Chapter 27. - He, wants to kill you!

- Meg akarnak ölni!
- Téged?- röhögtem fel, torokból.
- Engem? Dehogyis! Téged.- mondta lazán. Elindult be a labirintusba. Kb. fél percig beletartott, hogy felfogjam, mit mondott. Aztán utána iramodtam. Szerencse, hogy láttam merre megy.
- Várj, mi? Lehetetlen, mégis kik akarnának megölni?
- Azok, akik félnek tőled. Vagy féltékenyek rád. Dylen Peter Russo. Valamilyen szinten a rokonod. Most ő az "uralkodó".- mutatta a macskakörmöt ujjaival- Érdekes, hogy nem ti vagytok, az uralkodók. Még jobban bejönnél olyan abroncsos szoknyában. Hercegnő.- hajolt meg előttem. Hirtelen, égető tekinteteket éreztem magunkon. Gyorsan felrángattam.
- Hagyjuk az enyelgést! Mondd tovább!- sürgettem.
- Szóval. Vagy mellé állsz, és feleségül vesz, vagy megöl téged. Ami...
- Mi?- szakítottam félbe- Feleségül?- nevettem kínomban- Nem az előbb mondtad, hogy...
- De.- szakított most ő félbe- A rokonod. De ezt őt nem érdekli. Jajj, milyen kis tudatlan vagy, a saját családoddal kapcsolatban is. ~Csókoltatom az etika tanárodat~ Szóval. Ők, csak tiszta vérű boszorkányokkal kavarnak. Nos, te kivétel lennél, mivel ugye az ük-ük nagyid hozta létre az én fajtámat is! Ja, ha találkozol vele, mond meg, hogy köszi! Na, mindegy.- Pff.. Milyen jó humora van...- Ebből kifolyólag, ő és a leszármazottai is keveredtek. Igaz, csak vámpírokkal. Aztán, anyád.. Párdon. AnyUkád, keveredett az apUkáddal, aki ugye egy vérfarkas volt. Nem tudom, hogy állsz a biológiával, de ha a fajok keverednek, általában, vagy nagyon balul sülnek el, vagy igen sikeresen.
- Aha..- nyögtem bele.
- Amint látom,- végig nézett rajtam, majd megnyalta a száját- nagyon is sikeres volt.
- Vagy meséled tovább, ilyen gusztustalan megjegyzések nélkül, vagy agyon verlek, vagy ami rosszabb, Harry.
- Hűha... Most annyira megijedtem, hogy ikább vissza sem szólok rá semmit, mert a végén csak bepisilnék.- nézett rám semleges tekintettel.- Viccet félre téve, tényleg sikeresen sikerült a boszi-vámpír-vérfarkas-kombó. És, mivel, az ük-ük nagyid, intézett neked hatalmas varázserőt, és pár helyes fiút...
- Te mondtad Harryre, hogy helyes!- jegyeztem meg halkan.
- Nem csúnya, de nálam nem helyesebb...
- Jó folytasd!
- Te szakítottál félbe!- vonta fel a szemöldökét.
- Folytasd...- préseltem ki a fogaim között.
- Röviden: a hatalmas erőd miatt, akar téged. Ha már mindent megpróbált, hogy magához csalogasson, de nem sikerül, megöl. Azon elven, hogy ha nem lehetsz az övé, senkié sem lehetsz. Ne "örülj" Nem azért mondja, mert szerelmet érez irántad, vagy ilyenek. Bár vonzódik hozzád.
- Oké, oké. Állj! Mond csak, Hermész. Te ezeket honnan is tudod?- az utolsó mondatából jutott csak eszembe ez a kérdés, bár már lappangott bennem.
     Röpke 1 másodperc alatt, amikor levegőt vett, végig futott rajtam, minden létező ok. Hogy, példával éljek: Ő Dylen, vagy ő valamilyen szolgája/csatlósa, esetleg a kutyájának a játszó társa, netán, a birtok gondnok. Igen, egy párat hamar elvetettem.
- Én? Egy ismerősöm- ismerősének- ismerőse, ismeri Dylen takarító nőjét. Ez a nő meg elmesélte neki, és így jutott hozzám. Nem tudják, hogy esetleg ismerlek, ne aggódj. Soha nem adnálak ki!
- Melegen ajánlom! Elvégre, az Ük akármim tett azzá, aki most vagy!
- Dörgöld még az orrom alá, kérlek!
- Hagyjuk...
     Érdekes. A haragom, valahogy elszállt. Nem tudom, mitől, vagy merre, de már nem volt bennem.
     Viszont, eddig csak Alexra figyeltem, és arra nem, hogy merre megyünk. Kezdtem félni, hogy netán eltévedtünk. Mikor vissza néztem rá, biztos szemekkel kémlelte, hol az utat, hol az eget.
- Ne aggódj, mindjárt kiérünk!
- Honnan tudtad, hogy ezt akarom kérdezni?- csodálkoztam el.
- Egészen eddig eszedbe sem jutott, ezt a kérdést feltenni, és éppen nyitottad volna ki a szád. Gondoltam, egy próbát megér, hogy elámújlj rajtam.- A végére eléggé pajzánul mosolygott, amitől, az a csöpp jó indulat felé, is eltávozott.
- Oké...- mondtam, miközben megdörgöltem a karomat. Mivel ez egy ujjatlan ruha volt rajtam, és ősz volt, tegyük hozzá, hogy az éghajlat erre felé, eleve hidegebb.. Igen, ekkor vettem csak észre, hogy fázom. Eddig talán, azért nem érzékeltem, mert fűtött a düh.
     Alexnek igaza volt, 2 perc néma csönd, és távolság tartás után, megérkeztünk a labirintus végére.
- Ömm... köszi, hogy elmondtad.- mondtam szégyenlősen.
- És...? Valami köszönet nyilvánítás?
- Köszönöm.
- Mármint... Csók.
- Álmodozz!- szólalt meg előttünk Harry. Úgy megörültem. Hozzá futottam, és átöleltem. Beszívtam bódító illatát, s próbáltam visszafojtani a sírást.- Mindent hallottam!- rakta állát a fejemre- Most ne törődj ezzel. Szórakozz, kérlek!
- Szórakozzak? Vagy elvesz egy vér alázó paraszt vagy megölnek. - tört ki belőlem a sírás.
- Ssshh...- simogatott- Figyelj... Nézz rám, Bell... mondta bársonyos hangjával, és felfeszítette az állam, majd letörölgette a könnyeimet. - Mi lenne, ha mára, elfeledkeznénk erről. Ne hidd, hogy önzőségből, vagy ilyenek, de nem akarom, hogy szenvedj. Nem beszélünk róla, nem gondolkozunk róla, csak élvezzük a mai estét. Rendben?
- Rendben..- szipogtam, majd megpusziltam Harry száját, és hozzá bújtam.
- Akkor én nem is zavarok..- lépegetett el mellőlünk Alex.
- Várj!- szólt utána Haz. Kibújt a "szorításomból", majd Alexhez sietett. Valamit belesúgott a fülébe, rá bólintottam, aztán egy közös #rohadjmeg nézés után, Alex lépett párat, majd farkas formában távozott.

***

    Ahogy csak tudtam, megpróbáltam nem arra gondolni, hogy talán figyelik minden mozdulatomat. Lényegébe sikerült, de csak is Harrynek köszönhetem. Amikor látta rajtam, hogy rágódom, megölelt, hozzám dörgölőzött, mint egy cica, és megcsókolt. Hálás voltam a sorsnak, illetve a "nagyimnak", hogy őt sodorták az utamba.
     Amikor vele voltam, és éppen nem voltunk fasírtban, olyankor éreztem, hogy élek. Hogy igazán élek. Amikor a kékes-zöld, smaragdzöld, vagy éppen a vörös, veszélyes szemébe néztem, hosszabb ideig, egy huzamban... mintha az összes gondom elszállt volna. Akár hányszor, elment, vagy éppen búcsúzkodtunk, a szívem össze szorult, olyan volt, mint amikor kifacsarnak egy narancsot. Én, hiába tudtam, hogy kevés ideig lesz tőlem távol, a szívem nem.
     Szóval. Harry szórakoztatott, egy ideig, amíg nem, azt mondta, hogy 10 perc és itt van. Nem kérdezősködtem, megértettem, hogy elege van, hogy vigasztaljon.
     A fal mellé álltam, mert azt mondtam Harrynek, itt várom majd. Ámde, mégsem maradtam egy helyben, mert 2 perc múlva meguntam, és nem akartam arra a bizonyos ügyre gondolni, így kimentem a hidegbe, immáron Harry zakójával a vállamon.
     Kevésbé, bár, így is fáztam. De nem bántam. Jól esett, hogy a hideg, csípi az arcom, mert felfrissültem tőle, akár egy fejmosástól.
     Sétálgattam, ott, azon az úton, ahol el lehet hagyni a sulit. Felnéztem az égre, s láttam az összes csillagot. Leültem egy padra, és onnan kémleltem őket tovább. Arra gondoltam, milyen menő lenne már, ha összelehetne kötni őket, vagy villognának. Megmosolyogtam a gondolataimon, pislogtam egyet, s  csillagok, mintha hallottak volna az imént, villogni kezdtek.
    Először csak egy, aztán 10 és így tovább. Nem az összes, de kb úgy 200. Villogtak. Miattam. ÉN csináltam. ÉN.
     Még jobban mosolyogtam, s hallani kezdtem, ahogy mindenki beszélgetni kezd. Elnéztem az égről. Az ajtóból csak úgy özönlöttek a gyerekek. Mindenki felfelé mutogatott, és bámulták, az alkotásom. Aztán, megláttam Perrie vigyorgó, és fejrázó arcát. Elindúlt felém.
     Mielőtt hozzám ért volna, visszanéztem a csillagokra, és suttogva kimondtam 'ennyi elég lesz'. Ők azon nyomban befejezték.
- Te voltál?- nevetett fel.
- Én bizony. Éppen, hogy csak gondoltam rá.
- Te, és a természet, egyre nagyobb harmóniában fogtok élni.
- Ezt hogy érted?- csodálkoztam el.
- Én rengeteg könyvet olvastam, amiben a képességeidről volt szó. Arról, hogy milyenek lesznek, és, hogy mi mit jelent. Bele írták azt is, hogy a 18. szülinapodon, a természet behódol neked.
- MI?- nagy szemeim, még hatalmasabbak lettek. ~Be..hódolni?~
- Jól hallottad. Ez azt jelenti, hogy egybe olvadtok. Neked tisztelned kell őt, és cserébe ő is tisztelni fog téged. Szimbiózusban fogtok élni. Szerintem, ez valami csodálatos dolog. Így is tudod, valamennyire irányítani a 4 elemet, de ha ez megtörténik... A természet meg fog téged védeni, anélkül, hogy kérnéd. Elbűvölő..- sóhajtotta. Gondolom, ez ő nagyon szívesen kipróbálta volna. Megszántam őt.
     Aztán, vigig gondoltam amit mondott. ~Csak akkor, fogok egybeolvadni" a természettel, ha megérem a szülinapom! El kéne neki mondanom, hogy mit mondott Alex?~
- Figyelj, beszéltem Harryvel. Mondta, hogy mit beszélgettetek Alexel.
- Ne, kérlek, ne ma..- tettem a füleimre a kezemet- Nem akarom elrontani az estémet.
- Igazad van, ne haragudj. Ömm.. Harry keresett téged öt perce.
- Öt perce? ~ Már eltelt a 10 perc?~
- Igen, miért?
- Jaj, semmi, csak beszéltük, hogy bent találkozunk, de...
- Csak nem rólam viskurálnak a hölgyek?- jelent meg bal oldalamon Harry.
- De, rólad. Harry, nem vinnéd haza őt? Mindjárt 1 óra, későre jár már.
- De, szívesen.- mosolyogta.
- Oké. Holnap... Ma, megyek délután kettőkor. Rendben?
- Rendben.- Pezz nyakába ugrottam, s szorongattam.
- Szeretlek!
- Én is!

Chapter 26. - The Ball

- Várj! Ezért nem akartam mondani! Harry!- felálltam, és elindultam utána, de mikor bementem volna én is, rám csapta az ajtót.
- Keress magadnak valaki olyat, aki nem ölt már! Sok szerencsét!
     Szuper! Már megint elintéztem!
- Harry! Kérlek, nyisd ki!- dörömböltem.- Harry, én... Én tudod, hogy szeretlek, és... minden hibáddal együtt elfogadlak, mert ez a szeretet! Kérlek!- könyörögtem, reménytelenül.
     Már lassan 2 perce bent volt, mikor meguntam a dörömbölést.
     Boszorkány vagyok, vagy mi, nem? Eltudom tüntetni onnan azt az ajtót!
     Már elég volt az, hogy igazán rá gondoljak, mikor a kilincshez nyúltam, kinyllott magától. Harry a fekete boxerében virított a mosdókagylónál, éppen fogat mosott. Mikor észrevett, kiöblítette a száját, elpakolt, megfordult, majd a kagylóra támaszkodott.
- Igen?- mondta flegmán.
- Harry, pont ezért nem akartam elmondani. És, azt mondtad, hogy nem fogod félre érteni! Hát ne is tedd! Harry, szeretlek, ahogy vagy!
- Tudod, néha jó, ha szeretsz valakit. De ilyen helyzetekben nem. Szeretnék rád haragudni, de nem tudok.- beszélt halkan.
     Pillanatok múlva, Harry ajkai az enyémet tépték. El akartam hátrálni, de csak hátrafelé sikerült mennem, a számon Harryvel. Addig tolattunk, míg az ágyba nem ütköztünk. Ledöntött az ágyon. Ismét benyúlt a pólóm alá, ám bal kezemmel megfogtam azt, a másikkal, eltoltam az arcomtól.
- Harry! Fejezd be. A szám...
- Tudom, tudom. Fáj! Amúgy meg, örülj hogy meg bocsátottam!
- Nem, pont ez az. Nem fáj, és nem is vérzik, csak bizsereg!
- Szuper, most már nem fáj, szóval, azt csinálok veled, amit szeretnék!
- Elég perverz lettél mostanság...- köröztem a szememmel, majd öltözni kezdtem.

***

 (Listen)

    Végre, itt a bál.
    Mikor a sulihoz értünk, ki volt világítva az egész épület, és az udvar. Töklámpások, világító madárijesztők, és még egy szalma labirintus is volt. Mint a filmekben. Mikor bementünk, Perrie egyből letámadott.
- Óh, milyen gyönyörű vagy! A ruhád fantasztikus! A hajad eszméletlen. Nagyon jól áll ez a kócos konty. És a sminked! Elbűvölő vagy.- ecsetelte, jó kedvűen.
- Levegőt is vegyél! És, köszönöm.- mosolyogtam.- Ömm.. Perrie, ő itt Jade, egy régi barátom. Jade, ő a nővérem.
- Szia!- mondták egyszerre, s kezet fogtak.
- Hol vannak, a... barátaid?- kérdezte, fintor kíséretében.
- Mát itt kéne lenniük, vagy mi.
     Amint e szavakat kimondtam, hátrafordultam, s ők jöttek be a hatalmas ajtókon. Harry jött elől, mögötte a fiúk, talpig kinyalva. Mindegyiken fehér "izom póló" volt, fekete cső szárú farmer, természetesen fekete zakó, és nyakkendő. Harryn és Zaynen piros, Louison és Liamen kék, míg Niallen zöld nyak-szorító volt.
     Elnézést, az udvariatlanságomért! Jade. Jade eszméletlen dögös volt. Fekete, csipkés ruha volt rajta, ami a combja közepéig ért. Mellé, egy fekete, tűsarkú, arany szegecsekkel kirakott cipőt választott.

     Szóval. A fiúk az ajtóban megálltak, s körbe néztek. Én integettem nekik, de a nagy tömegben, nem is figyeltek igazán oda, így, karon fogva Jade-del, elindultam feléjük. Félúton, észre vettek, felénk biccentettek, de azért el, nem indultak felénk. ~Igaz! Mi járjuk le a lábunkat, akik tűsarkúban vannak. Ők, nehogy megmozduljanak.~ Így hát, odasétáltunk.
- Wáuw!- mondták egyszerre.
- Hé, ne bámúljátok!- csókolta meg Zaynee Jade-et.
- Káprázatosan nézel ki!- súgta a fülembe Harry.
- Mondanám, hogy te is, de... te szinte, mindig ilyen stílusú ruhákban vagy. De, melletted szóljon, nagyon szexi vagy, amikor felkötöd a hajad! Kiemeli az eszméletlen állkapcsodat!
- Menyetek szobára!- lökte oldalba Harryt és Zaynt Niall.
- Ne legyél féltékeny, fiam. Hmm.. tudod, mit? Lehetsz! Soha nem lesz ilyen barátnőd, mint nekem, az anyád.
- Megint a gyerek témánál vagyunk?
- Gyerek téma?- kerekedtek el Jade szemei.
- Majd holnap elmesélem!- tettem kezemet a vállára.- Fiúk! Kettőtöket kivéve.-mutattam Zaynre, és Harryre- Ne egyetek meg senkit. Ártatlan kis lányokkal ne kezdjetek ki. Oké? Ez nem sok szabály.
- Hát, jó!- bólintottak.
- Akkor, mehetünk!- Harry karon fogott, s elindultunk a nagy terembe.
     Hasonlóan ki volt világítva, és díszítve, mint odakint. Elegáns, bohém, és cool. A legjobb, a mennyezet volt. Amíg a Harry Potterben, efekt volt, vagy zsinórokon lógtak (nem emlékszem pontosan), itt ténylegesen lebegtek a gyertyák. Varázslatos volt.
     Voltak kicsik, és nagyok egyaránt. A hatalmas teremben, a tánc tér, szinte tele volt, ám a falak és ez között volt kb. 5 méter, ahol, székeket helyeztek el, ám sok álló hely is volt. Volt ott egy hosszú asztal, ami faltól-falig foglalta a helyet. Roskadásig ételekkel és italokkal.
     Miután elámultunk, Harry bevezetett a tánc térre. Egy keringő dal szólt. Én, nem tudtam keringőzni, és Harryről sem tudtam elképzelni, hogy tud táncolni. Bár, arról volt fogalmam, hogy valahogy tud, mert olyan korba született bele, de...
- Én, nem tudok keringőzni.- mosolyogtam rá.
- Én igen. Vezetlek.- megfogta a kezemet, s a vállára helyezte.- Eddig oké?
- Haha, vicces vagy...
- Add a másikat.- oda nyújtottam neki. A kezébe csúsztatta az enyémet. Mélyen a szemembe nézett, s rám fújta a levegőt. Ezen megmosolyogtam.
     Először nekem előre léptünk, aztán balra, hátra, majd jobbra. Ezt folytattunk, csak már nem egy helyben, és darabosan, hanem rendes köröket írtunk le.
     Egyfolytában a lábamat néztem, nehogy rátapossak Harryre, de persze sikerült.
- A szemembe nézz!- súgta a fülembe. Felnéztem, egyenesen a csillogó szemeibe.- Ha nagyon nem megy, rá állhatsz a lábamra. Persze, csak a leveszed a cipőd!
- Nem, nem köszi!
     Folytattuk a táncot. Egész végig egymás szemébe néztünk. Nem vagyok, az az érzelgős típus, de ez nagyon romantikus volt. Egy valóra vált álom, ha így tetszik. Harry, közel hajolt, ám, amikor megcsókolt volna, megfogta valaki a vállam.
- Elnézést. Felkérhetem?- Kérdezte Alex.
     Igen. Tetszett. Igen. Randiztunk. Igen. Csókolóztunk. Igen. Ő a három szerencsétlen egyike. Igen, ő. De! Mikor hozzám ért, kirázott a hideg, de nem abban a jó, szerelmes, értelemben, hanem abban amiben undorodsz.
     Mikor Harryre néztem, mondván, nehogy azt mondja, igen, erre ő szelíden, és kedvesen mosolygott rá.
- Meny a büdös kutya anyádba!- vicsorogta. ~Háááleluja!!~
- Jó, akkor nem kell táncolnunk, de a labirintusban járhatnánk egyet.
- Nem akarom elengedni veled!
- Esetleg kérdezzük meg tőle, nem? Bella, eljössz velem sétálni? Fontos dolgokról kellene beszélnünk, négy szem közt.- kérdezte. Komolyan gondolkodtam. ~Lehet, hogy valami nagyon fontos dologról van szó.~
- Hát, jó. Hazz, nemsokára jövök!- Elengedtem a kezét, s elléptem tőle.
- Várj!- szólt utánam. Hozzám lépett, és szenvedélyesen megcsókolt. Elhajolt, rám mosolygott, aztán Alexre.- Ne mulass jól, kérlek!
- Nem fogok.
- Mi ez? Valami hülye fordított univerzum? Mennyünk már!- megfogta a karom és húzni kezdett. Kirántottam a kezem, és mielőtt, Harry letámadta volna, lágyan rá néztem, s lenyugtattam.
     Elindultunk a labirintusba Alexel, természetesen a kellő távolsággal közöttünk.
- Szóóval?- húztam el a szót- Mit akarsz?
- A nagyon fontos dolgokhoz idő kell! És, amúgy, hova ez a nagy sietség?
- A fiúmhoz vissza. Nincs kedvem a bált veled tölteni, bármilyen hihetetlen!- flegmáztam.
- Óh, mi ez a hirtelen hangnem váltás? Nemrég, még a számban olvadoztál, és most így beszélsz velem?
- Hogy?- Megálltam. Azta. Hogy... Hogy tudtam ezzel... Ezzel csókolózni??? Fúj.
     A hideg ismét végig futott rajtam, s egész testemet libabőr borította. ~Komolyan? Én, változtam? Én?? Én, nem beszélek vele úgy mint egy darab, összetépkedett, taknyos zsebkendővel!~ Mérhetetlen düh áramlott szét az ereimben, de tudtam, ha esetleg most tegyük fel, megölném.. Ez egy csúnya szó, annyira, talán nem bántanám. Ha esetleg, megkínoznám(igen, sokkal jobb), akkor, nem tudnám mi az a fontos dolog. ~Érzem, hogy fontos, így nem kockáztathatok!~
- Öhöm..- köszörültem meg a torkomat- Szóval, kér-lek. Mond, mi az a nagyon.. fontos dolog?- mosolyogtam, mint egy barbi baba. Műen, de mégis kedvesen. Gondoltam, de valójában vicsorogtam.
- Hmm.. sokkal jobb, ezt a bájos mosolyt leszámítva.
- Óh, hagyjuk már a kertelést!- rikkantottam fel.
- Meg akarnak ölni.

Chapter 25. - I'm sorry!

- Igyál!- emelte a csuklóját a számhoz.
- Hogy mi?? Bolond vagy?- eltoltam a kezét, és arrébb húzódtam.
- A kezed! Basszus,  nyomot fog hagyni! Nem nézhetem tétlenül,  hogy szenvedsz! A vámpír vér gyógyít! Csak két kortyot!!- megborzongtam. Egyrészt ez miatt, másrészt Harryéknél, pláne a szobájában nagyon hideg volt.
- Megőrültél!- beleszagoltam a levegőbe. Mivel, ugye közöm van a vámpírokhoz, és, már volt alkalmam vért szaglászni, igen hamar megkívántam.
     Tanultam, a múltkori esetből, így felálltam, a falhoz simultam, és nem nyitottam ki szemeimet.
     Torkom kaparni kezdett, s gyomrom üresnek éreztem. Sóvárgásomat, úgy próbáltam leplezni, hogy ajkaimba haraptam, amilyen erősen csak tudtam. Persze, ezzel, csak elrontottam, ugyanis vérem kiserkent. Pillanatokon belül Harry előttem termett, de én ezt nem láttam, csak éreztem.
     Felfeszítette az államat kér ujjával.
- Nyisd ki a szemed.- mondta lágyan. Egyenesen rá bámúltam. Vörös szemei izzottak, vágyakoztak.- Vér színre változott szemed. Mint amilyenek az enyémek is.- mosolyogta. Teljes testsúlyával, simúlt hozzám, s nyomott a falnak.- Mennyivel könnyebb lenne, ha te is vámpír lennél! Nem kellene félnem, hogy amikor megcsókollak, a kelleténél több vért...- elfordította fejét.- Ugye tudod, hogy, most... A véred, mivel gondolom, érezted... Beszélni is nehéz róla. - nyelt egy nagyot. Vissza meredt a szemeimbe. Nem habozott tovább, ajkait, az enyéimre tapasztotta.
    Gyengén szívta az enyémet, ám néhány másodperc múlva, elállt a vérzés. Kissé elhúzódott, s homlokát, az enyémre tette. A szám, égett. Mint minden egyes csók után, amit Harryvel váltottam.
    Haz, megharapta saját ajkait, s újra enyéimnek szegezte. Vére szétáradt a számban. Felséges, édes íze volt.
    Okos húzás volt tőle, mert magamtól nem kóstoltam volna meg a vérét, de így, hogy éppen csókolózunk, betapasztja a számat, így nem hagy más megoldást, minthogy megkóstoljam.
     Így is lett. Először, csak egy aprócska kortyot undorkodva, majd egyre nagyobbakat nyeltem. Megfogtam az állát, s közelebb húztam, s tartottam, amilyen erősen csak tudtam. Csípőjét is tartottam, ám egy hirtelen mozdulattal, fordítottam, s én toltam a falnak őt.
    Alig tudtam elválni ajkai ízétől, mikor kopogtak.
- Bella, Jade itt van.- hallottam meg Liam hangját.
- Oké, mindjárt megy.- mondta helyettem Harry. Nem tudtam megszólalni, csak lihegtem.
     Elléptem Harrytől, s hátat fordítottam neki. Ujjaim, végig futottam ajkamon.
- Én...
- Nem csináltál semmi rosszat!- suttogta, miközben hátúról, átölelte a csípőmet, s a nyakamba tette az arcát. Gyenge csókot lehelt oda.
- Biztos?- kérdeztem nyuszin.
- Igen, biztos! Te is, de én pláne élveztem.- mosolyodott el.
- De... ezt nem szabadna csinálnom, nem?
- Azt csinálsz velem amit csak akarsz!- emelte ki a 'velem' szót.- Nem alszol ma velem?- kérdezte, miközben, tenyerét, becsúsztatta a pólóm alá.
- Te nem aludni akarsz...- kuncogtam. És megint ez a téma...
- Egyenlőre, még aludni. Az örök lét áll előttünk, szóval, van még idő. Bár egy örök lét is kevés, arra hogy veled töltsem azt!
- Cuki vagy, de...
- Tudom, igen, folytasd!
- Jade-del alszom. Tudod, holnap van a bál, meg minden.
- Majd megoldja.
- Aludjon Zaynnel?
- Olyan érett már a kapcsolatuk?- kérdezte.
- Milyen fiúk vagytok ti? Ti beszélitek ki, hogy "éppen kit döngettek", nem?- idéztem, férfias hangon, mire Harry felkacagott. Nevetése csiklandozta a nyakamon a bőrt.
- De, csak... Nem tudom. Lefeküdtek volna? Zayn nem mondta.
- Jade igen.- köröztem a szememmel.
- Hát, akkor, mit árthat nekik, nem?
- De, igazad van.- Bólintottam.

***

 Lementünk, beszélgettünk 1 órát, majd nyugovóra tértünk. A kezemen nyoma sem maradt az égésnek, hála Harrynek.
- Haz, nem lehetne, hogy átmegyünk hozzám? Itt tök hideg van!
- De nálad már milliárdszor aludtunk, de itt még egyszer sem. Aludj itt velem!- nézett rám kiskutya szemekkel.
- Legalább van még egy takaró, amit ennek-mutattam rá az ágyán lévőre- a tetejére rakunk.
- Hozzám is bújhatnál, de hozok egyet.
- De, nem úgy van, hogy a vámpírok hidegek?
- Hozzám lettél teremtve! Amikor te hozzám érsz, a bőröm felmelegszik, és ezt csak te érzed. Csodás dolog a szerelem.
- Ó, milyen édes vagy!- csókoltam meg.
    Harry elment egy vastagabb polár takaróért, majd mikor vissza jött, lefeküdtünk. Tényleg megváltozott a testhője, mikor hozzá értem. Hamar átmelegedtem, s még hamarabb elaludtam.
    Nem tudom, hogy a vámpírok álmodnak-e, vagy sem, de, érdekeset álmodtam. Gondoltam, hogy nem ő idézte elő nekem, mert meztelenül, valamilyen patakban fürödtünk, meg.... hát meg. Mielőtt még bármit is láthattam volna, felébresztettem magamat.
     Felültem az ágyban. Megpaskoltam az arcomat. Harryre pillantottam, akinek olyan arca volt, mint egy ártatlan kis gyereknek.
     Valahogy ebből a gondolatból, előjött egy másik. Az, hogy hiába látszik ártatlannak, ki tudja hány embert ölt már meg.
     És, rá eszméltem: Egy gyilkossal fekszek egy ágyban. Egy gyilkossal váltottam nyálat, és vért. Több gyilkossal aludtam egy háztető alatt, ráadásul gyilkosok a legjobb barátaim. SŐT, egy gyilkos az akibe beleszerettem!
     Amint ezek a dolgok megszülettek a fejemben, Harry zaklatottan felébredt, és magához vont.
- Mi történt?- puszilta meg a fejem búbját.
- Se-semmi.- fújtattam ki a levegőt szaggatottan.
- Biztos, olyan gyorsan ver a szíved!
- Ezért ébredtél fel?- bólintott- Jaj, sajnálom!- felé fordultam és magamhoz öleltem.- Csak, fura dolgokon gondolkodtam, és kicsit felzaklatott.
- Min?- suttogta
- Mindegy..
- Na, kíváncsivá tettél!- puszilta meg ismét a fejem.
- Harry...- szégyelltem el magam. Mégis hogy járhat ilyeneken az eszem? Ő egy tökéletes, odaadó fiú, aki szeret engem!
- Rólam, ugye?- tolta el a buksim magától, hogy a szemembe nézhessen. ~Ő is gondolat olvasó, mint Zayn???~ Egy aprót bólintottam.- Tudtam..- fordította el a fejét.
- Ne-ne értsd félre, én szeretlek, nem ezen, csak...- az arcom rák vörössé változott.
- Akkor?- kérdezte őszinte kíváncsisággal a szemében.
- Kérlek, ne értsd majd félre!
- Nem fogom.- mondta higgadtan.
- Amikor felébredtem, rád néztem, és arra gondoltam, milyen aranyosan alszol, mint egy ártatlan kisgyerek. Aztán arra, hogy te... nem vagy ártatlan, hisz... embereket öltél, és hogy itt mindenki. De-de aztán arra, hogy akármi is lehetsz, akár mazohista, vagy pszhiopata, én attól még szeretlek!
    Nem mondott semmi, csak felállt, és a fürdőszobába indult.
- Várj! Ezért nem akartam mondani! Harry!- felálltam, és elindultam utána, de mikor bementem volna én is, rám csapta az ajtót.
- Keress magadnak valaki olyat, aki nem ölt már! Sok szerencsét!

Chapter 24. - Drink!

   1 nap. 1 nap van a bálig.
    Az edzés. Hát, fejlődtem. Jók a tanáraim, és az órák is. A hangulat a maxon, úgy, ahogy én.
    A tanulás. Szintén. 2 két alatt többet tanultam, mint amióta itt vagyok, összevéve, és kétszerezve. Valamennyire, kezelem már a tüzet, a vizet, a jeget, a szelet, és a földet. Pillanatok alatt megnövesztek egy facsemetét. Stb...
    Harry. Minden, normális. Márha egy vámpír és egy boszorkány szerelme normális. Egyáltalán egy vámpír, és egy boszorkány normális? Mindegy...
    A bál. Természetesen, Hazzával megyek. Meg jönnek a többiek is. Lerendeztem Pezzel, mert, ugye ők segítettek nekem, meg minden. És, ugye, elmegyünk Parkerrel, Isten tudja, hogy hova, mert nem vagyok biztonságban. Ebből kifolyólag, sehol nem vagyok biztonságban. Szóval, kaptam arra a maradék pár napra, gardedámokat, vagy ha úgy jobban tetszik, őröket.
    Pezz, azt mondta, hogy szabad napot kapok, és, hogy mennyek be Londonba, és keressek valami ruhát. Szerencsére, nem kell beöltözni, valami idiótának, hanem ez egy rendes bál. Elhívtam magammal Jade-et. Illetve, először, mondtam Zayn-nek, hogy hívja őt el, s miután megtette, megtettem én is.
    Szóval. Jade átjött hozzám, még előző este, és itt aludt. Felkeltünk, s reggelizni mentünk. Elmentünk a Lovely-be, s ott ettünk. Aztán, mivel Jade vámpír, kellett neki vér, így átszaladtam a fiúkhoz.
    Fél óra múlva, ő a sajátján, én az én motoromon, elmentünk. Kissé sokat utaztunk, de kettőször megálltunk, úgyhogy, az az 1 óra, nem volt olyan sok.
- Hé, ezt tetszik?- mutattam rá, egy fekete, dögös, de mégis elegáns, térdig érő ruhára.
- Csajszi, nekem nem kell ruha. 410 éves vagyok. Nem ez lesz az első bálom!- mosolyogta- Inkább magadnak nézegess! Milyet szeretnél? Mármint, milyen színű, stb...
- Hát... Talán, egy rózsaszínt. Tudom, nem a legjobban, az én stílusom, de... bejövős.
    Telt-múlt az idő, de nem találtunk semmit. Éppen mentünk kifelé, mikor a kirakatban, megláttam A ruhámat.
    Rózsaszín, földig érő, nagy fodros, és mégis elegáns. A tökély. Ő volt a nagy Ő!

    Haza mentünk. Jade azt mondta, hogy majd este visszajön, de van egy kis dolga. Beleegyeztem.
    Unatkozni kezdtem. Kajába fojtani sem tudtam unalmam, mert már dél után 3 óra volt. Mit ennék, uzsonnát, hogy hízzak? A tv-ben természetesen, nem volt semmi érdekes. ~Igen, van 1000 meg 1 csatornám, de amikor néznék valamit, akkor egy értelmes műsor sincs...~ Szívesen játszottam volna Fullmoon-nal, de ő meg aludt. Nem akartam felébreszteni, had aludjon. Így hát, nem maradt más választásom, minthogy átmegyek hőn szeretett fiaimhoz.
- Helló, ismét.- csuktam be magam mögött az ajtót.
- Szia!- megint kórus próba... A tv előtt ültek, és xbox-oztak.
- Mit csináltok?- kérdeztem, miközben mögéjük ültem, a kanapéra.
- Hát, éppen lealázom a srácokat.- mondta önelégülten Harry.
- Csak azért, mert fiatalabb vagy nálunk!- háborgott Louis.-  Én a romantikában vagyok jó! Tudod, az mi időnkben, tudtuk mi az a romantika. De most? Elég egy lányra rámosolyognom, és megkérdezni: Jössz? És máris elalél, s beleugrik az ölembe.
- Oké, nagypapi, nem vagyok kíváncsi a szexuális életedre!- motyogtam.
- Te is beleülhetsz a nagypapi ölébe...- mosolyogta pajkosan, mire Harry vállba lökte.
- Beszállsz?- kérdezte Liam
- Nem, nem szeretek videó játékozni.
- Én sem!- jelentette ki Niall- Csak mindig rám kényszerítik, hogy játsszak!- durcizott, s felállt.
- Hé! Még nem fejeztük be!- kiáltott fel Zaynee.
- Leszarom!- odajött hozzám, leült, lefeküdt, és a fejét az ölembe fektette.- Simogatsz?
- Persze, még mit nem! Mennyetek egyenesen szobára nem?- zsörtölődött Harry, miközben tekintetét nem vette le a képernyőről.
- Jaj, Harry! Tudod, hogy nem tennék vele semmit... csak ha ő kéri!- mosolygott rám Niall.
- De ő nem fogja kérni!- nyammogta a szavakat, mint egy 4 éves- Ugye?- nem válaszoltam. Nem azért mert egyet értettem vele, nem is azért mert nem. Éppen, a tv-t bámultam, és elbambultam. Kizárom a világot, ilyenkor. - Ugye?- kérdezte még egyszer.- Ugye??- nézett hátra. Mivel nem figyelt a játékra, ki is esett egyből.
- Há! Köszi, Bella!- járt örömtáncot Louis, mert megnyerte.
- Mi? Miről van szó?- ráztam meg a fejem.
- Ugye?
- Mi ugye?- néztem rá ijedten.
- Azt mondtam, hogy nem tennék veled semmit, hacsak nem te kérnéd. Erre Hazza azt mondta, hogy te nem tennéd. Ugye? Ugye?- mosolygott Niall.
- Hát, Harry, el kell, hogy keserítselek.
- Miért? Nem szeretsz?- nézett rám kiskutya szemekkel. Olyan cuki volt!
- De. De, adódhatnak olyan helyzetek, amikor, meg kell, hogy csókoljon, vagy harapjon, vagy bármi. Ki tudja, mikor mibe botlik az ember. Érted...- a zoknimig pirultam, magamtól.
- Chh...- fordult meg, s lehajtotta a fejét. Niallét, kiemeltem az ölemből, Harry mögé térdeltem, átöleltem, s az arcára nyomtam egy puszit.
- Hülye...
- Vadóc...- rövid csókot adott, majd felálltam, s az ajtóhoz igyekeztem.- Hova mész? Most jöttél!
- Át megyek hozzám, és hozok alapanyagot. Sütök sütit.
- Segíthetek?- kérdezte Niall.
- Áthozni a cuccot, sütni, vagy meg enni?
- Ömm... Hát, mindenben, de főleg az utóbbiban.- kuncogta.
- Jó, gyere.
    Át mentünk magamhoz, s hoztunk mindent. Csokis, Smarties-os sütit csinálok. Azt mindenki szereti!
    Miután visszamentünk, neki álltunk. Összeállítottuk a tésztát, aztán rászóltam Niallra, hogy ha minden darabot megesz, nem lesz a sütibe, aztán, a maradékot beleraktam.

***

- Kész van már?- kérdezte az éhen kórászom, miközben a kanapé ültünk, és vártunk. Harry ült mellettem, s a fejem a vállán volt, s az ő keze az enyémen. Niall feje az ölemben, és simogattam. Tiszta idilli volt.
- Jaj, fiam! Hagyd anyádat pihenni! Egész nap mindent érted tesz, és te még nyavalyogsz itt neki? Ezért verés járna!- mondta Harry.
- Sajnálom, Apám, Anyám!
- Jajj, hülyék...- köröztem a szememmel- Ha már a szülőknél tartunk. 2 Vámpírnak lehet gyereke?
- Hát.. Ha mondjuk, téged és engem veszünk- oh, a hasam görcsbe rándult. Eddig, nem gondolkodtam, azon, hogy, mi lefeküdnénk egymással...- akkor, nekünk lehetne, mert te nem csak véren élsz. De ha, konkrétan vámpírra gondolsz, akkor, nem, nem lehet.
- Oh, értem.
- Miért? A szexen jár az eszed?
- Mi? Neem!- oké. Rákvörösen, felálltam, és elmentem a sütit megnézni. Hozzá nyúltam a sütő nyitójához, és az megégetett.
- Ááá! A kurva...- aztán magamban is káromkodtam egy sort.
- Mi van?- teremt mögém Harry. Aztán megjelentek a többiek is.
- Csak...- mutattam a kezemet neki. A két kezébe vette, s úgy nézegette. Nem csak az egyik ujjamat égettem meg, hanem az egész tenyeremet is. Homár vörös volt. Kikaptam kezeiből, és víz alá helyeztem. Nagy megkönnyebbülés volt. Az biztos.
- Jobb?- jött közelebb Liam.
- Persze. Kinyitnátok a sütőt. Nincsen sütő kesztyűtök. Amúgy.
- Hé, fent a szekrényemben csak sütőkesztyűket tartok, csak még nem hoztam le!- mondta komolyan Lou.
- Jah, bocs!- kacagtam.
- Kész van. Meg sült. Finom lett!- mondta teli szájjal Niall.
- Köszi.- mosolyogtam- Ha megkérlek, kiszedsz egy tálra párat? Azt elvinném.- Niall rábólintott.
- Bella. Jobb?- suttogta szomorúan, mellőlem Harry.
- Hát, nem nagyon. Állatira fáj!- kivettem a víz alól, miközben, megtörölgettem a másik kezemmel a könnyes szemeimet. Az egész kezem vér vörös volt, sőt, hajszál erek is látszódtak. Meg persze, tele volt vízhólyagokkal. Mikor kiegyenesítettem a kezemet, a bőr húzódott, még egy milliárdszor jobban fájt. A jobb kezem csak úgy remegett. Még nem éreztem ilyen fizikai fájdalmat, egész életemben.
- Gyere!- biccentett a fejével, majd megfogta a bal kezem, s elindultunk fel. Bementünk a szobájába.- Ülj le az ágyra. Megmosom a kezemet.- le ültem a szélére, és ő fél perc múlva vissza jött, s mellém telepedett. Levette a pulcsiját, s egy atlétában virított.- Tényleg, nagyon fáj?
- Ilyen még nem éreztem! Szerinted nyomot fog hagyni?- szipogtam.
    Nem mondott semmit. A csuklóját az ajkaihoz emelte, majd megharapta. Olyan hangot adott ki, mint amikor valaki beleharap egy almába. Megborzongtam.
- Igyál!



     Sziasztok! Hogy telt az 1. hét a suliban? Gondolom fáradtan. Na meg ez a szombati tanítás... Minden gyerek álma... Elnézést a kisebb késésért, de moziba voltam anyuval. A hős hatost néztük. Ajánlom, olyan jóóóó!!! <3
     Puxx:Flói

Chaper 23. - Big Lie.

(Listen to this, while you read)

- Hazza, én boxoltam, még annó! És, mint tudjátok, én vagyok a legerősebb, és..
- És a leghelyesebb, legizmosabb, legszexibb. Tudjuk!- mondtuk egyhangúan.
- Pontosan! Na, gyere!- kuncogott fel Liam.
- Én... tudom, hogy hihetetlenül hangzik, de nem vagyok fizikailag a világ legerősebb embere!
- Nem. Komolyan? Soha nem gondoltam volna!- mondta unottan Louis.
- Jó, na! Verekedni verekedtem már, és nem dicsekvésből, de mind a háromszor, én nyertem.
- Mind kislányok voltak?- mondta ismét.
- Nem. Velem egykorú lányok, és egy fiú. Egy macsó fiú. Oké, nem verekedtem vele, csak betörtem az orrát. Kettesben voltunk, szóval, akár meg is verhetett volna, de inkább ijedten rám nézett, és elfutott.- az arcomra, igen önelégült mosoly ült ki.
- Mit csináltatok ti kettesben?- kérdezte Harry
- Ömm... jó, ehez nem fűzök semmit. De, mond csak, mért nem akarsz megütni? Nem ártasz vele nekem!- mondta Liam.
- Igen.... Tudod, csak az arcát, meg ne sántuljon!- súgta a fülembe Louis. Nagyot kacagtam rajta, velem együtt, mindenki, kivéve a sértettet.
- Izé...- töröltem meg könnyes szemeimet- Ti, nagy, erős vámpírok vagyok! Nem azért félek, hogy megesztek, vagy ilyenek, egyszerűen, hülyeségnek tartom, hogy.... hogy megüsselek, na!
- Nem értelek, de mindegy is. Üss meg végre!
- Renden!- fújtam ki ingerülten a levegőt. Liam megállt velem szemben, s kihúzta magát. Biccentett. Hasba ütöttem őt.
    A következő pillanatban, szörnyen fájó kezemet szorítottam, miközben, azokat hallattam, hogy "Au, au, au. Ez nagyon fáj!" A többiek jóízűen nevettek rajtam. Liamnak nagyon kemény hasa van. Gondolom, hogy megfeszítette, és ezért, de, akkor is. ~Hogy fogok én ezek mellett boldogulni?~
    Ez után következett a fárasztó része. Ők, nem egy könnyen fáradnak ki, de én igen! Utálok futni, ez által, nem is tudok! Harry csak azt hajtogatta, hogy mivel vámpír őseim vannak, bla-bla, ezért ha vért innák, erősebb lennék. Ugyan már! Mindig is óckodtam a vértől, nemhogy még azt is igyam!!
    Szóval, köröket futtattak velem. Ők is csinálták velem, de mint említettem, az nem ugyan az! A fiúk, a személyes boxzsákjaimmá szerződtek. A dühöm, ami felgyülemlett bennem, eddig, hamar elszállt. Őszintén szólva, fárasztó volt, mégis olyan amit minden nap megismételnél. Mily szerencse, hogy így is volt..
    Hazamentünk. Elbúcsúztam a fiuktól, kivétel Harrytől. Ő jött velem.

(Listen to this, while you read)

- Fullmoon! Szia. - öleltem magamhoz- Olyan kis ennivaló vagy, amikor ilyen kis alakodban vagy!- mosolyogtam.
- Igen, valóban... ennivaló... - röhögött fel, s nyalta meg a szája sarkát Harry.
~ Mond meg neki, hogy csak azért hagyom életben, mert megmentette az enyémet!- motyogta harciasan, egy vicsorgás kíséretében.
- Full azt mondja, hogy azért vagy még életben, mert megmentetted az övét, szóval, ne akard hogy összeakadjon a fogatok!
- Hahaha! Mit ettél, humor bogyót?
- Nem humor Heroldot!- röhögtem el magam.
- Kis vadóc!- csípőmnél fogva magához vont. Ajkait az enyémhez tolta. Csókja, ugyan úgy perzselt, mint eddig. A vérem is hamar kiserkent.
~ Hé!- Fullmoon felvonyított, majd megharapta Harry bokáját. Elugrott tőlem, s aprót Full feje búbjára csapott. Mielőtt átváltozott volna hatalmas farkassá, ebben a pici lakásban, a kezembe vettem, és cirógatni kezdtem.
- A csúnya Harry bántott téged?- gügyögtem neki.
~ Igen, pedig én csak téged védtelek!
- Ó, milyen gonosz ez a Harry!- ingattam a fejem jobbra-balra. Mikor Harry re néztem, ő mosolygott.
~ Bella, leteszel? Elmehetek?
- Persze, de hova? Ma is voltán már vadászni!
~ Igen, tegnap csak szórakozásból mentem el. És most is. Vannak más farkasok, ők az én falkám. Bár, már van egy új is.
- Óh. Jól van!- megpusziltam, ott ahol az előbb kapott a fejére- Vigyázz magadra!- mosolyogtam, s kiengedtem.
- Szóval, a szád még mindig...- szemei vörösleni kezdtek. Egy lépést hátra léptem. Megijedtem, de nem féltem. Csak, fura őt így látni.- Félsz?- lepődött meg.
- Nem... nem, csak ilyenkor, olyan más vagy, és ez megrémiszt. Nem félek tőled, csak...
- Sohasem bántanálak! Soha!- lépett hozzám, s támasztotta meg homlokát az enyémen.- Esküszöm!
    Mélyen, jó mélyen beszívtam az illatát. Egy cseppet sem akartam szerelmes lenni. Nem rosszból, de pláne nem belé. ~Most nemrég estem túl egy kapcsolaton, amiből egyedül én nem jöttem ki jól. Elvette minden energiámat. És, most itt van egy vámpír, aki megmozgatta igazán a szívemet! Az a rossz, hogy tudom, érzem, hogy összefogja törni, a frissen ragasztott szívemet! Még, ha nem is rossz célból fogja ezt tenni, de...~
- U-utálom, hogy... hogy ilyen érzéseket váltasz ki belőlem!- én akartam ezt mondani, de úgy tűnik, mikor csókolóztunk, elvette a gondolataimat! ;)
- Hogy érted?- kérdeztem.
- Gondolom, nem esik jól, hogy hozzá hasonlítalak,- megint itt tartunk- de, ő volt az egyetlen, aki iránt éreztem igazán. És, most, megint az van! Húsz éve nem voltam szerelmes, de még a szerelem közelében sem voltam. És jössz te, és pillanatok alatt...
- Ne!- szakítottam félbe.
    Igen, teljes szívemből szerettem őt! Így igaz, de... Talán...Az az igazi szerelem, amikor feltudod sorolni miket szeretsz benne, de azt nem, hogy miért! Én, nem tudom elmondani, hogy miért. De ő? Talán azért, mert neki szánt az ük-ük-ük akárkim. Vagy, talán azért, mert hasonlítok arra a bizonyos lányra. Igen, van első pillantásra szerelem. De, olyan lehetetlennek tűnik, hogy egy ilyen fiú, belém esett. Ő tökéletes, miért pont én? Sokkal szebb, okosabb, csinosabb, jobb lányok vannak mint én! Miért pont én? Nem szerethet engem, úgy ahogy én őt! Nem!- játszódott végig az agyamban, pillanatok alatt.
    Azon nyomban, elhúzódtam tőle. Hátat fordítottam, neki s feligyekeztem.
- Bella. Bella, mi bajod van? Most készültem szerelmet vallani, erre ott hagysz?- szólongatott. Felmentem a szobámba, ám mielőtt becsukhattam volna ajtóm, ő bejött.- Mégis mi bajod van?- szeme már nem volt vörös, ám zöld szemeiben olyan harag tükröződött, mint mikor meglátott engem Alexel.
- Harry. Mond meg őszintén. Miért szeretsz?
- Hát, mert.....
- Mert olyan vagyok mint az a lány, ugye? Vagy azért, mert a kitudja hányadik ük nagymamám "nekem teremtett"?- ripakodtam rá. Nem ordítottam, de a hangom, meglehetősen hangosabb volt.
- Mi? Erről szó sincs! Én magadért szeretlek! Mert te vagy te!- fogta meg mindkét kezemet.
- Lehet...-húztam ki őket- De, hiába akarok hinni neked, nem tudok. Harry, én... Jó! Kimondom! Nálad jobban, még senkit nem szerettem!-ordítottam- Pont ezért félek, hogy te is összetöröd a szívem! Hogy, fájdalmat okozol! Egész eddigi életemben szenvedtem! Ez után már nem akarok! Pedig tudom, hogy ennek a dupláját fogom még...- ajkait az enyémekre tapasztotta. A falhoz hátráltunk, ő nekinyomott. Vadul, szinte már tépte a szám. Pár perc múlva, elváltunk zihálva.
- Itt, és most. Megígérem, hogy soha, de soha nem foglak bármilyen értelemben fájdalmat okozni neked!
    Hogy mekkorát hazudott!



     Sziasztok, Manók! 2015 van! Egy újabb év, ami ugyanolyan gyorsan fog eltelni, mint az előző. Én, nem megyek bele a magán életembe, de az, fenekestül felfordult, és amikor zenét hallgatok, énekelek, olvasok, vagy éppen írok, olyankor teljesen kikapcsolok, és megfeledkezek minden gondtól, és bajról. Gondolom, és remélem, hogy ez veletek is így van. :D Jó, egy évre elég a lelkizésből! :DD Ismét újult --->KATT. Ha szeretnétek látni, "hogy néz ki" Parker vagy Jade, nézzétek meg.
     Puxx:Flói