ll. Chapter 10. - Little Things

      ~Most komolyan, hihetek neki, vagy nem?~
- Azt szeretnéd, ha őszinténk lennénk egymással?- kérdeztem bátran.
- Igen.- mondta röviden.
- Ha most ide jönne egy idegen, és ugyan ezt mondaná neked, amit te nekem, te hinnél neki, és megbíznál benne, és elmondanád neki a titkaidat?
- Hát, jó, de...
- Mi a biztosíték arra, hogy ha elmondok neked valamit, azt nem tudja meg a bátyád?- sandítottam rá.
- Hát, végülis igazad van. Nem tudok semmiféle "biztosítékot" nyújtani neked. De azért elmondom a szándékaimat. Oké?
- Hallgatlak.
- Szóval. Ahogy már említettem. Amióta eszemet tudom, utálom a bátyámat. Ő a puszta jelenlétével felidegesít, és elviselhetetlen, mert kiskorunkban sokat bántott. De, valamilyen szinten, ha nem is szeretem, de kedvelem, mert mégis csak a bátyám. De! Amit művel ő, és amit a szüleink tettek elfogadhatatlan.
- Ugye tudod, hogy az én szüleim ölték meg a tieidet. Nem rosszallásból mondom, csak...- néztem félre.
- Tudni tudom, és legbelül tudom, hogy a szüleid jogosan tették ezt. Fájni fáj, de megérdemelték.- jelentek meg a könnyek a szemében, miközben a kezén nézegette a gyűrűket.- De a szüleid a bátyám miatt haltak meg.
- Dehát, ha ő ennyi éves...
- Tudod, egy idő után nem öregszünk. És, mielőtt megkérdezed, én kaptam egy fiatalító szérumot, amitől maradhattam Dylan húga...- körzött szemeivel. Egy oldal mosolyt eresztettem rá, mire ő úgyszintén.- Szóval. Amit művel ő, és amit a szüleink tettek elfogadhatatlan. Ennek ellenére nem akarom hogy meghaljon. De azt sem, hogy ő uralja a világunkat. Az embereknek van szabad akaratuk, had tegyék azt, amit szeretnének, és a többi. A tervem az, hogy el kell venni a varázserejét. Anélkül nem ér semmit.
- Vagy, az enyémet, nem? Végülis, azért akart engem, hogy úralkodhadjon, ugye?
- Is. Ő tényleg szerelmes beléd. És, végül is, az sem lenne egy rossz megoldás, de szerintem, hatásosabb, ha az övét vesszük el.
- És a csatlósaival mi lesz? Megszűnnek létezni, ha nem lesz ereje a bátyádnak, vagy mi?- pislogtam bután.
- Nem, de vezető nélkül mire mennek? Sem Ryan, sem Alex nem kielégítő... Mármint mint vezető.
- Te jó ég. Te lefeküdtél velük?- a pupilláim kétszereseire nyíltak.
- Hát, igen...- szégyelte el magát.
- Mindegy, mond tovább.
- Szóval, mivel ők nem lennének jó vezetőnek, ezért feloszlanának, így gond nem lenne. Sőt te kétszeresen is jól járnál.
- Mert?
- Mert a trón téged illet.- pár pillanatig hallgattunk, ám utána, ő megtörte a csendet- Szóval, most már bízol bennem?
- Szeretem Harryt, és most vesztettem el a szüzességemet vele tegnap. Tényleg szeretem. Dylan pedig... hát... nem is tudom. Kedves, és jó képű, de voltaképpen az ellenségem. És ki ne felejtsük, hogy megölte a bátyámat, és ezt akarja tenni Harryvel is.
- Ismerem Harryt.
- Honnan?- szólalt meg bennem a féltékenység.
- Sokszor vittem le neki vért, többet, mint amennyit szabadott volna. - mosolyogta. A meg könnyebüléstől, én is.
- És most, ha ezt megtesszük, hogyan tennénk meg?
- Ne felejtsd el, hogy te vagy a leghatalmasabb boszorkány.
- Hogy is tudnám..- fintorogtam- Csakhogy, itt nincs erőm.
- Hát ez az. Itt. De ha nem leszel a holdkő hatása alatt, akkor?
- De, hogyan? Nem bízik annyira bennem, hogy elmenyünk kettecskén fagyizni!
- Bella, minden idő kérdése. Gondolj bele, milyen ütőkártya van nálunk?- mikor egy perc múlva sem mondtam semmit, folytatta- Szeret téged. Ha elhiteted, hogy te is őt, nem fog kelleni a holdkő neki, és akkor puff. Volt varázslat, nincs varázslat, viszlát világ vége.
- És Harry?
- Harrynek elkéne bújnia, elszöknie. Valahova, ahol még az ördög sem keresné, valahova, ahová Dylan be sem tenné a lábát, és nem is engedne oda be senkit.
- Ne csigázz!
- A szüleink kriptájába.- ismét heves pislogásba kezdtem- Figyelj, holnap visszatérünk erre. Felkisérlek a szobádba, elszigetelem, és beszéld meg vele, mind ezt, rendben?
- Rendben. Amikor kijöttünk, azért köröztél a kezeddel?
- Igen, le hangszigeteltem.- mosolygott büszkén.
     Bementünk a házba. Az ajtónál állt Dylan, ám mikor megállított minket, Mia megfogta a karomat, és húni kezdett felfelé a lépcsőn. Felértünk az én szobámba. Azt javasoltam, inkább kopogjunk be előbb, mielőtt belépünk, ki tudja mit csinál bent Haz. Így is tettünk.
- Igen? Gyere!- mondta. Mikor meglátta a mögöttem belépő Miát, mégnagyobbra vonta vigyorát.
- Mia!- pattant fel az ágyból, és ölelte át őt.- Bella, nagyon sokat köszön...
- Tudom, tudom.- szakítottam félbe őt.
- Én is örülök, Harry. De, ha nem haragszol, csak villám látogatást teszek itt. Bella hozz kérlek valami aranyos felsőt, ha kell holnap visszahozom, de kell valami indok.- suttogta. Én elszakadtam egy olyan trikóért aminek a háttere a színes volt, és fánkok voltak rajta, miközben ő hang szigetelte a szobánkat. - Kész is. Megyek is. Bella, mond meg neki is amiről beszéltünk. Oké?
- Persze.
- Sziasztok!
- Szia!- mondtuk egyszerre.
     Mindent elmondtam neki. A tervünk től kezdve, addig, hogy mi lenne a dolga. Nem szívlelte a legjobban, de elfogadta.
***
    Másnap reggel, mikor felébredtem, Harry nem volt mellettem. Felöltöztem, ki sminkeltem, és le mentem a konyhába.
- Jó reggelt!- köszöntöttek.
- Hali!
- Bella, beszélhetünk?- állt fel az asztaltól Mia.
- Persze....- felmentünk a szobájába.
- Mit beszéltetek meg Harryvel, mikor megy el?
- Holnap után.
- Remek, és ő most hol van?
- Fogalmam sincs! Nem volt mellettem, mikor felkeltem.
- Én Dylant nem láttam. Van egy sanda gyanúm, hogy beszélgetnek.
- Ne! Ne, ne, ne, ne, ne, ne!- mondtam gyorsan, és indultam ki. Leszaladtam a lépcsőn, le a pincébe, oda ahol rátaláltam Harryre. Zárva volt. Dörömbölni kezdtem az ajtón. Egyre erősebben, és erősebben, mígnem az ajtó eldőlt előttem.
    Harry egy székben ült, vele szemben Dylan.
- E-ezt hogy csináltad?- mutatott Haz az ajtóra, amin immáron álltam.
- Fogalmam sincs. Minden rendben?
- Mikor volt?- mosolygott rám. Mély levegőt vettem, majd kifújtam. Bólintottam, és indultam reggelizni. Mikor megfordúltam, mögöttem állt Ryan és Alex csodálkozva. Egy félmosoly kíséretében elhaladtam mellettük.
    Miután megreggelizem, s felmentem a szobámba, Harry ott várt. Karjaiba ugrottam, és szorosan öleltem. Beszívtam illatát, és ekkor tudatosodott, hogy 2 napom van arra, hogy érezzem a bódító illatát, mert egy ideig, tudtam, hogy nem fogom.

Katt

- Ne aggódj, csak vért vett le belőlem.
- Minek??- csodálkoztam.
- Mert szeret vizsgálódni, és vámpír vért még nem vizsgált. Azt mondta, hogy többre lesz szügsége, ezért dél után is adok neki.- mesélte, miközben fájdalmasan nézett rám.
- Biztos, hogy minden rendben? Olyan... furcsán nézel ki, és nézel rám!
- Két nap múlva, hetekig nem foglak látni! Addig élvezem, hogy látlak, ameddig csak tudom.
- Én is így vagyok vele!
- Viszont, szeretnélek valamire megkérni. Három valamire. Az egyik az, hogy kérlek vedd le a nyakláncot.
- Mi?- szakítottam félbe- De, így kommonikálhatunk, vagy mi!
- Igen, de, ha a tervet nézed, megutálsz, mert elhagylak, és Dylen karjaiba menekülsz...- mondta, majd megfeszült az állkapcsa.
- Jó, igaz.- elhúzódtam tőle, lekapcsoltam, és neki adtam.- És, mi a másik.
- Cserébe, húzd ezt fel.- a kezéről egy karkötőt levett, és rárakta az enyémre- Ezt akkor csináltam, mikor be voltam zárva. A hát szőrömböl..
- Mi?- néztem rá úgy mint egy idiótára.
- Csak viccelek, de, ez nagyon régi, szóval, vigyázz rá.
- És a harmadik?
- Máris mondom.
- Hajrá!
- "Tudom, hogy sohasem szeretted a hangodat a felvételen, sohasem akarod tudni, hogy mennyi a súlyod. Még mindig szereted belepréselni magad a nadrágjaidba, de te, tökéletes vagy nekem! Nem fogom engedni ezeket a kis dolgokat kicsúszni a számon. De, ha ez igaz, ez te vagy, te vagy, akihez hozzá lettek adva. Én szerelmes vagyok beléd, és ezekbe a kis dolgokba! És én épp megengedtem, hogy ezek a kis dolgok kicsússzanak a számon, mert ez te vagy, oh te vagy, te vagy, akihez hozzá lettek adva. És én szerelmes vagyok beléd, és ezekbe a kis dolgokba!"
     Könnyek csordultak a szemembe, arra gondoltam, hogy ha ez egy vers akar lenni, nem rímel, és ezen fel kuncogtam.
- Ne sírj!- törölte meg meleg kezeivel a könnyeimet.
- Meleg a kezed...
- Mindegy. Ezt egy dalból idéztem, amúgy, de ez sem számít, mert nem ezt akartam mondani. Fontos vagy nekem, és akármi is történjen, az is leszel. Ha meghalok, tudd, hogy a túlvilágon is szeretni foglak, ameddig nem leszel velem. De ez nem azt jelenti, hogy meghalj miattam! Éld az életet, és, 200-300 évesen, hamár kiöregedett boszi leszel, és még mindig szeretsz, tudd, hogy én is, és várok rád. Egy örökké valóságig. Ezért adom ezt neked.- belenyúlt a zsebébe. - Hogy emlékezz a szerelmemre, ránk.- kihúzta a kezét, és ökölbe szorította. Hátra lépett egy picit, majd lassan letérdelt. A keze már nem szorította a tárgyat, és megláthattam.

- Harry...- mondtam. Patakokban folyt a könnyem.
- Izabella Jessica Queen Elisabeth Mia Amaya Russo Lovell. Hozzám jössz?