ll. Chapter 4. - Go Rome

       Ugorjuk előre a történetünkben, január 22-ig.
     Rövid beszámoló, ami idáig történt velem: semmi. Hanival tanulgattam, és Aeronnal edzettem. Vigyáztam az unokahúgomra, és lógtam a fiukkal. Megismertem(megtudtam a nevét, és hogy milyen lény) egy pár embert. Nagyjából ennyi. Rémálmom, vagy milyen álom volt az a bizonyos, sajnos nem volt, ám a nyaklánc, továbbra is, minden nap, pontban nyolckor, rezeg. Persze, ezt nem mondtam el senkinek, kivéve Amayának és Peznek.
      Mivel megbeszéltük, hogy karácsonykor semmit nem veszünk, nem is kaptam/vettem ajándékot. Kivéve azt az icipici dolgot, amit Amayának vettem, egy hiper édes rózsaszín babaruhát.
      Szóval, karácsony volt. Perrie Szent este jött, és két nap után ment vissza. Neki mindent elmondtam. Az érzéseimtől kezdve, az álomig át, egészen a nyakláncig. Mindent. Nagyon jól esett, hogy elmondhattam olyan embernek, aki már legalább azt tudja mondani, hogy "értem".
       Este volt már, éppen készültünk nyugovóra térni Niallal. Komolyan, Niall mindig úgy viselkedik, mintha az öcsikém lenne, pedig millió évvel idősebb nálam.
- Ideges vagy?- kérdezte, mikor kijött a zuhanyzóból, fogmosás után. "Lehet hogy nem vagyok ember, de ha nem lenne fehér fogam, nem lennék, ilyen helyes!" - mondta Niall előző nap.
- Miért lennék?
- Nem tudom, nagyon dobog a szíved. Le akarsz nyugodni?
- Csak, mert eszembe jutottak a dolgok. Tudod, a szokásosak. És, igen, szívesen lenyugodnék!
- Szereted a cicákat? Vagy inkább a kutyákat?
- Mind kettőt szeretem, de ha kéne választanom, inkább egy nagy kutyus lenne a szerencsétlen.- mosolyogtam.
- És, milyen fajta?
- Husky? Nem is, inkább berni-pásztor. Olyan szépek, és nagyok. Hmmm...
- Ahogy szeretnéd.- mondta. Pillanatok múlva, füst vette körbe Niallt, és ő eltűnt benne. Aztán, a füst leszállt, s Niall ott ült, mint berni-pásztor.
- Ni-Niall? M-még nem is láttalak át alakulni!
~ Hát, most láttad.- nyüszögte, miközben felugrott az ágyamra, s hozzám bújt.
- Szóval, simogassalak?
~ Aha! Mondhatok valami olyat, ami lehet hogy fájni fog? -bólintottam- Ha az a bizonyos fiú itt lenne, nem engedné, hogy hozzád bújjak, pláne nem azt, hogy veled aludjak. Jó, nem mondom, hogy nem pisilnálak körbe, de...
- Mi?- röhögtem fel.
~ Gondoltam, kutya vagyok, beszéljek is úgy, mint egy kutya. De, hát legyen. Szóval, nem mondom, hogy nem vonzódok hozzád, és azt sem mondom, hogy te sem  vonzódsz hozzám, és Zaynhez, és Liamhoz, és Louishoz. De, nem áll szándékomban, és a többieknek sem, jó Zaynnek nagyon biztos, hogy nem, rád hajtani, mert ugye, azt a bizonyos fiút szereted. Meg, tudjuk, hogy soha nem "csalnád meg" őt.
- Meg csalni?- valami megmozdult bennem. ~Ha valakivel most összejönnék, az megcsalás lenne?~
~ Igen. Lelki ismeretes lány vagy. Szereted őt. Hiába van más, aki téged szeret, ha elkezdenél vele járni, vagy bármi, nem éreznéd jól magad, mert te tudod, hogy TE mást szeretsz. Úgy éreznéd magad, hogy megcsalod.
- Igazad van.- megfogtam a pofiját, és az enyémhez húztam. Megpusziltam a nóziját, erre ő megnyalta a számat.- Niall, most megcsókoltál?- kacagtam.
~ Tulajdonképpen, igen!- nyalta meg még egyszer.
- Na jó, elég!- nevettem, és eltoltam magamtól. Hátra dőltem, s Niall az ölembe fektette buksiját. Simogattam még egy jó ideig, de belealudtam.
     Reggel, fúrni helyzetben találtam magam. Niall két karja közt feküdtem, jobb fele az arcomnak, az ő bal arc oldalán pihegett, s a lábunk össze volt gabalyodva. Megpróbáltam felülni, de Niall nem engedett el. Megmosolyogtam, s mellé telepedtem. Pár másodperc múlva, felém fordult, s homlokát az enyémnek nyomta. Az jobb kezén feküdtem, azt otthagyta, ahol volt, de a bal kezét, a csípőmre csúsztatta. Szemöldökeimet felvontam, majd közömbös hangon megszólaltam.
- Öhöm. Niall.
- Igen..?- kérdezte, alig hallható hangon.
- Ez a helyez, ahogy vagyunk.. Tudod, nem így szoktak a barátok aludni!
- Hmm?- nyitotta ki a szemeit.- Te jó ... Ne haragudj!- pattant talpra, s teljesen elpirúlt.- Harry megölne. Mármint.... az a fiú!- javította ki magát.
- Én nekem az is tetszene, ha úgy hívnánk, tudjuk ki, vagy a nagy úr. Érted, mint a Harry Potterben, Voldemortot. - mosolyogtam.
- Oksa, és bocsi.
- Áh, semmi!
      A vicces jelenet után elmentünk reggelizni. Illetve, ebédelni, mert fél egy volt. Leültünk az asztalunkhoz, s enni kezdtünk. A következő pillanatban a földön feküdtem, s szemeim lecsukódtak.
 Egy vas kapu előtt álltam, aztán gyors mozgással haladtam befelé, úgy mintha gyorsított filmet látnék. Ajtókon át, vékony folyosókon, majd le a lépcsőn, végül ez a gyors mozgás megállt. Lenyomtam a kilincset, majd benyitottam.
     Egy ember volt ott, akinek a 4 végtagját húsba maró lánccal kötötték a plafonhoz, illetve a padlóhoz. Ruhája szét szaggatva lógott testén. A szobában a falak betonból voltak, s a sötét uralkodott. Mindenhol kosz, és por volt, ám állt ott egy tiszta, fehér hűtő is. Vissza tekintettem az emberre, aki a padlót bámulta, így nem is láttam az arcát. Közelebb léptem, s ő feltekintett. Egy kicsit sem lepődtem meg azon, hogy Harry volt az. Sokkal inkább azon, hogy nézett ki. Az arcát kosz borította, de ha nem lett volna ott, akkor is ugyan úgy nézett volna ki. Szemei be esve, s színe olyan vér vörös volt, mint még soha nem láttam.
- Olaszország... Róma... Keresd a... repülő.. téren, Roxot.- lihegte, alig hallható hangon.- Tudja, hol vagy... és... ma indul, innen. Siess!
     Felébredtem, körülöttem guggolt mindenki, s ijedve szólongattak.
- Harry...- suttogtam.



      Sziasztok, Manók! ne haragudjatok, hogy késtem a résszel, de nagyon fájt a fejem, és nem volt erőm. No, mindegy, jó olvasást!
      Puxx:Flói