Chapter 17. - You're not, my brother!

 
 Megvártam, hogy a srácok megjöjjenek, majd indultam is a suliba.
    Perrienek természetesen nem számoltam be a történtekről. Minek is, nem? Csak ordítozna velem, hogy miért védem az a barmot, és hogy mit csináltam Alexel.
    Az iskolában találkoztam Alexel. Bár, sejtésem sem volt, hogy hogyan került oda... mindegy. Megmondtam neki, hogy egyenlőre, inkább nem szeretnék semmit tőle. Különösebb indokot nem mondtam, de így is megértette. Illetve, azt mondta, hogy vár, de ne felejtsem el, hogy ő nem él örökké.
    ~És ha őt választom, akkor, mégis hogyan élünk boldogan míg meg nem?Azért mondtam Alexnek, amit mondtam, mert... Hu. A legjobban, Harryhez vonzódom. Aztán Luke, majd Alex. Tudom, furcsa, de nem tudok mit tenni. Igen, valószínű, hogy most mindenki kurvának tart, tudom. De, nem akarok az lenni! Luke olyan kis aranyos, meg minden. Harry is, de.. ő más. Nagyon más. Alex, meg... Alex. Ez a magyarázatom. Nem áll szándékomban bárkivel is összejönni.~
    Olyan rosszul éreztem magam. Harry majdnem meghalt, és tulajdon képen miattam, mert egy idióta vagyok! És, általában, olyan esetekben, amikor egy barátunk meghal, vagy majdnem, akkor az ember szeretetre vágyik. Az a különleges, hogy mivel lány barátom, sőt ismerősöm nincs/leszámítva a nővérem, akihez nem mehetek, mert akkor elkéne magyaráznom mindent és Gemmát akit nem is ismerek, csak úgy van/ marad Luke.
    Kb. 4-5 óra felé értem haza. Luke még aludt. Nem volt szívem felébreszteni, csak azért hogy diszkurzust folytassak vele, arról amiről tudom, hogy zavarja. Így, belebújtam a pizsimbe, majd átmentem hozzá. Olyan aranyos aludt. Bár hülyén hangzik, de cuki volt, ahogy nyála majdnem kifolyt. Jót kuncogtam rajta, aztán óvatosan a takaróját megfogtam, felemeltem, majd befeküdtem. Fejem az egyik karjára ráhajtottam, s a takarót ránk terítettem. Összehúztam magam. Az álom elég gyorsan elnyomott, de arra emlékeztem, hogy átkarolt, és közelebb húzott magához. Igaz, először azt hittem, hogy álmodom.
    Megint álmodtam. Igazából. Nem volt vészes, annyira. Egy hó fedte mezőn voltam. Riadtan körbenéztem, majd futni kezdtem. A hó a térdemig ért, úgyhogy nem nagyon tudtam szaladni. Mikor hátra néztem, egy furcsa teremtményt láttam. Két méter magas volt. Teste, olyan volt, mintha egy vulkán lenne, és azon csurog le láva. De teljesen szilárd volt. Ahogy lépett egyre előrébb és előrébb a teste melege elolvasztotta a havat maga előtt. Ő, közel jutott hozzám, s a hó jéggé változott, és a lábam körbe ölelte. Nem bírtam lépni. A szörnyeteg, ahogy közeledett, egyre forróbb lett a levegő. Mikor kb 3 méterre volt tőlem, az izzadság folyni kezdett az arcomról. Ő, megállt. Nézett egy ideig, majd elindult. A kéz fejemhez nyúlt, majd megérintette azt. Óriási piros folt keletkezett ott. Mikor vissza néztem, már nem csak egy szörny volt, hanem legalább száz. Szerencsére ekkor ébredtem fel.
    Kissé kapálózva ébredtem. A fejemet majdnem Luke arcába vágtam. Ő már ébren lehetett egy ideje. Mikor megmozdultam, ő lefogott, és csitítani kezdett.
- Ssss... Nincs semmi baj. Nyugodj le!- mondta nyugtató hangon. Felé fordultam, még mindig az egyik karján feküdve, bár egy kicsit felemeltem a fejem.. Arca az enyémtől 10 centiméter távolságra volt. Rémült, nagyra nyitott szemekkel néztem rá.
- Ne haragudj, ha felébresztettelek! Csak rosszat álmodtam.- nyögtem ki, miközben a szemeit fürkésztem. Olyan nyugtatóan nézett vissza rám. Szempillái alól kilátszódtak, gyönyörű csillogó kék szemei. Piercingjét harapdálta.
- Mit?- kérdezte nemes egyszerűséggel. Én nemes egyszerűséggel válaszoltam. Elmeséltem, majd, lehajtottam a buksim. - Oké. És szabad megkérdeznem, hogy mit keresel az ágyamban? - Bár a kérés megfogalmazása, olyan mintha dühös lenne, de a hangjában játékosságot, és huncutságot véltem felfedezni...
- Mert... szeretetre vágytam. És... el is hanyagoltalak mostanság, meg minden.
    Mint már említettem, nem akarok senkivel sem "járni" vagy bármi ilyesmi. És azt is, hogy nem akarok kurva lenni.
    Luke megcsókolt.
    Nem úgy hosszadalmasan, hanem csak mint egy puszi. Csak éppen a számra. Ekkor néztem rá halálosan ijedten.
- Sa-sajnálom. Cs-csak.. é-én...-dadogta. Nem mondott semmi mást, csak dadogott.
    A helyzet igen cikivé vált. Ott feküdtem a karján. Az ő ágyában. És ő megcsókolt. És! Még egy épkézláb magyarázata vagy ötlete sincs.
- Oké... én... asszem'... megyek...-mondtam. Felálltam, de ő megfogta a kezem. Abban a pillanatban, mérhetetlen fájdalom súrt belém. Sikítani nem akartam, de z arckifejezésem mindent elárult. Luke elengedett, majd mellém pattant. ~Dzsízisz, miért kell alsóban lennie??????~ Ja. Alsóban. Ha nem akart volna meghalni a kezem, még élveztem is volna.
    A kezemre néztem. Égés nyom. Akkora és azon a kezemen van, mint az álomban. ~Hogy lehet? Dehát állmodtam! Halál biztos, hogy álmodtam! Esetleg megint a bátyám szórakozik? Nem, az nem lehet! "Állítólag" véd engem!~
    A szobámba rohantam. Levetettem a gatyát, ami rajtam volt, s felhúztam egy farmert. Aztán levetettem a fölsőm(megjegyzem, nem volt alatta semmi), s magamra kaptam egy pulcsit.
    Luke végignézte az öltözésemet(de szerencsére nem látott semmi konkrétat), immáron egy fekete csőnadrágban. Mikor indult volna a szobájába, megragadtam a kezét, majd elráncigáltam Perrieig. Kopogás nélkül berontottunk.
- Pezz! Történt valami nagyon.... fura.- Szemeim nagyra nyíltak. Lélegzetem elállt. Lefagytam. Néztem őt. ~Mit keres itt??? Ő... most.. mittam?~ Rám mosolygott. Perriere néztem. Az ő szemei dühösen cikáztak rám és rá. Láttam, hogy őt is meglepte, s nem csak engem. Ennek felettébb örültem, mert nem olyan személy titkolózott, akit szeretek!- Te. Mit. Keresel. Itt.
- Nem örülsz a saját bátyádnak?
- Te, nem vagy a bátyám!



     Sziasztok, Manók! Nos, lehet, de csak lehet, hogy holnap, nem rakok, mert az unokahúgomnál alszok. De. DE ha nem leszek, akkor,vasárnap 2 rész lesz. De, próbálkozok! :D Továbbra is kellemes ünnepeket! <3 
     Puxx: Flói