ll. Chapler 6 - You find me, like you always did!

     Harry, ugyan úgy volt, ahogy a látomásban. Láncokra verve, piszkosan, és kiéheztetve. Ám mellette két ismerős személy állt.
- Ho-hogy?- gyökerezett földbe a lábam.
- Mi hogy?- kérdezte, szokásos semmilyen hangján, amilyet mindig is produkált.
- Ryan, te... Hogy kerülsz ide?
- Mi van, engem, és a pasid.. mármint, a volt pasijaidat észre sem veszed?- húzogatta fel szemöldökeit Alex.
- Engedjétek el őt! - mutattam Harryre.
- Hmm.. tetszik ez a stílus váltás! És azok a szemek... Hmm..- Mondta Ryan.
- Tudod, mi a fura? Az, hogy most 3 olyan pasival vagy, aki a fiúd volt. Ryan te tartottál a legtovább, ugye?
- Alex, mi soha nem jártunk!- morogtam.
     Persze, hogy oda akartam menni Harryhez, de a két fiú előtte állt, és nem kissé voltam berezelve. No meg az, hogy a volt fiúm is ott volt....
- Magyarázzátok el, mi folyik itt.- kiáltottam Alexra.
- Na! Ne beszélj így a bátyámmal!- mondta Ryan.
- Bá.. Bátyáddal?- rikkantottam.
- Majd a Dylan elmagyarázza.
- Na nem!- lelkiekben felkészültem arra, hogy elsöpröm őket.
- A-a!- mutatta az ujjával Ryan.
- Idebent nincs varázslatod! Itt csak egy gyenge, kiszolgáltatott, de meglehetősen csinos lány vagy.-sétafikált körülöttem, majd az arcomhoz nyúlt- Hmm.. sajnálnálak, ha nem kívántalak volna meg ennyire.- mikor magához húzta a csípőmet, miközben én hánykódtam karjaiban, Harry megrázta a láncait. Ami azt illeti, ép, hogy csak megmozdult, de az már csörömpölésnek számított ezen a csendes helyen. Eközben, Ryan is rátette tenyerét bátyja vállára.
- Hát, jó! Kettesben hagylak vele! Dylan örülni fog.- elindultak kifelé, ám visszafordult- Ó, és Harry. Légy jó, ő már nem a tied!- nevetett fel, s vele együtt Ryan is. Kimentek.
- Te jó ég, Harry!- szaladtam rögtön od.
- Ne érj... hozzá.- későn hallottam meg recés, halk hangját, ami figyelmeztetett, hogy ne érjek a nagy fogas bilincshez, mert be volt kenve valamilyen anyaggal, amitől úgy éreztem megfagyott a kezem, és éppen tördelik az ujjaimat.
     Felkiáltottam, ám folytattam, s leszedtem mindkét lábáról, undorral a véres bilincset. 3-4 centis cápa fog alakú szögek voltak benne, amik Harry húsába martak. Émelyegni kezdtem, ám tudtam, ha feladom, nem lesz jó vége.
     Bal kezét is kiszabadítottam. Mivel nem bírta magát tartani, az rám hullott. Azt a jobbat is kiszedtem börtönéből, ám ekkor Harry egész testével támaszkodott nekem. Hátrálni kezdtem, egészen az ajtóig, Harryvel a kezemben, aki konkrétan, olyan volt, mint egy rongybaba. Óvatosan leültettem az ajtótól 2-3 méterre, és én mellé telepedtem.
      Pár percig gondolkodtam, majd eszembe jutott, mit kell tennem. Mivel semmivel nem szolgálhattam, csak a véremmel, ezért a hajamat felkötöttem egy kontyba, majd közelebb húzódtam Harryhez.
- Harry..- szóltam. Kissé, amennyire tudta, felém forgatta a fejét. Megpusziltam a homlokát, aztán a szájához nyomtam a nyakamat.
- Nem...- mondta. Nem akartam tovább szenvedni látni, ezért mivel nagy körmeim voltak, erősen belecsíptem a nyakamba, s úgy nyomtam ajkaihoz. Aztán, már csak azt hallottam, ahogy nagy kortyokban nyeli le az életmentő vérem. Az egész fél percig tartott, de akkor már én nem bírtam megállni. Harry erősen szorított magához, majd amikor feltűnt neki, hogy szerepcsere törtnét, elhúzódott, s az ölébe húzott.
- Rám találtál, ahogy mindig! Szeretlek!- Csókolt meg finoman. Mikor a szemeibe néztem, megint azt a csillogást találtam bennük. Szorosan átöletem(már amennyire erőm engedte), majd mindketten kósza könnyeket kezdtünk hullajtani.
- Én is!
     Több mint egy óráig ebben a helyzetben maradtunk, ám egy árva szót sem szóltunk. Én konkrétan elbóbiskoltam, védelmező karjában.
- Úgy hiányoztál!- suttogta a fülembe, s cirógatta a nyakamat. Nem mondtam semmit, csak rá néztem, és mosolyogtam.- Most azt kellett volna mondanod, hogy te is. Vagy én nem hiányoztam, Hawaii-n?
- De, nagyon is, csak... Várj honnan tudtad, hol vagyok? Voltam.
- A nyaklánc. Nem véletlenül mondtam, hogy hagyd magadon! Valóban anyától kaptam, aki miután tudta, hol dolgozik, beszerzett egy ilyent. Nekem adta így, mindig tudta hol vagyok, és mit csinálok. Amkor odaadod ezt valakinek, akkor fogod "látni" őt.
- Mit csináltak veled?- kérdeztem nyuszin, az 1 milliárd fontos kérdést.
- Amit láttál. Meg még néhány dolgot. Haragszol még rám?-kérdezte.
- Csak egy kicsit. Egy nagyon kicsit.- mutattam.
- Tudod mi adott erőt? Amikor... hallottam a gondolataidat, és...
- Hallottad? Hogyan?- szakítottam félbe.
- Hát, a nyaklánc. Szóval, ugye hallottam őket, és a történéseket körülötted. Mintha a bőrödbe bújtam volna. Ehez hasonló helyeken szállásoltak el, de még itt is felkuncogtam néha. Az őrök, azt hitték agyamra ment a vérhiány.
- Vérhiány?
- Naponta 5 mili litert kaptam. Csak. Ne haragudj, ha túl sok vért szívtam ki belőled, de, iszonyat szomjas voltam, és tudod, milyen hatással van rám a véred.- csókolta meg a nyakam.
     A csók át ment "étkezésbe", de nem úgy, ahogy az előbb, hanem úgy, amikor még minden rendben volt. Úgy csinálta, hogy én is élvezzem. Hét kis korty után, a számra tért át. Téptük egymás ajkát, mintha most találkoznának először. A szívverésem az egekbe szökött, persze ez ösztönözte Harryt.
     Hamar lekerült rólam a pulcsi, majd a póló, úgy mint Harryről. Ám észbe kaptam.
- Harry!- toltam el magamtól.
- Hmm?- nézett vissza rám, vérben fürdő szemekkel, ám én ettől nem ijedtem meg.
- Nem fogom elveszteni a szüzességem egy mocskos pincében.
- Az első alkalom soha nem olyan amilyennek elképzelik a lányok!- mondta könnyedén, s húzott vissza magához, ám én ellenkeztem.
- Igen, de a rémálmaimban sem itt képzelném el!, Tudod...
- Sshh!- tette ujját a számra, s fülelni kezdett- Öltözz gyorsan!- vett ki öléből, s húzta fel pólóját. Hasonló módon cselekedtem.
- Bakker!- kérdően nézett rám- Nem egyedül jöttem!
- Új pasi?
- Idióta! A haverjaid, meg a bátyám.
- Parker?
- Nem ő a gyerekével és a menyasszonyával menekül. Ja, meg a csordájával.
- Falka...- javított ki ő is.
- Ugyan az!- nyújtottam ki a nyelvem, majd miután felöltöztünk, egymáshoz bújtunk- Amúgy, mi van?
- Dylan. Megjött, és biztos, hogy megakar téged ismerni....- csókolta meg a homlokom.
- Félek...- valltam be az igazat.
- Tudod... én is.- sóhajtotta.
- Szeretlek!- mondtuk egyszerre. Egymásra néztünk, s ő megcsókolt.
     Léptek csapták meg a füleinket. Harry védelmezőn, maga mögé tessékelt, én a csípőjén átöleltem, s reszketni kezdtem. Az ajtó ki nyílott.
- Helló megint! Óh, Harry miért nem lógsz?- kérdezte, kissé meglepődve Ryan.
- Tudod, Bella, én nem vagyok ám olyan rossz, mint az öcsém!- mondta Alex.
- Most már tényleg elmondhatnátok mindent!- léptem ki védelmezőm mögül, ám ő rögtön vissza tolt.
- Hát, mi testvérek vagyunk. Nagyjából ennyi. Olyan nehéz felfogni?- nézett bután Ryan.
- És te komolyan jártál vele?- fordult hátra Haz.
- Ja, sőt, majdnem elvesztettem a szüzességemet vele. Kétszer...- néztem félre.
- Rohadtul, de ne zavarjon, hogy mi is itt vagyunk!- szólt közbe Alex.- Szóval. A mi szüleink elhagytak, mert nem akartak gyereket. Nem is elhagytak, inkább átadtak. Méghozzá, ide Dylan anyjához, Miához. Mia, mivel úgy gondolta, hogy nem bírna két farkas gyerekkel, meg hát, ugye ebben a családban, nem is lehetne, varázslón és boszorkányon kívül bármilyen lény, lepasszolt, egy itt élő szolgáló lánynak. Harry barátunk rád talált, és hát ott helyezték el Ryant.- megvetően nézett öccsére, majd Harryre. Undorkodva hallgattam amit mondott, pláne akkor, amikor azt mondta, hogy Dylan anyjának neve Mia. Mia volt az a nő, akinek köszönhetem, hogy hatalmas boszorkány-hibrid vagyok. Ez által, az 5. nevem is....
- Amikor vidékre utaztam, a húgommal, aki amúgy nem volt a húgom, sőt azt sem tudta, mi vagyok, mindig ide jöttünk. Illetve, ők elmentek a nagymamájukhoz, és én kiszöktem onnan. Jó kis idők voltak. Pláne, amikor az ágyban rajtad feküdtem. Hmm.. szép reggelek!
- Hogy tudtalak megcsókolni?- tettem fel, a költői kérdést halkan.
- Hát, úgy hogy szerettél. De még hogy! Én voltam az első, és az igazi szerelmed!- mosolyogta alaktomosan.
- Egyéb kérdés?- tárta szét a karjait Alex.
- Nincs? Rendben, búj elő Harry mögül, és gyertek. - fordultak sarkon, s indultak fel. Összeszorítottam a szemem, majd megfogtam Harry kezét. Pislogtam egyet, s indultunk fel, utánuk.



     Sziasztok, Manók. Nézzétek be a szereplőkhez - - - > Itt. 
     Puxx:Flói.

ll. Chapter 5. - New Country, New Hope.

- Harry!- suttogtam.
- Mi van vele?- kérdezte a hátamat simogató Aeron.
- El kell mennem.
- M-még is hova?- nézett nagyon Parker.
- Rómába. És a reptéren keresnem kell, egy bizonyos Roxot. Dylan, tudja, hogy itt vagyok, és ma indult el ide. Engedjetek!- söpörtem utat magamnak a kezemmel, s tápázkodtam fel. Mikor az ajtó felé mentem, 2 kéz nyúlt felém.
- Megbolondultál? Egy. Hazudott neked. Nekünk. Nekik. Mindenkinek. Kettő. Mi van, ha ez egy csapda? Oké, hogy Harry képessége Álom járás, de arra nem gondoltál, hogy Dylan ez ki is használja?- Üvöltött velem Parker.
- Hát persze! Teljesen ki ment a fejemből. Nemrég, Harry az álmaimban próbált valamit mondani, de eltűnt. Azt hittem egy sima álom volt, de nem! Tényleg ő volt! Még sem vagyok őrült!- ügyet sem vetve a hangnemhez, ami az előbb hozzám beszélt, kihúztam a kezem, és a kunyhóm felé igyekeztem.
- Bella!- üvöltöttek utánam, mikor én már a mólón jártam.
- Nem mehetsz oda! Nem engedem! Nem hagyom hogy megölesd magad!- maradt a nyomomban Aeron.
- Legalább, ha vissza nem tudunk tartani, hadd mennyünk veled!- mondta a másik oldalamról Louis.
- Látod Aer, nem leszek egyedül. Nem fog megölni. Mert én fogom őt.
     A szobámba előszedtem egy nagyobb hátitáskát, és belepakoltam 1 váltás ruhát, majd a hűtőből kivettem 3 palack vizet. A párnám alól az összes dugi pénzem, és mind a 4 hitelkártyát. Azokat is elraktam. Ki mentem a ház elé, és ott vártam a többieket. A fiúk hamar kijöttek, ám az ajtóban álló Paige, és Amaya síró látványa, kissé észhez térített.
- Parker, te nem jössz. Nem jöhetsz! Családod van. Mit tennének, ha nem térnél vissza? Ráadásul, itt van a csordád is. El kell őket innen vezetned, mert ide jön Dylan. Ha megtalálja őket, meghalnak. Miattam.
-Nem csorda, hanem falka, amúgy. El tudnak ők maguktól is menni. Nem kellek ahoz én.
- Paige, és Amaya? Tudom milyen érzés apa nélkül felnőni! Sőt, te is! Nem kockáztathatsz! Itt maratsz és kész.
- De...
- Nem, nincs de!- ordítottam rá- Vigyázz rájuk, és igyekezzetek a költözéssel. Vigyázunk egymásra, minden rendben lesz! A telefon számomat tudod, majd beszélünk.- Odaszaladtam a két lányhoz, majd megöleltem őket.
- Köszönöm!- suttogta. Rámosolyogtam, aztán a fiúkra néztem, és szaladtunk. Nem volt akkora probléma tartanom az iramot a repülőtérig, ugyanis kezdtem felfedezni az erőmet.
      A reptéren, 2 óra múlva indult volna a gép. Ám, láttam egy 8 személyes helikoptert, odakint. Kiszaladtunk, s szerencsémre, egy fiatal fiú állt ott.
- Szia! Tudnál segíteni?- léptem mellé.
- Bocsi, de... Persze! Bármiben!-mikor a szemeimbe nézett, ami feltehetőleg sárga volt, elbűvöltem őt. Ez is egy igen jó dolog.
- Repüljünk Rómába, oksi?- mosolyogtam rá. Ő bólintott, mire kinyitotta a helikopter ajtaját.

***

     Éppen szálltunk le egy tisztáson, a római repülőtér mellett, mikor a telefonom megszólalt.
- Mondjad, Parker, történt valami?
- Dylan. Tényleg itt van!
- Mi? Te ezt honnan tudod? Jól vagy?- rémültem meg.
- Persze, jól. Az egyik falkatag változott át madárrá, és ő ment felderíteni. Tényleg itt van, és téged keres. Elvileg még 8-9 óra amég visszaérnek. Siessetek nagyon, és vigyázzatok magatokra, pláne te, jó?
- Jó. Megyek. Szia!
- Szia...- tettem le gyorsan.
- Na, akkor mi lesz?- kérdezte Zayn.
- Hát, most meg kell keresni Roxot.
- És ötlet, hogy merre kezdjük? - nyavajogta Niall.
- Ötlet az van, csak nem tudom, meg tudom-e csinálni.- sóhajtottam- El kell mennem a mosdóba.
- Pont most?
- Jaj, Louis! Nem azért amire te gondolsz, bármi is legyen az. Ott csend van. Csendes helyen biztos jobban tudok gondolkodni.
     Elindultunk a legközelebbi mosdóhoz. Megvártam amíg nem mindenki kijön, és akkor rohantam be, s bezártam az ajtót. Meglocsoltam magam egy kevés vízzel, majd leültem török ülésbe, s gondolkodni kezdtem, behunyt szemekkel.
- Hmm.. Magas, kövér, hosszú, barna hajú, borostás férfi. 30 év körüli.- mondtam hangosan. Nem tudom, honnan jött ez az egész jellemzés, de már az arcát is tudtam, hogy néz ki. Kirohantam a vécéből, egyenesen Aeron karjába.
- Na?- kérdezte. Ismét becsuktam a szemeimet.
- Arra!- mutattam egy irányba. Mind elindultunk arra.
     5 perce lökdöstük az embereket, de még mindig nem találtuk meg Roxot. Kezdtem eladni, mikor egy férfi megfogta a vállam.
- Bella?- megfordultam. Ő volt az.
- Rox?
- Sí. Ragazzi, sto prendendo lí!- mondta.
- Mit mondott? És milyen nyelven?- nézett furán Liam.
- Olaszul, és azt, hogy igen, elvisz oda, ahova kell mennünk. Nem teljesen ezt, de neked ez is megteszi.
     Nem ellenkezett senki. Elindultuk a nagy melák után. Mikor kiértünk a repülőtérről, 3 autónál álltunk meg. Az elsőbe beszállt ő, a másodikba Louis Aeron és én, a harmadikba, a többiek.
      Majdnem 7 óra utazás után, megérkeztünk egy Isten hátam mögötti vidékre. Sok, és nagy telkek voltak, amikhez villa dukált. Egyszer csak behajtottunk egy betonos útra, s megálltunk egy hatalmas kapu előtt.

- Sono appena tornato. Magia protegge ció che si puó rompere. Buona fortuna! Ci vediamo!
- És most?
- Ó, Liam, nem vagyok szótár... Azt hogy eddig jöhetett, mert ezt varázslat védi, de én tuti meg tudom törni. Sok szerencsét kívánt, és elköszönt. Grazie, ciao! - köszöntem meg, és intettem búcsút. Az autók elhajtottak, velük együtt,, Rox is.
     Úgy, ahogy mindig, koncentráltam. A kapu kinyillott. Pillanatok alatt odaértünk az épülethez. Egy villa volt. Kék tetővel, és fehér falakkal, ezek előtt ám egy nagy medencével.
      Az ösztöneimre bíztam magamat.
- Fiúk. Menyetek a bokrok mögé, és onnan őrködjetek. Rendben?
- Mi? Te teljesen megőrültél?
- Nem, Aeron, nem. Te is tudod, hogy én vagyok köztetek a legerősebb. Sőt a világon. Én vagyok a főnök, és ha valami belűről azt súgja, hogy ezt kell tennünk, hallgatok rá, oké?- suttogtam mérgesen.
- Az lehet, de tapasztalatlan vagy! És ezzel te is tisztában vagy!
- Aeron, azt mondtam, hogy ott lesztek, és onnan fogtok figyelni! Nem vitatkozok feleslegesen. Ha mégis ez egy csapda lenne, nem akarnám, hogy te meghalj, azért mert a hülye húgod belerángatott valami szarba! Nem bírnám már az is elviselni, érted?- bújtam hozzá. Ő szorosan átkarolt, majd elengedett.
- Menny!- mondta.
     Mentem két lépést, majd hátra fordultam.
- Fiúk, ez rátok is vonatkozott!- mosolyogtam.
- Tudjuk!- mondták kórusban.
     Simán bementem a főbejáraton, és ez volt a rettentő gyanús. Aztán az, hogy nem ez volt az a hely, ahol Harry el volt zárva, de itt mégis éreztem őt. A belső hang, megint előjött. Elindultam jobbra.
     Nem egész 3 perce bolyongtam, mikor találtam egy lefelé vezető lépcsősort, eldugva egy helyiségben. A csigalépcsőn haladtam lefelé, mikor egy torokból jövő ordítást hallottam. Mivel felismertem a hangot, tudtam, hogy jó helyen járok, így még jobban siettem lefelé.
     Egy vas ajtó választott el Harrytől. Mély levegőt vettem, és benyitottam. Meglepetésemre, nem csak az a személy fogadott, akire számítottam.

ll. Chapter 4. - Go Rome

       Ugorjuk előre a történetünkben, január 22-ig.
     Rövid beszámoló, ami idáig történt velem: semmi. Hanival tanulgattam, és Aeronnal edzettem. Vigyáztam az unokahúgomra, és lógtam a fiukkal. Megismertem(megtudtam a nevét, és hogy milyen lény) egy pár embert. Nagyjából ennyi. Rémálmom, vagy milyen álom volt az a bizonyos, sajnos nem volt, ám a nyaklánc, továbbra is, minden nap, pontban nyolckor, rezeg. Persze, ezt nem mondtam el senkinek, kivéve Amayának és Peznek.
      Mivel megbeszéltük, hogy karácsonykor semmit nem veszünk, nem is kaptam/vettem ajándékot. Kivéve azt az icipici dolgot, amit Amayának vettem, egy hiper édes rózsaszín babaruhát.
      Szóval, karácsony volt. Perrie Szent este jött, és két nap után ment vissza. Neki mindent elmondtam. Az érzéseimtől kezdve, az álomig át, egészen a nyakláncig. Mindent. Nagyon jól esett, hogy elmondhattam olyan embernek, aki már legalább azt tudja mondani, hogy "értem".
       Este volt már, éppen készültünk nyugovóra térni Niallal. Komolyan, Niall mindig úgy viselkedik, mintha az öcsikém lenne, pedig millió évvel idősebb nálam.
- Ideges vagy?- kérdezte, mikor kijött a zuhanyzóból, fogmosás után. "Lehet hogy nem vagyok ember, de ha nem lenne fehér fogam, nem lennék, ilyen helyes!" - mondta Niall előző nap.
- Miért lennék?
- Nem tudom, nagyon dobog a szíved. Le akarsz nyugodni?
- Csak, mert eszembe jutottak a dolgok. Tudod, a szokásosak. És, igen, szívesen lenyugodnék!
- Szereted a cicákat? Vagy inkább a kutyákat?
- Mind kettőt szeretem, de ha kéne választanom, inkább egy nagy kutyus lenne a szerencsétlen.- mosolyogtam.
- És, milyen fajta?
- Husky? Nem is, inkább berni-pásztor. Olyan szépek, és nagyok. Hmmm...
- Ahogy szeretnéd.- mondta. Pillanatok múlva, füst vette körbe Niallt, és ő eltűnt benne. Aztán, a füst leszállt, s Niall ott ült, mint berni-pásztor.
- Ni-Niall? M-még nem is láttalak át alakulni!
~ Hát, most láttad.- nyüszögte, miközben felugrott az ágyamra, s hozzám bújt.
- Szóval, simogassalak?
~ Aha! Mondhatok valami olyat, ami lehet hogy fájni fog? -bólintottam- Ha az a bizonyos fiú itt lenne, nem engedné, hogy hozzád bújjak, pláne nem azt, hogy veled aludjak. Jó, nem mondom, hogy nem pisilnálak körbe, de...
- Mi?- röhögtem fel.
~ Gondoltam, kutya vagyok, beszéljek is úgy, mint egy kutya. De, hát legyen. Szóval, nem mondom, hogy nem vonzódok hozzád, és azt sem mondom, hogy te sem  vonzódsz hozzám, és Zaynhez, és Liamhoz, és Louishoz. De, nem áll szándékomban, és a többieknek sem, jó Zaynnek nagyon biztos, hogy nem, rád hajtani, mert ugye, azt a bizonyos fiút szereted. Meg, tudjuk, hogy soha nem "csalnád meg" őt.
- Meg csalni?- valami megmozdult bennem. ~Ha valakivel most összejönnék, az megcsalás lenne?~
~ Igen. Lelki ismeretes lány vagy. Szereted őt. Hiába van más, aki téged szeret, ha elkezdenél vele járni, vagy bármi, nem éreznéd jól magad, mert te tudod, hogy TE mást szeretsz. Úgy éreznéd magad, hogy megcsalod.
- Igazad van.- megfogtam a pofiját, és az enyémhez húztam. Megpusziltam a nóziját, erre ő megnyalta a számat.- Niall, most megcsókoltál?- kacagtam.
~ Tulajdonképpen, igen!- nyalta meg még egyszer.
- Na jó, elég!- nevettem, és eltoltam magamtól. Hátra dőltem, s Niall az ölembe fektette buksiját. Simogattam még egy jó ideig, de belealudtam.
     Reggel, fúrni helyzetben találtam magam. Niall két karja közt feküdtem, jobb fele az arcomnak, az ő bal arc oldalán pihegett, s a lábunk össze volt gabalyodva. Megpróbáltam felülni, de Niall nem engedett el. Megmosolyogtam, s mellé telepedtem. Pár másodperc múlva, felém fordult, s homlokát az enyémnek nyomta. Az jobb kezén feküdtem, azt otthagyta, ahol volt, de a bal kezét, a csípőmre csúsztatta. Szemöldökeimet felvontam, majd közömbös hangon megszólaltam.
- Öhöm. Niall.
- Igen..?- kérdezte, alig hallható hangon.
- Ez a helyez, ahogy vagyunk.. Tudod, nem így szoktak a barátok aludni!
- Hmm?- nyitotta ki a szemeit.- Te jó ... Ne haragudj!- pattant talpra, s teljesen elpirúlt.- Harry megölne. Mármint.... az a fiú!- javította ki magát.
- Én nekem az is tetszene, ha úgy hívnánk, tudjuk ki, vagy a nagy úr. Érted, mint a Harry Potterben, Voldemortot. - mosolyogtam.
- Oksa, és bocsi.
- Áh, semmi!
      A vicces jelenet után elmentünk reggelizni. Illetve, ebédelni, mert fél egy volt. Leültünk az asztalunkhoz, s enni kezdtünk. A következő pillanatban a földön feküdtem, s szemeim lecsukódtak.
 Egy vas kapu előtt álltam, aztán gyors mozgással haladtam befelé, úgy mintha gyorsított filmet látnék. Ajtókon át, vékony folyosókon, majd le a lépcsőn, végül ez a gyors mozgás megállt. Lenyomtam a kilincset, majd benyitottam.
     Egy ember volt ott, akinek a 4 végtagját húsba maró lánccal kötötték a plafonhoz, illetve a padlóhoz. Ruhája szét szaggatva lógott testén. A szobában a falak betonból voltak, s a sötét uralkodott. Mindenhol kosz, és por volt, ám állt ott egy tiszta, fehér hűtő is. Vissza tekintettem az emberre, aki a padlót bámulta, így nem is láttam az arcát. Közelebb léptem, s ő feltekintett. Egy kicsit sem lepődtem meg azon, hogy Harry volt az. Sokkal inkább azon, hogy nézett ki. Az arcát kosz borította, de ha nem lett volna ott, akkor is ugyan úgy nézett volna ki. Szemei be esve, s színe olyan vér vörös volt, mint még soha nem láttam.
- Olaszország... Róma... Keresd a... repülő.. téren, Roxot.- lihegte, alig hallható hangon.- Tudja, hol vagy... és... ma indul, innen. Siess!
     Felébredtem, körülöttem guggolt mindenki, s ijedve szólongattak.
- Harry...- suttogtam.



      Sziasztok, Manók! ne haragudjatok, hogy késtem a résszel, de nagyon fájt a fejem, és nem volt erőm. No, mindegy, jó olvasást!
      Puxx:Flói

ll. Chapter 3. - The Little Baby

     Reggel, arra ébredtem, hogy valaki simogatja az arcomat. És ez csikizett. Szemhéjam kissé, majd teljesen kinyitottam. Harry volt az. Megkönnyebbülten rám mosolygott. Az arca felé nyúltam, valódi-e. Végigsimítottam csábító állkapcsán, majd ő oda emelte a kezét. Kezébe fogta a kezemet. Rá nézett, majd vissza a szemembe.
      Ekkor jöttem rá, hogy álmodom.
- Nem vagy valódi.- jelentettem ki.
- De, hidd el.
- Hogy hihetnék a képzeletemnek? Lehet, hogy határtalan, de van valóság érzetem. Te létezel, de nem a képzeletem, és már nem is az életemben.
- Te is tudod, hogy szeretjük egymást! Mi másért lenne rajtad a nyaklánc?
- Le is vehetem...- nyúltam az említett ékszer felé.
- Ne!- tiltakozott hevesen- Figyelj, ha az rajtad van, tudunk....- eltűnt. Az előbb még fogja a kezem, és aztán, levegővé válik.
- Harry? Harry!- kiabáltam.
     Felébredtem. Az ágyon ültem, körülöttem, Niall, Zayn, Liam és Louis riadtan néztek rám. Körbe pillantottam rajtuk, s fájdalmat láttam, meg ijedséget.
- Mi-mi történt?- tette kezét a hátamra Zayn.
- Ne sírj!- ölelt át gyorsan Niall.
- Sírni?- kérdeztem, és felkuncogtam. Észre sem vettem, hogy a sós víz folyik az arcomon lefelé, sőt már a mellkasomról is patak csordogált.- Ne haragudjatok, csak furcsát álmodtam... Sajnálom.- öleltem át Niallt, szorosan, aztán mosolyogni kezdtem.
- Mi az?- nézett boldogan rám Liam.
- Semmi, csak... szeretlek titeket! Tudom, hogy klisésen hangzik, de ez igaz! Ha ti nem lennétek, nem is tudom, hogy élném át ezt az egészet! Mindegy! Gyertek ide!- intettem nekik.
- Csoportos ölelés!- kiáltotta el magát Lou.

***

     Délután, elmentünk Hanihoz. Csomó mindent mondott, de ezt mind tudtam már. Semmi új infót nem kaptam. De nem, is bántam, mert ezek helyett, szereztem egy új tanárt.
- Szóval, szeretnéd, hogy tanítsalak, vagy legalábbis gyakoroljunk?- kérdezte, miközben menni készültünk.
- Persze, nagyon örülnék!
- Rendben, akkor ezt megbeszéltük. Keress fel, ha úgy érzed elkezdhetjük, rendben?
- Okés! Szia!- öleltem át.
- Sziasztok!- mondta.
     Amint hallótávolságon kívül kerültünk, a fiúk, mint valami csapat pláza cica, rögtön elkezdték kibeszélni.
- Milyen fura!
- A lakásai, meg a szaga is.
- És olyan furán beszél, olyan titokzatosan.
- Igen, és az is fura...- Folytatta volna Niall, Liam, Lou, és Zayn "monológja" után, de félbe szakítottam.
- Komolyan? Fura ez, fura az? Lányok, ne már! Kedves öreg hölgy! Ez a lényeg.- köröztem a szemeimmel.
- Az lehet, de szerintem, akkor is...
- Fura!- fejeztem be a mondatát, Niallnek.
- Honnan tudtad?
- Hülye...- legyintette tarkón Niallt Liam.
     Miután haza érkeztünk, én átmentem Parkerhez. Bekopogtam, és vártam, hogy a bátyám, ajtót nyisson, ám nem a bátyám volt az, aki előttem állt, mikor az ajtó kitárult.

- Szia, segíthetek valamiben?- kérdezte egy nő. Szőke, hullámos haja, és kék szeme volt.
- Igen, a... a bátyámat keresem, Parkert.- a lány mosolyra húzta a ajkát, s mikor kinyitotta, hogy megszólaljon, gyermek sírás halladszódott hátúról.
- Paige Hamson vagyok, egyenlőre.- mosolyogta
- Paige, ki az?- jelent meg az ajtóban Parker, egy kisbabával a kezében.- Szia, Bella. Ömm.. gyere be.- álltak félre, s én bementem. Leültem az ágyukra(gondoltam, hogy a barátnője), és ők a két a oldalamra.
- Szóval....?- kérdeztem.
- Hát, Bella, bemutatom a menyasszonyom, Paige-et, és a lányomat, Amayát.- mondta. Az Amaya az én 6. nevem.
- Mi? Mikor akartad elmondani? És, örülök, hogy találkoztunk.-fordultam Paigehez- És, milyen édes baba! Mennyi idős?
- Karácsonykor lesz 1 éves.- mondta a lány.
- Haragszol rám?- tette a vállamra a kezét Parker.
- Nem állok veled szóvba!- mosolyogtam a kisbabára, miközben, Parker keze eltűnt a vállamról, mert áramos energiával megráztam. ~Hmm.. rossz vagyok...~ A kisbaba mosolygott rám, és csodálkoztam, mert amikor bejöttem, még sírt.- Megfoghatom?
- Mondok jobbat. Vigyáznál rá egy kicsit? Szeretnénk egy kicsit kettesben lenni Parkerrel.- a hideg kirázott, amikor belegondoltam, mit akarnak csinálni, de hamar "visszatértem", és rá bólintottam.- Rendben, nagyon köszönjük!- örvendezett- Hozom a pelenkáját, meg a cumis üvegét, a tápszerét, és már mehettek is, rendben?- nézett vissza rám, miközben Parker kezébe nyomta Amayát.
- Persze, de, ha szabad megkérdeznem, mi vagy? Mármint, vámpír, varázsló, hibrid, ilyenek..?
- Persze, hogy szabad! Én ember vagyok. Úgy volt, hogy Parker átváltoztat hibriddé, de közbe jött ez a kis csöppség, és hát, nem akartuk, hogy bármi baja essék. Két vámpírnak nem lehet gyereke, és ugye ki tudja milyen hatással lett volna a testemre, hogy rögtön, miután megszültem, hibrid leszek. Nekem szoptatnom kellett, ezért hát vártunk. Bár, már nem szokott, de még mindig várunk. Ugye, Parker?- hadarta, miközben pakolászott.
- Igen, még nem tudom, hogy a baba hibrid, vámpír, vérfarkas, vagy követi a hagyományokat, és varázsló e. A 2. szülinapja után derül ki.- simogatta a kis csöppi arcát. Arról, hogy babusgatta Amayát, eszembe jutott Fullmoon. Szegénykét nem hozhattam el, így Pez vigyáz rá. Ő is hiányzik.
- Értem.
- Hozzám szóltál.- jelentette ki.
- De attól még haragszok, hogy nem mondtad el, hogy van családod!
- Ők már a te családod is!- javított ki.
- Parancsolj.- adott egy táskát a kezembe Paige.- Esetleg nálad aludhat?
- Persze..- vakartam meg a tarkóm. ~Elbírok vele??~
    A nyakláncom megbizsergett, s mikor ránéztem, Amaya bőgni kezdett. Nyakláncomhoz nyúltam, és ugyan azt az égető érzést éreztem, mint mikor felfedeztem a 2 srác tetkóját. Éreztem, sőt tudtam, hogy el kéne mondanom Aeronnak, és Parkernek, de... nem volt elég bátorságom.
- Megpróbálod lecsitítani?- kérdezte Paige.
- Hát.. persze...- Parker a kezembe adta. Nagyon aranyos mérete volt, meg persze ő maga is az volt.
     Nagy kék szemei voltak, pont olyanok, mint Perrienek, és nekem. Egymásra néztünk, befejezte a sírást, mosolyogtam, és ő visszamosolygott rám.
- Nem lesz itt semmi baj!- simította meg a vállamat Paige.
- Igen, elboldogulok.
     Elbúcsúztunk Amayával, átvittem a cuccait hozzám, leraktam, egy vékony kardigánt húztam, és elmentünk sétálni, az unoka húgommal.
     Senki nem járkált sehol. Egy árva lélek sem sétált el mellettünk.
- Amaya, én a nagynénid vagyok.- simítottam meg a pofiját- Képzeld el, hogy van még egy nagynénid, és két nagy bácsid... Illetve.. már csak egy. Biztos szeretted volna Matyt. Emlékszem, volt egyszer a szomszédunkban egy baba, és ő vigyázott rá, mert pénzt akart szerezni. Chloe volt a neve a kisbabának. Úgy kezelte, mint ha a saját testvére lenne. Bevallom, kicsit féltékeny is voltam.- mosolyogtam.
     Amaya kis kezét az arcomhoz emelte, és megfogott egy lecsorduló könnycseppet.
- Ez akkor jön elő, ha sírsz. Te is szoktál!- töröltem meg a kezét.
- Kivel beszélsz?- jelent meg mellettem Niall. Mögötte ott volt a többi jó madár is.
- Óh, én csak sétálgatok az unokahúgommal, Amayával.