólintottam- Mikor énekeltél, a nyakláncod közvetítette nekem, és csodálatos hangod van! És, mielőtt még azt hinnéd, hogy én használtam volna, te akartad, hogy lássam, szóval, te küldted nekem.
- Komolyan? Én pont az mondtam magamban, hogy kár, hogy nem láthattad! Jah! Figyelj, ha ez varázs nyaklánc, és anyukádtól kaptad, hogy figyeljen téged, és ő a munkahelyéről hozta, de ő nem tudta, hogy hol dolgozik, akkor te hazudtál nekem?
- Mi?
- Te mondtad, hogy anyukád adta neked, hogy tudja, hogy jól vagy e. Azt is mondtad, hogy anyukád a munkahelyéről hozta, de azt is, hogy ő nem tudta, hogy hol dolgozik. Akkor?
- Óh, értem, hát... Mielőtt... történt a tragédia, az előtt tudta meg két héttel. Akkor hozta, mert aggódni kezdett. Persze Gemmának is van. Ha akarunk, beszélhetünk, vagy üzenhetünk egymásnak ezen keresztül.
- Akkor már mindent értek!-mondtam- És most! Kelj fel, és hozz nekem egy trikót, köszi!- mutattam lomhán a gardrób felé.
- Igen is, felség!- kelt fel. Hozott egy szürke trikót. Felálltam, s hátat fordítottam neki.
- Segítesz levenni?
Sziasztok, Manók! Hát visszatértem, újult erővel, és zakatolunk előre. :) Nem csak ezen a történeten ügyködtem, hanem egy másikon is! Jövő héten publikálom azt is! Hogy mennyi olvasni valótok lesz! <3 Jó olvasást! <3 <3 <3
- Tudom... Kár, hogy nincs több időnk.
- De majd lesz. Amint kitaláljuk, hogyan távolítjuk el Dylant, lesz időnk.
- Szerinted, mi ketten itt fogunk élni?- nézett rám nagy szemekkel.
- Nem tudom.
- Nem gondoltál bele? Figyelj. Dylan csakis azért engedett fel engem veled, mert tudta, hogy le fogunk feküdni. Megmondtam neki, illetve nyüszögtem neki, hogy ne merjen se úgy, se sehogy hozzád nyúlni, mert megölöm. Felröhögött, és azt mondta, hogy ugyan, én, megölni, mikor gyenge vagyok? De végül azt mondta, hogy ad egyetlen egy esélyt, mert neki azért, van valamennyi szíve, és ha már megöl engem, legyen egy szép estém.
- MI?- ültem fel- Mi az, hogy egy jó estéd? Mi az hogy megöl?
- Semmi. Nem fog megölni, mert szeret téged!
- Ho-hogy tudna szeretni, ha nem is ismer?? És, attól még megölhet!- röhögtem fel, kínosan.
- Az egész életedet végig kísérte. És, beléd szeretett. Én is csak most tudtam meg. Illetve, 3 napja. Addig, amíg te megvédesz engem, és ellenkezel, addig nem fog megölni engem, mert minden reménye elveszne, hogy belé szeress.
Ismét nevetni kezdtem. Nem tudtam feldolgozni az infókat. Felálltam, és összeszedtem a ruháimat, majd a fehérneműbe vissza bújtam.
- Bella!- termett elém, amivel a frászt hozta rám.
- Ne Bellázz, itt nekem!- löktem félre, és sétáltam tovább egy ajtóhoz.
Kinyitottam, és bent egy hatalmas gardrób szoba volt. A legelképesztőbb azonban, az volt, hogy az összes ruhám ott volt. Mind az amit a házban, és mind az amit Hawaii-n hagytam. Mind. Ám, egy külön sarokban rengeteg habos-babos hercegnői ruha lógott vállfákon, különböző színekben pompázva.
- Figyelj!- kapta el a kezem, és magához húzott. Karjai közt ficánkolni kezdtem, sikertelenül.- Csak azért nem mondtam el, mert nem akartam, hogy aggódj! Nem kell, rendben? Kérlek! Bízz bennem.
- A legutóbb mikor ezt mondtad eltűntél két hónapig.
- Tudod, hogy azóta sok dolog történt!
- Nem, nem tudom, mert fáj neked beszélni róla. Én ezt megértem. De Harry, ez nekem sok!
Lassan, a száját a számhoz tette, s lágyan megcsókolt. Minden harag, és düh elszállt. Elhúzódtam, s magamhoz vontam.
- Én is.- suttogta a fülembe. Mosolyogni kezdtem, majd ő ellökött magától, a ruhák felé.- Na, öltözz!- paskolta meg a fenekem.- Jó, de mit húzzak fel?
- Hát...- oda ment a sarokba, majd kutakodni kezdett, végül kivett egy fekete csipkés hosszú ruhát-
Hát, ez megfelel? Sőt, túl szép lennél benne, ezt nem veheted fel!- adta a kezembe a gyönyörűséget.
- Hülye...- forgattam a szemeimet, majd melltartómat kicsatoltam, és belebújtam a ruhába.
- Csak így? Eddig féltél előttem meztelenkedni.
- Most is! De ez csak a mellem...- nézte félre, vér vörös arcokkal.
Felvettem, és beálltam egy tükör elé. Igazgattam egy kicsit, majd megint kopogást hallottunk. Gyorsan Harryre néztem.
- Figyelj! Próbálj meg itt maradni, oké. Vacsorázok, és ha tudok, felhozok valamit, hogy.. jah!-jutott eszembe, hogy a pasim egy vámpír- Akkor, én fel leszek töltődve, és te majd...- a nyakamra mutattam, s hozzá futottam. Megcsókoltam, majd az ajtóhoz siettem.
- Várj!- suttogta a fülembe az ajtóban- Vigyázz magadra!- csókolta meg a nyakam, majd belemélyesztette fogait, s egyetlen egy korty után, elengedett, s eltűnt mellőlem. Mikor visszanéztem, ő már az ágyban fekütt, és mosolygott rám. Intettem, majd kiléptem.
- Szia!- köszönt rám, egy velem egykorú lány.
- Szia, Bella vagyok!- nyújtottam kezet.
- Tudom, én Tamara vagyok.- a lány, pukedlizett, majd megcsókolta a kezem.
- Ezt, nekem nem kell csinálnod, okés?
- Okés. Gyere, kövess!- így tettem. Egy hatalmas ebédlőbe értünk. Hosszú asztal volt, bal és jobb oldalán 8-8 szék, + kettő a szélén. Dylan már ott várt.
- Gyönyörű vagy!- dicsért meg.
- Köszönöm...- mondtam halkan.
- Gyere, ülj csak le.- kihúzott egy széket nekem, majd mellém, a "családfő" helyére leült- Szeretnék megismerkedni veled, és eltölteni egy kellemes estét.
Sok minden átfutott a fejemen. Ha kedves leszek vele, szinte mindent megkaphatok, amit csak akarok, szóval kihasználhatom. Ellenben, ha mégsem. Kicsesznék a testvéreimmel, a barátaimmal, és Harryvel. Megölte a bátyámat. Jó, oké, nem pont ő volt, de benne volt a keze. Ki tudja mit tenne, ha visszautasítanám? Elpusztítana mindenkit akivel beszélnék egy szót is? Na nem! Játszunk szerepet, mi?
- Oké. Ömm... mit fogunk enni? Elég régen ettem, és hát sok minden történt.- fogtam rövidre.
- Olaszos pennét, koktélparadicsommal, és brokkolival. Desszertnek, sajt torta.
A nyál a számban összefutott. Sajt torta? Ez a gyerek tényleg mindent tud rólam!
Viszonylag csendesen vacsoráztunk, mint két idegen. Mondjuk, tulajdonképpen azok is voltunk. Néha megdicsértük az ételt, hogy milyen ízletesen, és hogy soha nem ettünk még eddig ilyen finom tésztát. Ritkán egymásra mosolyogtunk, és úgy ennyi, ám, mikor végeztünk, megszólalt.
- Szereted a zenét, ugye?
- Persze.- mondtam. Csodálkoztam, hisz, nem úgy volt, hogy mindent tud rólam? Akkor meg minek kérdezi?
- Gyere velem!- nyújtotta a kezét. Elnéztem mellette, s felálltam. Megvonta a vállát, majd elindult, s én mögötte kullogtam.
Egy percet mentünk, majd egy szobába értünk. Nem volt nagy, sőt, kisebb volt mint Dylan irodája, ám sokkal szebb is. A fehér falakon muskátlikat futtattak lefelé, s ennek közepén egy hófehér zongora állt.
- Tudsz énekelni?
- Igen.
- És szeretsz énekelni?
- Igen.- mondtam bőbeszédűen.
- Ed Sheerant ismered?- ült le a zongora mögé.
- Hogy ne ismerném? Egyenesen imádom! Hihetetlen az az ember! Nem, nem is ember, inkább valami zenélő űrlény!- szellemültem át, s léptem a zongorához.
- Thinkin Out Loud?
- Igen, elég sokszor hallgatom!
- Énekelnéd?- mosolygott rám.
- Hát... öm.. jó.- adtam be derekam.
Dylan játszani kezdett, s én énekelni. Behunytam a szemeimet, mintha nem lenne ott senki, és ez a zene csak magnóról menne, pont úgy, ahogy mindig.
Csak azt sajnáltam nagyon, hogy Harry nem lehet itt, és láthatja. Persze, az jobb lett volna, ha egyáltalán ő lenne itt velem, nem Dylan!
Utoljára lenyomta a billentyűt, s kinyitottam a szemem. Végig mosolyogtam, s elfeledkeztem minden rosszról, ami ért, mer ha énekelek, ezt hozza ki belőlem. Általában.
- Fantasztikus a hangod!- mondta.
- Köszönöm, de azért nem vagyok egy Ed.- mindketten felnevettünk.
- Tudod, hogy most milyen városban vagy?
- Nem, de tudom, hogy messze Rómától!
- Reggio Calabria-ban. Sicillia mellett.- mosolyogta- Nem rég találtam ezt az ingatlant, és a környék miatt, muszáj volt megvennem. És, mivel megvettem, be is költöztem. Most körülbelül még egy évig itt lesz a lakhely.
- Értem. Neked van testvéred?
- Igen, egy húgom, de ő bentlakásos iskolába jár. Talán holnap haza jön.
- Miért, holnap nincs iskola?
- Nem, holnap péntek van, és suli után elküldetek érte egy kocsit.
- Ja, úgy már más!- mosolyogtam- Hogy hívják?
- Mia. Úgy mint anyánkat. 16 éves. Nagy szája van, de alap helyzetben kedves. És, a korához képest, kiváló, kis boszorkány.- áradozta. Nem feleltem, csak mosolyogtam. Mit kellett volna tennem? Mit mondtam volna? Mia, hát persze! Hogy meri viselni ezt a nevet ő is meg az anyjuk is!- Ezzel bevágódtam volna... egyenesen egy koporsóba!
- Nos, szerintem, menny, és pihenny le! Későre jár már! Fél tízen kettő van. Reggel, amikor csak szeretnél, gyere le ide, és reggelizz meg.- állt fel a zongorától, s ment ki az ajtón.
- Köszönöm, élek majd a lehetősséggel!- loholtam utána.
- Kellemes este volt.- állt meg az ebédlő ajtajában.
- Igen, szerintem is!- mondtam igazat.
- Jó éjszakát!- hajolt az arcomhoz, ám én arrébb léptem, s elindultam fel a lépcsőn.
- Neked is!- szóltam vissza.
Siettem felfelé ahogy csak tudtam, át a folyosón, egészen az ajtómig. Lenyomtam a kilincset, ám az zárva volt. Bekopogtam, majd mikor újra lenyomtam, nyitva volt.
- Szia!- köszöntött az ajtóban lézengő Harry.
- Szia...- zuhant a karjaiba.
- Mi van, ilyen rossz volt?- kapott fel, és leültettet az ágyra.
- Nem, sőt egészen "kellemes" volt.- mondtam orr hangon- Csak, nem szeretem őt, minek vacsorázzak vele? Ráadásul, mikor "búcsúzkodtunk", meg akart puszilni, igaz csak az arcom, de én elhajoltam, és feljöttem.- öleltem át őt.
- Óh, értem. Akkor mondok valami jó, rendben?- bólintottam- Mikor énekeltél, a nyakláncod közvetítette nekem, és csodálatos hangod van! És, mielőtt még azt hinnéd, hogy én használtam volna, te akartad, hogy lássam, szóval, te küldted nekem.
- Komolyan? Én pont az mondtam magamban, hogy kár, hogy nem láthattad! Jah! Figyelj, ha ez varázs nyaklánc, és anyukádtól kaptad, hogy figyeljen téged, és ő a munkahelyéről hozta, de ő nem tudta, hogy hol dolgozik, akkor te hazudtál nekem?
- Mi?
- Te mondtad, hogy anyukád adta neked, hogy tudja, hogy jól vagy e. Azt is mondtad, hogy anyukád a munkahelyéről hozta, de azt is, hogy ő nem tudta, hogy hol dolgozik. Akkor?
- Óh, értem, hát... Mielőtt... történt a tragédia, az előtt tudta meg két héttel. Akkor hozta, mert aggódni kezdett. Persze Gemmának is van. Ha akarunk, beszélhetünk, vagy üzenhetünk egymásnak ezen keresztül.
- Akkor már mindent értek!-mondtam- És most! Kelj fel, és hozz nekem egy trikót, köszi!- mutattam lomhán a gardrób felé.
- Igen is, felség!- kelt fel. Hozott egy szürke trikót. Felálltam, s hátat fordítottam neki.
- Segítesz levenni?
Sziasztok, Manók! Hát visszatértem, újult erővel, és zakatolunk előre. :) Nem csak ezen a történeten ügyködtem, hanem egy másikon is! Jövő héten publikálom azt is! Hogy mennyi olvasni valótok lesz! <3 Jó olvasást! <3 <3 <3
2015. április 5., vasárnap
ll. Chapter 7. - The first meet with the "evil", and good-by virginity!
Figyelem! 18+ -os írást olvashattok. Felelősséget nem vállalok!
Miközben felfelé tartottunk a lépcsőn, végig gondoltam, mit kellett volna máshogy csinálnom, ahoz, hogy mostanra minden rendben legyen. De, nem jutottam dűlőre.
Felértünk. Mikor kinéztem minden ablakon, hogy látom e a barátaimat, szomorúság fogott el. Kezdtem megijedni. Csak reméltem, hogy elszöktek, de nem lehettem biztos.
Átkísértek mindenféle helyiségen keresztül, majd egy fából készült, dupla ajtónál álltunk meg. Harry elengedte a kezemet, és fájdalmasan nézett rám.
- Sajnálom. Nem mehetek be.- suttogta, s megcsókolt.
Alex az egyik, Ryan a másik oldalról kinyitották az ajtót, majd arra vártak, hogy bemenyek. Így tettem. Topa léptekkel besétáltam. Egy iroda. Hangszigetelve volt, úgy, mint valami gumi szoba. Az ajtóval szemben volt egy nagy író asztal, előtte egy fotel, mögötte, egy forgó zék, ami háttal volt nekem. Éreztem, hogy ott ül Ő. Mögöttem, az ajtók bezárultak. Szemeimet behunytam, nagy levegőt vettem, s felülkerekedtem az érzéseimen.
Aztán, a szék megfordult. Arra számítottam, hogy valami kövér pali, egy fehér nyulat fog tartogatni, s ördögien fog a képembe röhögni. Sokkal jobban örültem volna ennek az alaknak, mint aki valójában volt.
Dylan, helyes volt. De nem akárhogy. Olyan furcsán helyes. Nem a világ legszebb embere, de mégis beindította a fantáziámat. Akár úgy is mondhatjuk, hogy az a bizonyos bugyi, is lecsúszik tipus. Kicsit hosszabb haja volt, és sötét barna szemei. Öltönyben volt, s felségesen állt neki.
Felállt, s felém sétált. Az íróasztala másik oldalának támaszkodott, s rám mosolygott.
- Szia! Dylan Jack Russo vagyok. Tényleg olyan gyönyörű vagy, mint mindenki mesélte.- egy pár ütemet kihagyott a szívem. Aztán egy nagyot dobbant, s az eszem is megjött vele, nem csak a levegő. Nem mondthatom rá, hogy helyes! Egy. Van fiúm, akit szeretek, és szenvedett miattam, és a többi. Kettő. Valamilyen szinten rokonok vagyunk, nem? Három. Ő az én fő ellenségem, ugye?
- Mondanám, hogy örülök, hogy megismertelek, de nem így van, szóval, nem hazudok a pofádba.- vicsorogtam.
- Hú, de felvágták valakinek a nyelvét! Ez tetszik!
- Ne tetszedjek!
- Hé, kis lány! Én teljesen kulturáltan beszélnék veled. Elvárom, hogy illedelmesen beszélgessünk!
- Én is udvarias lennék, ha nem tennél célzásokat! De tudod mikor lennék a legudvariasabb? Ha nem kényszerítenél semmire. Szeretem Harryt, és eszem ágában sincs lecserélni őt, rád. Ahoz sincs kedvem, hogy megölj, mert már szenvedtem eleget!
- Én nem akarlak megölni!- lépett közelebb, s egy hajtincset vett ujjai közé, és avval kezdett játszani.
Elfogott egy fajta vágy, de mivel tudtam, hogy nem szabad, a félelemtől reszketve, a kezemet a mellkasára tettem, és elnyomtam.
- Fejezd be!- hátráltam az ajtóhoz. Nagy csattanással értem az ajtóhoz, s mikor ez megtörtént, kívűről is neki ütődtek. Dylan a fejem két oldalára tenyerelt, s közel hajolt.
- Ahogy... szeretnéd!- mondta úgy, hogy a szája éppen hozzáért a számhoz, de elhúzta, és az arcomra adott egy puszit.
Kopogott az ajtón, és el lépett mellőlem. Az ajtót kinyitották. Harry, mint valami védelmező anya tigris, úgy rontott be.
- Mit csináltál, te..?- üvöltötte. Mielőtt még oda érhetett volna Dylanhez, ő kinyújtotta a kezét, s Haz a földön termett.
- Fejezd be! Elég! Hagyd abba!- kiabáltam. Dylan elemelte karját, és mellém lépett. A kezét a vállamra rakta, majd magához húzott.
- Harry, már megbeszéltük, ne légy féltékeny! Az sohasem jó!- mosolyogta, majd el engedett, s kifelé indult, ám 5 lépés után visszafordult.- Vigyétek a kijelölt szobába őket. Bella! A barátaidat és a testvéredet épségben Hawaii-ra szállítattam. Óh, és 2 óra múlva várlak az ebédlőben. Ne késs el!- ezzel elment.
Harry fölállt, s mellém kullogott. Megfogta a kezemet, majd néma csendben Alexék mögött sétáltunk fel a lépcsőkön, folyosókon át, egészen egy dupla szárnyú ajtóhoz.
- Holnap, amikor bekopognak, kezdj el készülni, amikor ismét kopognak, akkor gyere ki, és kövesd akárhova is megy a cseléd lány. Ok?- nézett rám Ryan. Bólintottam. Ők indultak is tovább, mi meg ott maradtunk, kettecskén. Egymásra néztünk, majd benyitottunk. A lélegzetem elállt.
Csak bámultam. Pasztel színek domináltak. Elegáns volt, és lányos, és állatira bejött. Na meg az a terasz...
.jpg)
- Ez az enyém?- suttogtam.
- Aha... Mit csináltatok?- nézett rám közömbösen- Bár hangszigetelt a szoba, hallottam a szívverésedet, és kicsit sem volt szabályos. Én még azt megértem, hogy bejön, mert nem egy csúnya, de pont Ő?
- Te, most.. Most, komolyan féltékeny vagy? Harry!- öleltem át- Ne hülyéskedj! Én szeretlek.- mosolyogtam rá.
- Én ezt tudom, de.. mit csinált? Megcsókolt?- tolt el magától, s leült az ágyra. Én ingattam a fejem.- Akkor? Mutasd meg!
- He?- kuncogtam- Most, tényleg?
- Aha.
Csak..- leültem mellé- Csak azt, hogy neki nyomott az ajtónak, aztán, a száját elhúzta a számon, de nem csókolt meg! Ezek után, megpuszilt.
- Hol?
- Itt.- mutattam az arcomon.- Ez ijesztő volt. Még nem vallattak így soha, mint te most!
- Féltelek, ezt te is tudod!- közel hajolt.
- Persze, hogy tudom...- mondtam volna még tovább, de Harry az ajkaimra tapadt, s elfektetett az ágyon.
Még hevesebben csókolóztunk, mint az imént. Először csak a pulcsit vette le, és a pólóm alá tette a kezét, ám ez után, én vettem le az ő pólóját. A következő pillanatban, már bugyiban voltam, és Harry nyomott a falnak. Ő alsó gatyában állt, s lábaimat csípője köré fontam.
Az ajkaink elváltak, s a homlokát az enyémre nyomta.
- Szóval, szűz vagy.
- Jó, hogy rájöttél!
- Tudod... hogy értem. Fájni fog. Pláne, hogy vámpírral fogsz először szexelni.
- Nem érdekel!
- Ezt a választ vártam...- mondta, majd a nyakamra tapadt. Kicsit sem finoman, neki esett. Kéjesen felnyögtem, majd mikor Harry végzett, újból egymás szájának estünk.
- Állva... vagy ülve?- mormogta.
- Honnan... tudjam....- Az ágyra vitt, s elfektetett. Fölém tornyosult, majd, mutató ujjával, lehúzta a bugyimat. A szemembe nézett féltően.
- Biztos?
- Le akarsz velem feküdni, vagy nyuszi vagy?- mosolyogtam rá.
- Kis vadóc...- mondta, majd végülis megszabadított tőle. Arcomon pír jelent meg, amit ő is észre vett. Közel hajolt, és nyálcserébe kezdtünk. Az egyik kezével a karomat kezdte simogatni, míg a másikkal tartotta magát. A számról át tért a nyakamra, de nem harapott meg, amit sajnáltam, mert az egy leírhatatlanul jó érzés, Harry azt mondta, olyan mint az orgazmus.
Keze bejárta minden porcikámat, s e mellett egyre lejjebb és lejjebb csókolt, illetve harapott, de mikor elért az alhasamhoz, egy elektromos érzés futott át rajtam, ekkor egy nyögést engedtem ki magamból.
- Harry, ne játszadozzunk!- suttogtam.
- Hmm.. szóval, már fel izgultál? Elég hamar...- mondta, miközben levette, és oldalra dobta az alsónadrágját.
- Fogd be!
- Inkább be dugom!- kacsintott, majd újra fölém tenyerelt. Mélyen a szemembe nézett, s a következő pillanatban, már bennem volt. Mielőtt felsikíthattam volna, ő azzal hogy megcsókolt, befogta a számat.
Elképesztően fájt, könnyek csordogáltak le oldalt az arcomon. Harry el akart húzódni, ám a hátába karmoltam. Becsuktam a szemem, és nyakára tapadtam. Csókolni, szívni kezdtem, ám a szemfogam hamar kijött, és a vérét kezdtem szívni.
Ennek nem tudott ellenállni, így ő is a nyakamra tapadt. Mozogni kezdett előre-hátra, ami eleinte nagyon fájt, ám minnél gyorsabban mozgott, annál jobban éreztem az élvezetet, mintsem a fájdalmat.
Izzattság cseppek jelentek meg rajta és rajtam is. Az ágy is megremegett. Ez sem hátráltatott minket. Harry dereka köré fontam a lábaimat, s ő egyre gyorsabban és gyorsabban lökött, s mikor már úgy éreztem, szét repedek, elemeltem számat a nyakáról, ami tiszta vér volt.
- Harry, é-én..
- Én is..- mondta végszóra.
Az alhasamban egy fenomenális érzés fogott el. Harry nagy erővel a vállamba harapott, ami fájt ugyan, de mivel, még mindig le voltam hengerelve, inkább csípésnek éreztem. A könnyeim ismét folyni kezdtek. Levegőért kapdostam, aztán Harry kicsúszott belőlem, majd mellém feküdt.
Így esett meg, az, hogy amikor elsőnek bekopogtak, éppen szuszogtam Harry mellkasán, s tudatosítottam magamban, hogy éppen most vesztettem el a szüzességemet, Harryvel.
Sziasztok manók! Remélem tetszett a rész, ez az első, hogy ilyet írtam, szóval, legyetek elnézőek, ezt is csak azért írtam, mert drága Vikum (az egyik legjobb barátnőm) szerette volna. Véleményeket fogadok, de csak finoman! Nehogy lelki traumám legyen! ;) Viszont, van egy rossz hírem. 1 hónap szünet. Illetve kevesebb mint egy hónap. Május másodikán hozom a kövi részt. Nagyon sajnálom, tényleg, de a magánéletem problémás mostanság, és elég nehéz feldolgozni. Egyik esemény a másik után. :( Remélem megértitek.
+ Másodikán cserébe behozom, és 3, három, HÁROM, HÁ-ROM részt kaptok. Kis kárpótlás. :)
És, ki ne maradjon, nagyon boldog nyuszit, és sok locsolót!
Puxx:Flói
Miközben felfelé tartottunk a lépcsőn, végig gondoltam, mit kellett volna máshogy csinálnom, ahoz, hogy mostanra minden rendben legyen. De, nem jutottam dűlőre.
Felértünk. Mikor kinéztem minden ablakon, hogy látom e a barátaimat, szomorúság fogott el. Kezdtem megijedni. Csak reméltem, hogy elszöktek, de nem lehettem biztos.
Átkísértek mindenféle helyiségen keresztül, majd egy fából készült, dupla ajtónál álltunk meg. Harry elengedte a kezemet, és fájdalmasan nézett rám.
- Sajnálom. Nem mehetek be.- suttogta, s megcsókolt.
Alex az egyik, Ryan a másik oldalról kinyitották az ajtót, majd arra vártak, hogy bemenyek. Így tettem. Topa léptekkel besétáltam. Egy iroda. Hangszigetelve volt, úgy, mint valami gumi szoba. Az ajtóval szemben volt egy nagy író asztal, előtte egy fotel, mögötte, egy forgó zék, ami háttal volt nekem. Éreztem, hogy ott ül Ő. Mögöttem, az ajtók bezárultak. Szemeimet behunytam, nagy levegőt vettem, s felülkerekedtem az érzéseimen.
Aztán, a szék megfordult. Arra számítottam, hogy valami kövér pali, egy fehér nyulat fog tartogatni, s ördögien fog a képembe röhögni. Sokkal jobban örültem volna ennek az alaknak, mint aki valójában volt.
Felállt, s felém sétált. Az íróasztala másik oldalának támaszkodott, s rám mosolygott.
- Szia! Dylan Jack Russo vagyok. Tényleg olyan gyönyörű vagy, mint mindenki mesélte.- egy pár ütemet kihagyott a szívem. Aztán egy nagyot dobbant, s az eszem is megjött vele, nem csak a levegő. Nem mondthatom rá, hogy helyes! Egy. Van fiúm, akit szeretek, és szenvedett miattam, és a többi. Kettő. Valamilyen szinten rokonok vagyunk, nem? Három. Ő az én fő ellenségem, ugye?
- Mondanám, hogy örülök, hogy megismertelek, de nem így van, szóval, nem hazudok a pofádba.- vicsorogtam.
- Hú, de felvágták valakinek a nyelvét! Ez tetszik!
- Ne tetszedjek!
- Hé, kis lány! Én teljesen kulturáltan beszélnék veled. Elvárom, hogy illedelmesen beszélgessünk!
- Én is udvarias lennék, ha nem tennél célzásokat! De tudod mikor lennék a legudvariasabb? Ha nem kényszerítenél semmire. Szeretem Harryt, és eszem ágában sincs lecserélni őt, rád. Ahoz sincs kedvem, hogy megölj, mert már szenvedtem eleget!
- Én nem akarlak megölni!- lépett közelebb, s egy hajtincset vett ujjai közé, és avval kezdett játszani.
Elfogott egy fajta vágy, de mivel tudtam, hogy nem szabad, a félelemtől reszketve, a kezemet a mellkasára tettem, és elnyomtam.
- Fejezd be!- hátráltam az ajtóhoz. Nagy csattanással értem az ajtóhoz, s mikor ez megtörtént, kívűről is neki ütődtek. Dylan a fejem két oldalára tenyerelt, s közel hajolt.
- Ahogy... szeretnéd!- mondta úgy, hogy a szája éppen hozzáért a számhoz, de elhúzta, és az arcomra adott egy puszit.
Kopogott az ajtón, és el lépett mellőlem. Az ajtót kinyitották. Harry, mint valami védelmező anya tigris, úgy rontott be.
- Mit csináltál, te..?- üvöltötte. Mielőtt még oda érhetett volna Dylanhez, ő kinyújtotta a kezét, s Haz a földön termett.
- Fejezd be! Elég! Hagyd abba!- kiabáltam. Dylan elemelte karját, és mellém lépett. A kezét a vállamra rakta, majd magához húzott.
- Harry, már megbeszéltük, ne légy féltékeny! Az sohasem jó!- mosolyogta, majd el engedett, s kifelé indult, ám 5 lépés után visszafordult.- Vigyétek a kijelölt szobába őket. Bella! A barátaidat és a testvéredet épségben Hawaii-ra szállítattam. Óh, és 2 óra múlva várlak az ebédlőben. Ne késs el!- ezzel elment.
Harry fölállt, s mellém kullogott. Megfogta a kezemet, majd néma csendben Alexék mögött sétáltunk fel a lépcsőkön, folyosókon át, egészen egy dupla szárnyú ajtóhoz.
- Holnap, amikor bekopognak, kezdj el készülni, amikor ismét kopognak, akkor gyere ki, és kövesd akárhova is megy a cseléd lány. Ok?- nézett rám Ryan. Bólintottam. Ők indultak is tovább, mi meg ott maradtunk, kettecskén. Egymásra néztünk, majd benyitottunk. A lélegzetem elállt.
Csak bámultam. Pasztel színek domináltak. Elegáns volt, és lányos, és állatira bejött. Na meg az a terasz...
- Aha... Mit csináltatok?- nézett rám közömbösen- Bár hangszigetelt a szoba, hallottam a szívverésedet, és kicsit sem volt szabályos. Én még azt megértem, hogy bejön, mert nem egy csúnya, de pont Ő?
- Te, most.. Most, komolyan féltékeny vagy? Harry!- öleltem át- Ne hülyéskedj! Én szeretlek.- mosolyogtam rá.
- Én ezt tudom, de.. mit csinált? Megcsókolt?- tolt el magától, s leült az ágyra. Én ingattam a fejem.- Akkor? Mutasd meg!
- He?- kuncogtam- Most, tényleg?
- Aha.
Csak..- leültem mellé- Csak azt, hogy neki nyomott az ajtónak, aztán, a száját elhúzta a számon, de nem csókolt meg! Ezek után, megpuszilt.
- Hol?
- Itt.- mutattam az arcomon.- Ez ijesztő volt. Még nem vallattak így soha, mint te most!
- Féltelek, ezt te is tudod!- közel hajolt.
- Persze, hogy tudom...- mondtam volna még tovább, de Harry az ajkaimra tapadt, s elfektetett az ágyon.
Még hevesebben csókolóztunk, mint az imént. Először csak a pulcsit vette le, és a pólóm alá tette a kezét, ám ez után, én vettem le az ő pólóját. A következő pillanatban, már bugyiban voltam, és Harry nyomott a falnak. Ő alsó gatyában állt, s lábaimat csípője köré fontam.
Az ajkaink elváltak, s a homlokát az enyémre nyomta.
- Szóval, szűz vagy.
- Jó, hogy rájöttél!
- Tudod... hogy értem. Fájni fog. Pláne, hogy vámpírral fogsz először szexelni.
- Nem érdekel!
- Ezt a választ vártam...- mondta, majd a nyakamra tapadt. Kicsit sem finoman, neki esett. Kéjesen felnyögtem, majd mikor Harry végzett, újból egymás szájának estünk.
- Állva... vagy ülve?- mormogta.
- Honnan... tudjam....- Az ágyra vitt, s elfektetett. Fölém tornyosult, majd, mutató ujjával, lehúzta a bugyimat. A szemembe nézett féltően.
- Biztos?
- Le akarsz velem feküdni, vagy nyuszi vagy?- mosolyogtam rá.
- Kis vadóc...- mondta, majd végülis megszabadított tőle. Arcomon pír jelent meg, amit ő is észre vett. Közel hajolt, és nyálcserébe kezdtünk. Az egyik kezével a karomat kezdte simogatni, míg a másikkal tartotta magát. A számról át tért a nyakamra, de nem harapott meg, amit sajnáltam, mert az egy leírhatatlanul jó érzés, Harry azt mondta, olyan mint az orgazmus.
Keze bejárta minden porcikámat, s e mellett egyre lejjebb és lejjebb csókolt, illetve harapott, de mikor elért az alhasamhoz, egy elektromos érzés futott át rajtam, ekkor egy nyögést engedtem ki magamból.
- Harry, ne játszadozzunk!- suttogtam.
- Hmm.. szóval, már fel izgultál? Elég hamar...- mondta, miközben levette, és oldalra dobta az alsónadrágját.
- Fogd be!
- Inkább be dugom!- kacsintott, majd újra fölém tenyerelt. Mélyen a szemembe nézett, s a következő pillanatban, már bennem volt. Mielőtt felsikíthattam volna, ő azzal hogy megcsókolt, befogta a számat.
Elképesztően fájt, könnyek csordogáltak le oldalt az arcomon. Harry el akart húzódni, ám a hátába karmoltam. Becsuktam a szemem, és nyakára tapadtam. Csókolni, szívni kezdtem, ám a szemfogam hamar kijött, és a vérét kezdtem szívni.
Ennek nem tudott ellenállni, így ő is a nyakamra tapadt. Mozogni kezdett előre-hátra, ami eleinte nagyon fájt, ám minnél gyorsabban mozgott, annál jobban éreztem az élvezetet, mintsem a fájdalmat.
Izzattság cseppek jelentek meg rajta és rajtam is. Az ágy is megremegett. Ez sem hátráltatott minket. Harry dereka köré fontam a lábaimat, s ő egyre gyorsabban és gyorsabban lökött, s mikor már úgy éreztem, szét repedek, elemeltem számat a nyakáról, ami tiszta vér volt.
- Harry, é-én..
- Én is..- mondta végszóra.
Az alhasamban egy fenomenális érzés fogott el. Harry nagy erővel a vállamba harapott, ami fájt ugyan, de mivel, még mindig le voltam hengerelve, inkább csípésnek éreztem. A könnyeim ismét folyni kezdtek. Levegőért kapdostam, aztán Harry kicsúszott belőlem, majd mellém feküdt.
Így esett meg, az, hogy amikor elsőnek bekopogtak, éppen szuszogtam Harry mellkasán, s tudatosítottam magamban, hogy éppen most vesztettem el a szüzességemet, Harryvel.
Sziasztok manók! Remélem tetszett a rész, ez az első, hogy ilyet írtam, szóval, legyetek elnézőek, ezt is csak azért írtam, mert drága Vikum (az egyik legjobb barátnőm) szerette volna. Véleményeket fogadok, de csak finoman! Nehogy lelki traumám legyen! ;) Viszont, van egy rossz hírem. 1 hónap szünet. Illetve kevesebb mint egy hónap. Május másodikán hozom a kövi részt. Nagyon sajnálom, tényleg, de a magánéletem problémás mostanság, és elég nehéz feldolgozni. Egyik esemény a másik után. :( Remélem megértitek.
+ Másodikán cserébe behozom, és 3, három, HÁROM, HÁ-ROM részt kaptok. Kis kárpótlás. :)
És, ki ne maradjon, nagyon boldog nyuszit, és sok locsolót!
Puxx:Flói
2015. március 28., szombat
ll. Chapler 6 - You find me, like you always did!
Harry, ugyan úgy volt, ahogy a látomásban. Láncokra verve, piszkosan, és kiéheztetve. Ám mellette két ismerős személy állt.
- Ho-hogy?- gyökerezett földbe a lábam.
- Mi hogy?- kérdezte, szokásos semmilyen hangján, amilyet mindig is produkált.
- Ryan, te... Hogy kerülsz ide?
- Mi van, engem, és a pasid.. mármint, a volt pasijaidat észre sem veszed?- húzogatta fel szemöldökeit Alex.
- Engedjétek el őt! - mutattam Harryre.
- Hmm.. tetszik ez a stílus váltás! És azok a szemek... Hmm..- Mondta Ryan.
- Tudod, mi a fura? Az, hogy most 3 olyan pasival vagy, aki a fiúd volt. Ryan te tartottál a legtovább, ugye?
- Alex, mi soha nem jártunk!- morogtam.
Persze, hogy oda akartam menni Harryhez, de a két fiú előtte állt, és nem kissé voltam berezelve. No meg az, hogy a volt fiúm is ott volt....
- Magyarázzátok el, mi folyik itt.- kiáltottam Alexra.
- Na! Ne beszélj így a bátyámmal!- mondta Ryan.
- Bá.. Bátyáddal?- rikkantottam.
- Majd a Dylan elmagyarázza.
- Na nem!- lelkiekben felkészültem arra, hogy elsöpröm őket.
- A-a!- mutatta az ujjával Ryan.
- Idebent nincs varázslatod! Itt csak egy gyenge, kiszolgáltatott, de meglehetősen csinos lány vagy.-sétafikált körülöttem, majd az arcomhoz nyúlt- Hmm.. sajnálnálak, ha nem kívántalak volna meg ennyire.- mikor magához húzta a csípőmet, miközben én hánykódtam karjaiban, Harry megrázta a láncait. Ami azt illeti, ép, hogy csak megmozdult, de az már csörömpölésnek számított ezen a csendes helyen. Eközben, Ryan is rátette tenyerét bátyja vállára.
- Hát, jó! Kettesben hagylak vele! Dylan örülni fog.- elindultak kifelé, ám visszafordult- Ó, és Harry. Légy jó, ő már nem a tied!- nevetett fel, s vele együtt Ryan is. Kimentek.
- Te jó ég, Harry!- szaladtam rögtön od.
- Ne érj... hozzá.- későn hallottam meg recés, halk hangját, ami figyelmeztetett, hogy ne érjek a nagy fogas bilincshez, mert be volt kenve valamilyen anyaggal, amitől úgy éreztem megfagyott a kezem, és éppen tördelik az ujjaimat.
Felkiáltottam, ám folytattam, s leszedtem mindkét lábáról, undorral a véres bilincset. 3-4 centis cápa fog alakú szögek voltak benne, amik Harry húsába martak. Émelyegni kezdtem, ám tudtam, ha feladom, nem lesz jó vége.
Bal kezét is kiszabadítottam. Mivel nem bírta magát tartani, az rám hullott. Azt a jobbat is kiszedtem börtönéből, ám ekkor Harry egész testével támaszkodott nekem. Hátrálni kezdtem, egészen az ajtóig, Harryvel a kezemben, aki konkrétan, olyan volt, mint egy rongybaba. Óvatosan leültettem az ajtótól 2-3 méterre, és én mellé telepedtem.
Pár percig gondolkodtam, majd eszembe jutott, mit kell tennem. Mivel semmivel nem szolgálhattam, csak a véremmel, ezért a hajamat felkötöttem egy kontyba, majd közelebb húzódtam Harryhez.
- Harry..- szóltam. Kissé, amennyire tudta, felém forgatta a fejét. Megpusziltam a homlokát, aztán a szájához nyomtam a nyakamat.
- Nem...- mondta. Nem akartam tovább szenvedni látni, ezért mivel nagy körmeim voltak, erősen belecsíptem a nyakamba, s úgy nyomtam ajkaihoz. Aztán, már csak azt hallottam, ahogy nagy kortyokban nyeli le az életmentő vérem. Az egész fél percig tartott, de akkor már én nem bírtam megállni. Harry erősen szorított magához, majd amikor feltűnt neki, hogy szerepcsere törtnét, elhúzódott, s az ölébe húzott.
- Rám találtál, ahogy mindig! Szeretlek!- Csókolt meg finoman. Mikor a szemeibe néztem, megint azt a csillogást találtam bennük. Szorosan átöletem(már amennyire erőm engedte), majd mindketten kósza könnyeket kezdtünk hullajtani.
- Én is!
Több mint egy óráig ebben a helyzetben maradtunk, ám egy árva szót sem szóltunk. Én konkrétan elbóbiskoltam, védelmező karjában.
- Úgy hiányoztál!- suttogta a fülembe, s cirógatta a nyakamat. Nem mondtam semmit, csak rá néztem, és mosolyogtam.- Most azt kellett volna mondanod, hogy te is. Vagy én nem hiányoztam, Hawaii-n?
- De, nagyon is, csak... Várj honnan tudtad, hol vagyok? Voltam.
- A nyaklánc. Nem véletlenül mondtam, hogy hagyd magadon! Valóban anyától kaptam, aki miután tudta, hol dolgozik, beszerzett egy ilyent. Nekem adta így, mindig tudta hol vagyok, és mit csinálok. Amkor odaadod ezt valakinek, akkor fogod "látni" őt.
- Mit csináltak veled?- kérdeztem nyuszin, az 1 milliárd fontos kérdést.
- Amit láttál. Meg még néhány dolgot. Haragszol még rám?-kérdezte.
- Csak egy kicsit. Egy nagyon kicsit.- mutattam.
- Tudod mi adott erőt? Amikor... hallottam a gondolataidat, és...
- Hallottad? Hogyan?- szakítottam félbe.
- Hát, a nyaklánc. Szóval, ugye hallottam őket, és a történéseket körülötted. Mintha a bőrödbe bújtam volna. Ehez hasonló helyeken szállásoltak el, de még itt is felkuncogtam néha. Az őrök, azt hitték agyamra ment a vérhiány.
- Vérhiány?
- Naponta 5 mili litert kaptam. Csak. Ne haragudj, ha túl sok vért szívtam ki belőled, de, iszonyat szomjas voltam, és tudod, milyen hatással van rám a véred.- csókolta meg a nyakam.
A csók át ment "étkezésbe", de nem úgy, ahogy az előbb, hanem úgy, amikor még minden rendben volt. Úgy csinálta, hogy én is élvezzem. Hét kis korty után, a számra tért át. Téptük egymás ajkát, mintha most találkoznának először. A szívverésem az egekbe szökött, persze ez ösztönözte Harryt.
Hamar lekerült rólam a pulcsi, majd a póló, úgy mint Harryről. Ám észbe kaptam.
- Harry!- toltam el magamtól.
- Hmm?- nézett vissza rám, vérben fürdő szemekkel, ám én ettől nem ijedtem meg.
- Nem fogom elveszteni a szüzességem egy mocskos pincében.
- Az első alkalom soha nem olyan amilyennek elképzelik a lányok!- mondta könnyedén, s húzott vissza magához, ám én ellenkeztem.
- Igen, de a rémálmaimban sem itt képzelném el!, Tudod...
- Sshh!- tette ujját a számra, s fülelni kezdett- Öltözz gyorsan!- vett ki öléből, s húzta fel pólóját. Hasonló módon cselekedtem.
- Bakker!- kérdően nézett rám- Nem egyedül jöttem!
- Új pasi?
- Idióta! A haverjaid, meg a bátyám.
- Parker?
- Nem ő a gyerekével és a menyasszonyával menekül. Ja, meg a csordájával.
- Falka...- javított ki ő is.
- Ugyan az!- nyújtottam ki a nyelvem, majd miután felöltöztünk, egymáshoz bújtunk- Amúgy, mi van?
- Dylan. Megjött, és biztos, hogy megakar téged ismerni....- csókolta meg a homlokom.
- Félek...- valltam be az igazat.
- Tudod... én is.- sóhajtotta.
- Szeretlek!- mondtuk egyszerre. Egymásra néztünk, s ő megcsókolt.
Léptek csapták meg a füleinket. Harry védelmezőn, maga mögé tessékelt, én a csípőjén átöleltem, s reszketni kezdtem. Az ajtó ki nyílott.
- Helló megint! Óh, Harry miért nem lógsz?- kérdezte, kissé meglepődve Ryan.
- Tudod, Bella, én nem vagyok ám olyan rossz, mint az öcsém!- mondta Alex.
- Most már tényleg elmondhatnátok mindent!- léptem ki védelmezőm mögül, ám ő rögtön vissza tolt.
- Hát, mi testvérek vagyunk. Nagyjából ennyi. Olyan nehéz felfogni?- nézett bután Ryan.
- És te komolyan jártál vele?- fordult hátra Haz.
- Ja, sőt, majdnem elvesztettem a szüzességemet vele. Kétszer...- néztem félre.
- Rohadtul, de ne zavarjon, hogy mi is itt vagyunk!- szólt közbe Alex.- Szóval. A mi szüleink elhagytak, mert nem akartak gyereket. Nem is elhagytak, inkább átadtak. Méghozzá, ide Dylan anyjához, Miához. Mia, mivel úgy gondolta, hogy nem bírna két farkas gyerekkel, meg hát, ugye ebben a családban, nem is lehetne, varázslón és boszorkányon kívül bármilyen lény, lepasszolt, egy itt élő szolgáló lánynak. Harry barátunk rád talált, és hát ott helyezték el Ryant.- megvetően nézett öccsére, majd Harryre. Undorkodva hallgattam amit mondott, pláne akkor, amikor azt mondta, hogy Dylan anyjának neve Mia. Mia volt az a nő, akinek köszönhetem, hogy hatalmas boszorkány-hibrid vagyok. Ez által, az 5. nevem is....
- Amikor vidékre utaztam, a húgommal, aki amúgy nem volt a húgom, sőt azt sem tudta, mi vagyok, mindig ide jöttünk. Illetve, ők elmentek a nagymamájukhoz, és én kiszöktem onnan. Jó kis idők voltak. Pláne, amikor az ágyban rajtad feküdtem. Hmm.. szép reggelek!
- Hogy tudtalak megcsókolni?- tettem fel, a költői kérdést halkan.
- Hát, úgy hogy szerettél. De még hogy! Én voltam az első, és az igazi szerelmed!- mosolyogta alaktomosan.
- Egyéb kérdés?- tárta szét a karjait Alex.
- Nincs? Rendben, búj elő Harry mögül, és gyertek. - fordultak sarkon, s indultak fel. Összeszorítottam a szemem, majd megfogtam Harry kezét. Pislogtam egyet, s indultunk fel, utánuk.
Sziasztok, Manók. Nézzétek be a szereplőkhez - - - > Itt.
Puxx:Flói.
- Ho-hogy?- gyökerezett földbe a lábam.
- Mi hogy?- kérdezte, szokásos semmilyen hangján, amilyet mindig is produkált.
- Ryan, te... Hogy kerülsz ide?
- Mi van, engem, és a pasid.. mármint, a volt pasijaidat észre sem veszed?- húzogatta fel szemöldökeit Alex.
- Engedjétek el őt! - mutattam Harryre.
- Hmm.. tetszik ez a stílus váltás! És azok a szemek... Hmm..- Mondta Ryan.
- Tudod, mi a fura? Az, hogy most 3 olyan pasival vagy, aki a fiúd volt. Ryan te tartottál a legtovább, ugye?
- Alex, mi soha nem jártunk!- morogtam.
Persze, hogy oda akartam menni Harryhez, de a két fiú előtte állt, és nem kissé voltam berezelve. No meg az, hogy a volt fiúm is ott volt....
- Magyarázzátok el, mi folyik itt.- kiáltottam Alexra.
- Na! Ne beszélj így a bátyámmal!- mondta Ryan.
- Bá.. Bátyáddal?- rikkantottam.
- Majd a Dylan elmagyarázza.
- Na nem!- lelkiekben felkészültem arra, hogy elsöpröm őket.
- A-a!- mutatta az ujjával Ryan.
- Idebent nincs varázslatod! Itt csak egy gyenge, kiszolgáltatott, de meglehetősen csinos lány vagy.-sétafikált körülöttem, majd az arcomhoz nyúlt- Hmm.. sajnálnálak, ha nem kívántalak volna meg ennyire.- mikor magához húzta a csípőmet, miközben én hánykódtam karjaiban, Harry megrázta a láncait. Ami azt illeti, ép, hogy csak megmozdult, de az már csörömpölésnek számított ezen a csendes helyen. Eközben, Ryan is rátette tenyerét bátyja vállára.
- Hát, jó! Kettesben hagylak vele! Dylan örülni fog.- elindultak kifelé, ám visszafordult- Ó, és Harry. Légy jó, ő már nem a tied!- nevetett fel, s vele együtt Ryan is. Kimentek.
- Te jó ég, Harry!- szaladtam rögtön od.
- Ne érj... hozzá.- későn hallottam meg recés, halk hangját, ami figyelmeztetett, hogy ne érjek a nagy fogas bilincshez, mert be volt kenve valamilyen anyaggal, amitől úgy éreztem megfagyott a kezem, és éppen tördelik az ujjaimat.
Felkiáltottam, ám folytattam, s leszedtem mindkét lábáról, undorral a véres bilincset. 3-4 centis cápa fog alakú szögek voltak benne, amik Harry húsába martak. Émelyegni kezdtem, ám tudtam, ha feladom, nem lesz jó vége.
Bal kezét is kiszabadítottam. Mivel nem bírta magát tartani, az rám hullott. Azt a jobbat is kiszedtem börtönéből, ám ekkor Harry egész testével támaszkodott nekem. Hátrálni kezdtem, egészen az ajtóig, Harryvel a kezemben, aki konkrétan, olyan volt, mint egy rongybaba. Óvatosan leültettem az ajtótól 2-3 méterre, és én mellé telepedtem.
Pár percig gondolkodtam, majd eszembe jutott, mit kell tennem. Mivel semmivel nem szolgálhattam, csak a véremmel, ezért a hajamat felkötöttem egy kontyba, majd közelebb húzódtam Harryhez.
- Harry..- szóltam. Kissé, amennyire tudta, felém forgatta a fejét. Megpusziltam a homlokát, aztán a szájához nyomtam a nyakamat.
- Nem...- mondta. Nem akartam tovább szenvedni látni, ezért mivel nagy körmeim voltak, erősen belecsíptem a nyakamba, s úgy nyomtam ajkaihoz. Aztán, már csak azt hallottam, ahogy nagy kortyokban nyeli le az életmentő vérem. Az egész fél percig tartott, de akkor már én nem bírtam megállni. Harry erősen szorított magához, majd amikor feltűnt neki, hogy szerepcsere törtnét, elhúzódott, s az ölébe húzott.
- Rám találtál, ahogy mindig! Szeretlek!- Csókolt meg finoman. Mikor a szemeibe néztem, megint azt a csillogást találtam bennük. Szorosan átöletem(már amennyire erőm engedte), majd mindketten kósza könnyeket kezdtünk hullajtani.
- Én is!
Több mint egy óráig ebben a helyzetben maradtunk, ám egy árva szót sem szóltunk. Én konkrétan elbóbiskoltam, védelmező karjában.
- Úgy hiányoztál!- suttogta a fülembe, s cirógatta a nyakamat. Nem mondtam semmit, csak rá néztem, és mosolyogtam.- Most azt kellett volna mondanod, hogy te is. Vagy én nem hiányoztam, Hawaii-n?
- De, nagyon is, csak... Várj honnan tudtad, hol vagyok? Voltam.
- A nyaklánc. Nem véletlenül mondtam, hogy hagyd magadon! Valóban anyától kaptam, aki miután tudta, hol dolgozik, beszerzett egy ilyent. Nekem adta így, mindig tudta hol vagyok, és mit csinálok. Amkor odaadod ezt valakinek, akkor fogod "látni" őt.
- Mit csináltak veled?- kérdeztem nyuszin, az 1 milliárd fontos kérdést.
- Amit láttál. Meg még néhány dolgot. Haragszol még rám?-kérdezte.
- Csak egy kicsit. Egy nagyon kicsit.- mutattam.
- Tudod mi adott erőt? Amikor... hallottam a gondolataidat, és...
- Hallottad? Hogyan?- szakítottam félbe.
- Hát, a nyaklánc. Szóval, ugye hallottam őket, és a történéseket körülötted. Mintha a bőrödbe bújtam volna. Ehez hasonló helyeken szállásoltak el, de még itt is felkuncogtam néha. Az őrök, azt hitték agyamra ment a vérhiány.
- Vérhiány?
- Naponta 5 mili litert kaptam. Csak. Ne haragudj, ha túl sok vért szívtam ki belőled, de, iszonyat szomjas voltam, és tudod, milyen hatással van rám a véred.- csókolta meg a nyakam.
A csók át ment "étkezésbe", de nem úgy, ahogy az előbb, hanem úgy, amikor még minden rendben volt. Úgy csinálta, hogy én is élvezzem. Hét kis korty után, a számra tért át. Téptük egymás ajkát, mintha most találkoznának először. A szívverésem az egekbe szökött, persze ez ösztönözte Harryt.
Hamar lekerült rólam a pulcsi, majd a póló, úgy mint Harryről. Ám észbe kaptam.
- Harry!- toltam el magamtól.
- Hmm?- nézett vissza rám, vérben fürdő szemekkel, ám én ettől nem ijedtem meg.
- Nem fogom elveszteni a szüzességem egy mocskos pincében.
- Az első alkalom soha nem olyan amilyennek elképzelik a lányok!- mondta könnyedén, s húzott vissza magához, ám én ellenkeztem.
- Igen, de a rémálmaimban sem itt képzelném el!, Tudod...
- Sshh!- tette ujját a számra, s fülelni kezdett- Öltözz gyorsan!- vett ki öléből, s húzta fel pólóját. Hasonló módon cselekedtem.
- Bakker!- kérdően nézett rám- Nem egyedül jöttem!
- Új pasi?
- Idióta! A haverjaid, meg a bátyám.
- Parker?
- Nem ő a gyerekével és a menyasszonyával menekül. Ja, meg a csordájával.
- Falka...- javított ki ő is.
- Ugyan az!- nyújtottam ki a nyelvem, majd miután felöltöztünk, egymáshoz bújtunk- Amúgy, mi van?
- Dylan. Megjött, és biztos, hogy megakar téged ismerni....- csókolta meg a homlokom.
- Félek...- valltam be az igazat.
- Tudod... én is.- sóhajtotta.
- Szeretlek!- mondtuk egyszerre. Egymásra néztünk, s ő megcsókolt.
Léptek csapták meg a füleinket. Harry védelmezőn, maga mögé tessékelt, én a csípőjén átöleltem, s reszketni kezdtem. Az ajtó ki nyílott.
- Helló megint! Óh, Harry miért nem lógsz?- kérdezte, kissé meglepődve Ryan.
- Tudod, Bella, én nem vagyok ám olyan rossz, mint az öcsém!- mondta Alex.
- Most már tényleg elmondhatnátok mindent!- léptem ki védelmezőm mögül, ám ő rögtön vissza tolt.
- Hát, mi testvérek vagyunk. Nagyjából ennyi. Olyan nehéz felfogni?- nézett bután Ryan.
- És te komolyan jártál vele?- fordult hátra Haz.
- Ja, sőt, majdnem elvesztettem a szüzességemet vele. Kétszer...- néztem félre.
- Rohadtul, de ne zavarjon, hogy mi is itt vagyunk!- szólt közbe Alex.- Szóval. A mi szüleink elhagytak, mert nem akartak gyereket. Nem is elhagytak, inkább átadtak. Méghozzá, ide Dylan anyjához, Miához. Mia, mivel úgy gondolta, hogy nem bírna két farkas gyerekkel, meg hát, ugye ebben a családban, nem is lehetne, varázslón és boszorkányon kívül bármilyen lény, lepasszolt, egy itt élő szolgáló lánynak. Harry barátunk rád talált, és hát ott helyezték el Ryant.- megvetően nézett öccsére, majd Harryre. Undorkodva hallgattam amit mondott, pláne akkor, amikor azt mondta, hogy Dylan anyjának neve Mia. Mia volt az a nő, akinek köszönhetem, hogy hatalmas boszorkány-hibrid vagyok. Ez által, az 5. nevem is....
- Amikor vidékre utaztam, a húgommal, aki amúgy nem volt a húgom, sőt azt sem tudta, mi vagyok, mindig ide jöttünk. Illetve, ők elmentek a nagymamájukhoz, és én kiszöktem onnan. Jó kis idők voltak. Pláne, amikor az ágyban rajtad feküdtem. Hmm.. szép reggelek!
- Hogy tudtalak megcsókolni?- tettem fel, a költői kérdést halkan.
- Hát, úgy hogy szerettél. De még hogy! Én voltam az első, és az igazi szerelmed!- mosolyogta alaktomosan.
- Egyéb kérdés?- tárta szét a karjait Alex.
- Nincs? Rendben, búj elő Harry mögül, és gyertek. - fordultak sarkon, s indultak fel. Összeszorítottam a szemem, majd megfogtam Harry kezét. Pislogtam egyet, s indultunk fel, utánuk.
Sziasztok, Manók. Nézzétek be a szereplőkhez - - - > Itt.
Puxx:Flói.
2015. március 21., szombat
ll. Chapter 5. - New Country, New Hope.
- Harry!- suttogtam.
- Mi van vele?- kérdezte a hátamat simogató Aeron.
- El kell mennem.
- M-még is hova?- nézett nagyon Parker.
- Rómába. És a reptéren keresnem kell, egy bizonyos Roxot. Dylan, tudja, hogy itt vagyok, és ma indult el ide. Engedjetek!- söpörtem utat magamnak a kezemmel, s tápázkodtam fel. Mikor az ajtó felé mentem, 2 kéz nyúlt felém.
- Megbolondultál? Egy. Hazudott neked. Nekünk. Nekik. Mindenkinek. Kettő. Mi van, ha ez egy csapda? Oké, hogy Harry képessége Álom járás, de arra nem gondoltál, hogy Dylan ez ki is használja?- Üvöltött velem Parker.
- Hát persze! Teljesen ki ment a fejemből. Nemrég, Harry az álmaimban próbált valamit mondani, de eltűnt. Azt hittem egy sima álom volt, de nem! Tényleg ő volt! Még sem vagyok őrült!- ügyet sem vetve a hangnemhez, ami az előbb hozzám beszélt, kihúztam a kezem, és a kunyhóm felé igyekeztem.
- Bella!- üvöltöttek utánam, mikor én már a mólón jártam.
- Nem mehetsz oda! Nem engedem! Nem hagyom hogy megölesd magad!- maradt a nyomomban Aeron.
- Legalább, ha vissza nem tudunk tartani, hadd mennyünk veled!- mondta a másik oldalamról Louis.
- Látod Aer, nem leszek egyedül. Nem fog megölni. Mert én fogom őt.
A szobámba előszedtem egy nagyobb hátitáskát, és belepakoltam 1 váltás ruhát, majd a hűtőből kivettem 3 palack vizet. A párnám alól az összes dugi pénzem, és mind a 4 hitelkártyát. Azokat is elraktam. Ki mentem a ház elé, és ott vártam a többieket. A fiúk hamar kijöttek, ám az ajtóban álló Paige, és Amaya síró látványa, kissé észhez térített.
- Parker, te nem jössz. Nem jöhetsz! Családod van. Mit tennének, ha nem térnél vissza? Ráadásul, itt van a csordád is. El kell őket innen vezetned, mert ide jön Dylan. Ha megtalálja őket, meghalnak. Miattam.
-Nem csorda, hanem falka, amúgy. El tudnak ők maguktól is menni. Nem kellek ahoz én.
- Paige, és Amaya? Tudom milyen érzés apa nélkül felnőni! Sőt, te is! Nem kockáztathatsz! Itt maratsz és kész.
- De...
- Nem, nincs de!- ordítottam rá- Vigyázz rájuk, és igyekezzetek a költözéssel. Vigyázunk egymásra, minden rendben lesz! A telefon számomat tudod, majd beszélünk.- Odaszaladtam a két lányhoz, majd megöleltem őket.
- Köszönöm!- suttogta. Rámosolyogtam, aztán a fiúkra néztem, és szaladtunk. Nem volt akkora probléma tartanom az iramot a repülőtérig, ugyanis kezdtem felfedezni az erőmet.
A reptéren, 2 óra múlva indult volna a gép. Ám, láttam egy 8 személyes helikoptert, odakint. Kiszaladtunk, s szerencsémre, egy fiatal fiú állt ott.
- Szia! Tudnál segíteni?- léptem mellé.
- Bocsi, de... Persze! Bármiben!-mikor a szemeimbe nézett, ami feltehetőleg sárga volt, elbűvöltem őt. Ez is egy igen jó dolog.
- Repüljünk Rómába, oksi?- mosolyogtam rá. Ő bólintott, mire kinyitotta a helikopter ajtaját.
- Mondjad, Parker, történt valami?
- Dylan. Tényleg itt van!
- Mi? Te ezt honnan tudod? Jól vagy?- rémültem meg.
- Persze, jól. Az egyik falkatag változott át madárrá, és ő ment felderíteni. Tényleg itt van, és téged keres. Elvileg még 8-9 óra amég visszaérnek. Siessetek nagyon, és vigyázzatok magatokra, pláne te, jó?
- Jó. Megyek. Szia!
- Szia...- tettem le gyorsan.
- Na, akkor mi lesz?- kérdezte Zayn.
- Hát, most meg kell keresni Roxot.
- És ötlet, hogy merre kezdjük? - nyavajogta Niall.
- Ötlet az van, csak nem tudom, meg tudom-e csinálni.- sóhajtottam- El kell mennem a mosdóba.
- Pont most?
- Jaj, Louis! Nem azért amire te gondolsz, bármi is legyen az. Ott csend van. Csendes helyen biztos jobban tudok gondolkodni.
Elindultunk a legközelebbi mosdóhoz. Megvártam amíg nem mindenki kijön, és akkor rohantam be, s bezártam az ajtót. Meglocsoltam magam egy kevés vízzel, majd leültem török ülésbe, s gondolkodni kezdtem, behunyt szemekkel.
- Hmm.. Magas, kövér, hosszú, barna hajú, borostás férfi. 30 év körüli.- mondtam hangosan. Nem tudom, honnan jött ez az egész jellemzés, de már az arcát is tudtam, hogy néz ki. Kirohantam a vécéből, egyenesen Aeron karjába.
- Na?- kérdezte. Ismét becsuktam a szemeimet.
- Arra!- mutattam egy irányba. Mind elindultunk arra.
5 perce lökdöstük az embereket, de még mindig nem találtuk meg Roxot. Kezdtem eladni, mikor egy férfi megfogta a vállam.
- Bella?- megfordultam. Ő volt az.
- Rox?
- Sí. Ragazzi, sto prendendo lí!- mondta.
- Mit mondott? És milyen nyelven?- nézett furán Liam.
- Olaszul, és azt, hogy igen, elvisz oda, ahova kell mennünk. Nem teljesen ezt, de neked ez is megteszi.
Nem ellenkezett senki. Elindultuk a nagy melák után. Mikor kiértünk a repülőtérről, 3 autónál álltunk meg. Az elsőbe beszállt ő, a másodikba Louis Aeron és én, a harmadikba, a többiek.
Majdnem 7 óra utazás után, megérkeztünk egy Isten hátam mögötti vidékre. Sok, és nagy telkek voltak, amikhez villa dukált. Egyszer csak behajtottunk egy betonos útra, s megálltunk egy hatalmas kapu előtt.
.jpg)
- Sono appena tornato. Magia protegge ció che si puó rompere. Buona fortuna! Ci vediamo!
- És most?
- Ó, Liam, nem vagyok szótár... Azt hogy eddig jöhetett, mert ezt varázslat védi, de én tuti meg tudom törni. Sok szerencsét kívánt, és elköszönt. Grazie, ciao! - köszöntem meg, és intettem búcsút. Az autók elhajtottak, velük együtt,, Rox is.
Úgy, ahogy mindig, koncentráltam. A kapu kinyillott. Pillanatok alatt odaértünk az épülethez. Egy villa volt. Kék tetővel, és fehér falakkal, ezek előtt ám egy nagy medencével.
Az ösztöneimre bíztam magamat.
- Fiúk. Menyetek a bokrok mögé, és onnan őrködjetek. Rendben?
- Mi? Te teljesen megőrültél?
- Nem, Aeron, nem. Te is tudod, hogy én vagyok köztetek a legerősebb. Sőt a világon. Én vagyok a főnök, és ha valami belűről azt súgja, hogy ezt kell tennünk, hallgatok rá, oké?- suttogtam mérgesen.
- Az lehet, de tapasztalatlan vagy! És ezzel te is tisztában vagy!
- Aeron, azt mondtam, hogy ott lesztek, és onnan fogtok figyelni! Nem vitatkozok feleslegesen. Ha mégis ez egy csapda lenne, nem akarnám, hogy te meghalj, azért mert a hülye húgod belerángatott valami szarba! Nem bírnám már az is elviselni, érted?- bújtam hozzá. Ő szorosan átkarolt, majd elengedett.
- Menny!- mondta.
Mentem két lépést, majd hátra fordultam.
- Fiúk, ez rátok is vonatkozott!- mosolyogtam.
- Tudjuk!- mondták kórusban.
Simán bementem a főbejáraton, és ez volt a rettentő gyanús. Aztán az, hogy nem ez volt az a hely, ahol Harry el volt zárva, de itt mégis éreztem őt. A belső hang, megint előjött. Elindultam jobbra.
Nem egész 3 perce bolyongtam, mikor találtam egy lefelé vezető lépcsősort, eldugva egy helyiségben. A csigalépcsőn haladtam lefelé, mikor egy torokból jövő ordítást hallottam. Mivel felismertem a hangot, tudtam, hogy jó helyen járok, így még jobban siettem lefelé.
Egy vas ajtó választott el Harrytől. Mély levegőt vettem, és benyitottam. Meglepetésemre, nem csak az a személy fogadott, akire számítottam.
- Mi van vele?- kérdezte a hátamat simogató Aeron.
- El kell mennem.
- M-még is hova?- nézett nagyon Parker.
- Rómába. És a reptéren keresnem kell, egy bizonyos Roxot. Dylan, tudja, hogy itt vagyok, és ma indult el ide. Engedjetek!- söpörtem utat magamnak a kezemmel, s tápázkodtam fel. Mikor az ajtó felé mentem, 2 kéz nyúlt felém.
- Megbolondultál? Egy. Hazudott neked. Nekünk. Nekik. Mindenkinek. Kettő. Mi van, ha ez egy csapda? Oké, hogy Harry képessége Álom járás, de arra nem gondoltál, hogy Dylan ez ki is használja?- Üvöltött velem Parker.
- Hát persze! Teljesen ki ment a fejemből. Nemrég, Harry az álmaimban próbált valamit mondani, de eltűnt. Azt hittem egy sima álom volt, de nem! Tényleg ő volt! Még sem vagyok őrült!- ügyet sem vetve a hangnemhez, ami az előbb hozzám beszélt, kihúztam a kezem, és a kunyhóm felé igyekeztem.
- Bella!- üvöltöttek utánam, mikor én már a mólón jártam.
- Nem mehetsz oda! Nem engedem! Nem hagyom hogy megölesd magad!- maradt a nyomomban Aeron.
- Legalább, ha vissza nem tudunk tartani, hadd mennyünk veled!- mondta a másik oldalamról Louis.
- Látod Aer, nem leszek egyedül. Nem fog megölni. Mert én fogom őt.
A szobámba előszedtem egy nagyobb hátitáskát, és belepakoltam 1 váltás ruhát, majd a hűtőből kivettem 3 palack vizet. A párnám alól az összes dugi pénzem, és mind a 4 hitelkártyát. Azokat is elraktam. Ki mentem a ház elé, és ott vártam a többieket. A fiúk hamar kijöttek, ám az ajtóban álló Paige, és Amaya síró látványa, kissé észhez térített.
- Parker, te nem jössz. Nem jöhetsz! Családod van. Mit tennének, ha nem térnél vissza? Ráadásul, itt van a csordád is. El kell őket innen vezetned, mert ide jön Dylan. Ha megtalálja őket, meghalnak. Miattam.
-Nem csorda, hanem falka, amúgy. El tudnak ők maguktól is menni. Nem kellek ahoz én.
- Paige, és Amaya? Tudom milyen érzés apa nélkül felnőni! Sőt, te is! Nem kockáztathatsz! Itt maratsz és kész.
- De...
- Nem, nincs de!- ordítottam rá- Vigyázz rájuk, és igyekezzetek a költözéssel. Vigyázunk egymásra, minden rendben lesz! A telefon számomat tudod, majd beszélünk.- Odaszaladtam a két lányhoz, majd megöleltem őket.
- Köszönöm!- suttogta. Rámosolyogtam, aztán a fiúkra néztem, és szaladtunk. Nem volt akkora probléma tartanom az iramot a repülőtérig, ugyanis kezdtem felfedezni az erőmet.
A reptéren, 2 óra múlva indult volna a gép. Ám, láttam egy 8 személyes helikoptert, odakint. Kiszaladtunk, s szerencsémre, egy fiatal fiú állt ott.
- Szia! Tudnál segíteni?- léptem mellé.
- Bocsi, de... Persze! Bármiben!-mikor a szemeimbe nézett, ami feltehetőleg sárga volt, elbűvöltem őt. Ez is egy igen jó dolog.
- Repüljünk Rómába, oksi?- mosolyogtam rá. Ő bólintott, mire kinyitotta a helikopter ajtaját.
***
Éppen szálltunk le egy tisztáson, a római repülőtér mellett, mikor a telefonom megszólalt.- Mondjad, Parker, történt valami?
- Dylan. Tényleg itt van!
- Mi? Te ezt honnan tudod? Jól vagy?- rémültem meg.
- Persze, jól. Az egyik falkatag változott át madárrá, és ő ment felderíteni. Tényleg itt van, és téged keres. Elvileg még 8-9 óra amég visszaérnek. Siessetek nagyon, és vigyázzatok magatokra, pláne te, jó?
- Jó. Megyek. Szia!
- Szia...- tettem le gyorsan.
- Na, akkor mi lesz?- kérdezte Zayn.
- Hát, most meg kell keresni Roxot.
- És ötlet, hogy merre kezdjük? - nyavajogta Niall.
- Ötlet az van, csak nem tudom, meg tudom-e csinálni.- sóhajtottam- El kell mennem a mosdóba.
- Pont most?
- Jaj, Louis! Nem azért amire te gondolsz, bármi is legyen az. Ott csend van. Csendes helyen biztos jobban tudok gondolkodni.
Elindultunk a legközelebbi mosdóhoz. Megvártam amíg nem mindenki kijön, és akkor rohantam be, s bezártam az ajtót. Meglocsoltam magam egy kevés vízzel, majd leültem török ülésbe, s gondolkodni kezdtem, behunyt szemekkel.
- Hmm.. Magas, kövér, hosszú, barna hajú, borostás férfi. 30 év körüli.- mondtam hangosan. Nem tudom, honnan jött ez az egész jellemzés, de már az arcát is tudtam, hogy néz ki. Kirohantam a vécéből, egyenesen Aeron karjába.
- Na?- kérdezte. Ismét becsuktam a szemeimet.
- Arra!- mutattam egy irányba. Mind elindultunk arra.
5 perce lökdöstük az embereket, de még mindig nem találtuk meg Roxot. Kezdtem eladni, mikor egy férfi megfogta a vállam.
- Bella?- megfordultam. Ő volt az.
- Rox?
- Sí. Ragazzi, sto prendendo lí!- mondta.
- Mit mondott? És milyen nyelven?- nézett furán Liam.
- Olaszul, és azt, hogy igen, elvisz oda, ahova kell mennünk. Nem teljesen ezt, de neked ez is megteszi.
Nem ellenkezett senki. Elindultuk a nagy melák után. Mikor kiértünk a repülőtérről, 3 autónál álltunk meg. Az elsőbe beszállt ő, a másodikba Louis Aeron és én, a harmadikba, a többiek.
Majdnem 7 óra utazás után, megérkeztünk egy Isten hátam mögötti vidékre. Sok, és nagy telkek voltak, amikhez villa dukált. Egyszer csak behajtottunk egy betonos útra, s megálltunk egy hatalmas kapu előtt.
- Sono appena tornato. Magia protegge ció che si puó rompere. Buona fortuna! Ci vediamo!
- És most?
- Ó, Liam, nem vagyok szótár... Azt hogy eddig jöhetett, mert ezt varázslat védi, de én tuti meg tudom törni. Sok szerencsét kívánt, és elköszönt. Grazie, ciao! - köszöntem meg, és intettem búcsút. Az autók elhajtottak, velük együtt,, Rox is.
Úgy, ahogy mindig, koncentráltam. A kapu kinyillott. Pillanatok alatt odaértünk az épülethez. Egy villa volt. Kék tetővel, és fehér falakkal, ezek előtt ám egy nagy medencével.
Az ösztöneimre bíztam magamat.
- Fiúk. Menyetek a bokrok mögé, és onnan őrködjetek. Rendben?
- Mi? Te teljesen megőrültél?
- Nem, Aeron, nem. Te is tudod, hogy én vagyok köztetek a legerősebb. Sőt a világon. Én vagyok a főnök, és ha valami belűről azt súgja, hogy ezt kell tennünk, hallgatok rá, oké?- suttogtam mérgesen.
- Az lehet, de tapasztalatlan vagy! És ezzel te is tisztában vagy!
- Aeron, azt mondtam, hogy ott lesztek, és onnan fogtok figyelni! Nem vitatkozok feleslegesen. Ha mégis ez egy csapda lenne, nem akarnám, hogy te meghalj, azért mert a hülye húgod belerángatott valami szarba! Nem bírnám már az is elviselni, érted?- bújtam hozzá. Ő szorosan átkarolt, majd elengedett.
- Menny!- mondta.
Mentem két lépést, majd hátra fordultam.
- Fiúk, ez rátok is vonatkozott!- mosolyogtam.
- Tudjuk!- mondták kórusban.
Simán bementem a főbejáraton, és ez volt a rettentő gyanús. Aztán az, hogy nem ez volt az a hely, ahol Harry el volt zárva, de itt mégis éreztem őt. A belső hang, megint előjött. Elindultam jobbra.
Nem egész 3 perce bolyongtam, mikor találtam egy lefelé vezető lépcsősort, eldugva egy helyiségben. A csigalépcsőn haladtam lefelé, mikor egy torokból jövő ordítást hallottam. Mivel felismertem a hangot, tudtam, hogy jó helyen járok, így még jobban siettem lefelé.
Egy vas ajtó választott el Harrytől. Mély levegőt vettem, és benyitottam. Meglepetésemre, nem csak az a személy fogadott, akire számítottam.
2015. március 15., vasárnap
ll. Chapter 4. - Go Rome
Ugorjuk előre a történetünkben, január 22-ig.
Rövid beszámoló, ami idáig történt velem: semmi. Hanival tanulgattam, és Aeronnal edzettem. Vigyáztam az unokahúgomra, és lógtam a fiukkal. Megismertem(megtudtam a nevét, és hogy milyen lény) egy pár embert. Nagyjából ennyi. Rémálmom, vagy milyen álom volt az a bizonyos, sajnos nem volt, ám a nyaklánc, továbbra is, minden nap, pontban nyolckor, rezeg. Persze, ezt nem mondtam el senkinek, kivéve Amayának és Peznek.
Mivel megbeszéltük, hogy karácsonykor semmit nem veszünk, nem is kaptam/vettem ajándékot. Kivéve azt az icipici dolgot, amit Amayának vettem, egy hiper édes rózsaszín babaruhát.
Szóval, karácsony volt. Perrie Szent este jött, és két nap után ment vissza. Neki mindent elmondtam. Az érzéseimtől kezdve, az álomig át, egészen a nyakláncig. Mindent. Nagyon jól esett, hogy elmondhattam olyan embernek, aki már legalább azt tudja mondani, hogy "értem".
Este volt már, éppen készültünk nyugovóra térni Niallal. Komolyan, Niall mindig úgy viselkedik, mintha az öcsikém lenne, pedig millió évvel idősebb nálam.
- Ideges vagy?- kérdezte, mikor kijött a zuhanyzóból, fogmosás után. "Lehet hogy nem vagyok ember, de ha nem lenne fehér fogam, nem lennék, ilyen helyes!" - mondta Niall előző nap.
- Miért lennék?
- Nem tudom, nagyon dobog a szíved. Le akarsz nyugodni?
- Csak, mert eszembe jutottak a dolgok. Tudod, a szokásosak. És, igen, szívesen lenyugodnék!
- Szereted a cicákat? Vagy inkább a kutyákat?
- Mind kettőt szeretem, de ha kéne választanom, inkább egy nagy kutyus lenne a szerencsétlen.- mosolyogtam.
- És, milyen fajta?
- Husky? Nem is, inkább berni-pásztor. Olyan szépek, és nagyok. Hmmm...
- Ahogy szeretnéd.- mondta. Pillanatok múlva, füst vette körbe Niallt, és ő eltűnt benne. Aztán, a füst leszállt, s Niall ott ült, mint berni-pásztor.
- Ni-Niall? M-még nem is láttalak át alakulni!
~ Hát, most láttad.- nyüszögte, miközben felugrott az ágyamra, s hozzám bújt.
- Szóval, simogassalak?
~ Aha! Mondhatok valami olyat, ami lehet hogy fájni fog? -bólintottam- Ha az a bizonyos fiú itt lenne, nem engedné, hogy hozzád bújjak, pláne nem azt, hogy veled aludjak. Jó, nem mondom, hogy nem pisilnálak körbe, de...
- Mi?- röhögtem fel.
~ Gondoltam, kutya vagyok, beszéljek is úgy, mint egy kutya. De, hát legyen. Szóval, nem mondom, hogy nem vonzódok hozzád, és azt sem mondom, hogy te sem vonzódsz hozzám, és Zaynhez, és Liamhoz, és Louishoz. De, nem áll szándékomban, és a többieknek sem, jó Zaynnek nagyon biztos, hogy nem, rád hajtani, mert ugye, azt a bizonyos fiút szereted. Meg, tudjuk, hogy soha nem "csalnád meg" őt.
- Meg csalni?- valami megmozdult bennem. ~Ha valakivel most összejönnék, az megcsalás lenne?~
~ Igen. Lelki ismeretes lány vagy. Szereted őt. Hiába van más, aki téged szeret, ha elkezdenél vele járni, vagy bármi, nem éreznéd jól magad, mert te tudod, hogy TE mást szeretsz. Úgy éreznéd magad, hogy megcsalod.
- Igazad van.- megfogtam a pofiját, és az enyémhez húztam. Megpusziltam a nóziját, erre ő megnyalta a számat.- Niall, most megcsókoltál?- kacagtam.
~ Tulajdonképpen, igen!- nyalta meg még egyszer.
- Na jó, elég!- nevettem, és eltoltam magamtól. Hátra dőltem, s Niall az ölembe fektette buksiját. Simogattam még egy jó ideig, de belealudtam.
Reggel, fúrni helyzetben találtam magam. Niall két karja közt feküdtem, jobb fele az arcomnak, az ő bal arc oldalán pihegett, s a lábunk össze volt gabalyodva. Megpróbáltam felülni, de Niall nem engedett el. Megmosolyogtam, s mellé telepedtem. Pár másodperc múlva, felém fordult, s homlokát az enyémnek nyomta. Az jobb kezén feküdtem, azt otthagyta, ahol volt, de a bal kezét, a csípőmre csúsztatta. Szemöldökeimet felvontam, majd közömbös hangon megszólaltam.
- Öhöm. Niall.
- Igen..?- kérdezte, alig hallható hangon.
- Ez a helyez, ahogy vagyunk.. Tudod, nem így szoktak a barátok aludni!
- Hmm?- nyitotta ki a szemeit.- Te jó ... Ne haragudj!- pattant talpra, s teljesen elpirúlt.- Harry megölne. Mármint.... az a fiú!- javította ki magát.
- Én nekem az is tetszene, ha úgy hívnánk, tudjuk ki, vagy a nagy úr. Érted, mint a Harry Potterben, Voldemortot. - mosolyogtam.
- Oksa, és bocsi.
- Áh, semmi!
A vicces jelenet után elmentünk reggelizni. Illetve, ebédelni, mert fél egy volt. Leültünk az asztalunkhoz, s enni kezdtünk. A következő pillanatban a földön feküdtem, s szemeim lecsukódtak.
Egy vas kapu előtt álltam, aztán gyors mozgással haladtam befelé, úgy mintha gyorsított filmet látnék. Ajtókon át, vékony folyosókon, majd le a lépcsőn, végül ez a gyors mozgás megállt. Lenyomtam a kilincset, majd benyitottam.
Egy ember volt ott, akinek a 4 végtagját húsba maró lánccal kötötték a plafonhoz, illetve a padlóhoz. Ruhája szét szaggatva lógott testén. A szobában a falak betonból voltak, s a sötét uralkodott. Mindenhol kosz, és por volt, ám állt ott egy tiszta, fehér hűtő is. Vissza tekintettem az emberre, aki a padlót bámulta, így nem is láttam az arcát. Közelebb léptem, s ő feltekintett. Egy kicsit sem lepődtem meg azon, hogy Harry volt az. Sokkal inkább azon, hogy nézett ki. Az arcát kosz borította, de ha nem lett volna ott, akkor is ugyan úgy nézett volna ki. Szemei be esve, s színe olyan vér vörös volt, mint még soha nem láttam.
- Olaszország... Róma... Keresd a... repülő.. téren, Roxot.- lihegte, alig hallható hangon.- Tudja, hol vagy... és... ma indul, innen. Siess!
Felébredtem, körülöttem guggolt mindenki, s ijedve szólongattak.
- Harry...- suttogtam.
Sziasztok, Manók! ne haragudjatok, hogy késtem a résszel, de nagyon fájt a fejem, és nem volt erőm. No, mindegy, jó olvasást!
Puxx:Flói
Rövid beszámoló, ami idáig történt velem: semmi. Hanival tanulgattam, és Aeronnal edzettem. Vigyáztam az unokahúgomra, és lógtam a fiukkal. Megismertem(megtudtam a nevét, és hogy milyen lény) egy pár embert. Nagyjából ennyi. Rémálmom, vagy milyen álom volt az a bizonyos, sajnos nem volt, ám a nyaklánc, továbbra is, minden nap, pontban nyolckor, rezeg. Persze, ezt nem mondtam el senkinek, kivéve Amayának és Peznek.
Mivel megbeszéltük, hogy karácsonykor semmit nem veszünk, nem is kaptam/vettem ajándékot. Kivéve azt az icipici dolgot, amit Amayának vettem, egy hiper édes rózsaszín babaruhát.
Szóval, karácsony volt. Perrie Szent este jött, és két nap után ment vissza. Neki mindent elmondtam. Az érzéseimtől kezdve, az álomig át, egészen a nyakláncig. Mindent. Nagyon jól esett, hogy elmondhattam olyan embernek, aki már legalább azt tudja mondani, hogy "értem".
Este volt már, éppen készültünk nyugovóra térni Niallal. Komolyan, Niall mindig úgy viselkedik, mintha az öcsikém lenne, pedig millió évvel idősebb nálam.
- Ideges vagy?- kérdezte, mikor kijött a zuhanyzóból, fogmosás után. "Lehet hogy nem vagyok ember, de ha nem lenne fehér fogam, nem lennék, ilyen helyes!" - mondta Niall előző nap.
- Miért lennék?
- Nem tudom, nagyon dobog a szíved. Le akarsz nyugodni?
- Csak, mert eszembe jutottak a dolgok. Tudod, a szokásosak. És, igen, szívesen lenyugodnék!
- Szereted a cicákat? Vagy inkább a kutyákat?
- Mind kettőt szeretem, de ha kéne választanom, inkább egy nagy kutyus lenne a szerencsétlen.- mosolyogtam.
- És, milyen fajta?
- Husky? Nem is, inkább berni-pásztor. Olyan szépek, és nagyok. Hmmm...
- Ahogy szeretnéd.- mondta. Pillanatok múlva, füst vette körbe Niallt, és ő eltűnt benne. Aztán, a füst leszállt, s Niall ott ült, mint berni-pásztor.
- Ni-Niall? M-még nem is láttalak át alakulni!
~ Hát, most láttad.- nyüszögte, miközben felugrott az ágyamra, s hozzám bújt.
- Szóval, simogassalak?
~ Aha! Mondhatok valami olyat, ami lehet hogy fájni fog? -bólintottam- Ha az a bizonyos fiú itt lenne, nem engedné, hogy hozzád bújjak, pláne nem azt, hogy veled aludjak. Jó, nem mondom, hogy nem pisilnálak körbe, de...
- Mi?- röhögtem fel.
~ Gondoltam, kutya vagyok, beszéljek is úgy, mint egy kutya. De, hát legyen. Szóval, nem mondom, hogy nem vonzódok hozzád, és azt sem mondom, hogy te sem vonzódsz hozzám, és Zaynhez, és Liamhoz, és Louishoz. De, nem áll szándékomban, és a többieknek sem, jó Zaynnek nagyon biztos, hogy nem, rád hajtani, mert ugye, azt a bizonyos fiút szereted. Meg, tudjuk, hogy soha nem "csalnád meg" őt.
- Meg csalni?- valami megmozdult bennem. ~Ha valakivel most összejönnék, az megcsalás lenne?~
~ Igen. Lelki ismeretes lány vagy. Szereted őt. Hiába van más, aki téged szeret, ha elkezdenél vele járni, vagy bármi, nem éreznéd jól magad, mert te tudod, hogy TE mást szeretsz. Úgy éreznéd magad, hogy megcsalod.
- Igazad van.- megfogtam a pofiját, és az enyémhez húztam. Megpusziltam a nóziját, erre ő megnyalta a számat.- Niall, most megcsókoltál?- kacagtam.
~ Tulajdonképpen, igen!- nyalta meg még egyszer.
- Na jó, elég!- nevettem, és eltoltam magamtól. Hátra dőltem, s Niall az ölembe fektette buksiját. Simogattam még egy jó ideig, de belealudtam.
Reggel, fúrni helyzetben találtam magam. Niall két karja közt feküdtem, jobb fele az arcomnak, az ő bal arc oldalán pihegett, s a lábunk össze volt gabalyodva. Megpróbáltam felülni, de Niall nem engedett el. Megmosolyogtam, s mellé telepedtem. Pár másodperc múlva, felém fordult, s homlokát az enyémnek nyomta. Az jobb kezén feküdtem, azt otthagyta, ahol volt, de a bal kezét, a csípőmre csúsztatta. Szemöldökeimet felvontam, majd közömbös hangon megszólaltam.
- Öhöm. Niall.
- Igen..?- kérdezte, alig hallható hangon.
- Ez a helyez, ahogy vagyunk.. Tudod, nem így szoktak a barátok aludni!
- Hmm?- nyitotta ki a szemeit.- Te jó ... Ne haragudj!- pattant talpra, s teljesen elpirúlt.- Harry megölne. Mármint.... az a fiú!- javította ki magát.
- Én nekem az is tetszene, ha úgy hívnánk, tudjuk ki, vagy a nagy úr. Érted, mint a Harry Potterben, Voldemortot. - mosolyogtam.
- Oksa, és bocsi.
- Áh, semmi!
A vicces jelenet után elmentünk reggelizni. Illetve, ebédelni, mert fél egy volt. Leültünk az asztalunkhoz, s enni kezdtünk. A következő pillanatban a földön feküdtem, s szemeim lecsukódtak.
Egy vas kapu előtt álltam, aztán gyors mozgással haladtam befelé, úgy mintha gyorsított filmet látnék. Ajtókon át, vékony folyosókon, majd le a lépcsőn, végül ez a gyors mozgás megállt. Lenyomtam a kilincset, majd benyitottam.
Egy ember volt ott, akinek a 4 végtagját húsba maró lánccal kötötték a plafonhoz, illetve a padlóhoz. Ruhája szét szaggatva lógott testén. A szobában a falak betonból voltak, s a sötét uralkodott. Mindenhol kosz, és por volt, ám állt ott egy tiszta, fehér hűtő is. Vissza tekintettem az emberre, aki a padlót bámulta, így nem is láttam az arcát. Közelebb léptem, s ő feltekintett. Egy kicsit sem lepődtem meg azon, hogy Harry volt az. Sokkal inkább azon, hogy nézett ki. Az arcát kosz borította, de ha nem lett volna ott, akkor is ugyan úgy nézett volna ki. Szemei be esve, s színe olyan vér vörös volt, mint még soha nem láttam.
- Olaszország... Róma... Keresd a... repülő.. téren, Roxot.- lihegte, alig hallható hangon.- Tudja, hol vagy... és... ma indul, innen. Siess!
Felébredtem, körülöttem guggolt mindenki, s ijedve szólongattak.
- Harry...- suttogtam.
Sziasztok, Manók! ne haragudjatok, hogy késtem a résszel, de nagyon fájt a fejem, és nem volt erőm. No, mindegy, jó olvasást!
Puxx:Flói
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)