ll. Chapter 9 - Mia

      Reggel, Harry szuszogására ébredtem. Déja vű érzetem volt. Nyitogatni kezdtem a szemeimet, s az ő szeme volt az első dolog amit megláttam. Zölden csillogtak, s szólongattak.
- Szia!- köszöntem.
- Jól aludtál?- csókolta meg a homlokom.
- Aha. Veled mindig jól alszom. És te?
- Én is veled. Fura, most minden olyan normális, nem?
- Igen, szerintem is, és ez nem tetszik. Valami fog történni.- szomorogtam el.
- De nem veled, szerencsére!- ölelt magához.
- Ne mondj ilyeneket!- bújtam a mellkasához- Óh, és ne kezdjünk nyál tengert árasztani, jó?
- Hmm?
- Ne legyünk olyanok, mint a nagyon nyálas párok, mert azok undorítóak!
- Rendben.
- Nem vagy éhes?- keltem fel, és bújtam bele egy köntösbe, amit tegnap este készítettem ki.
- De...
- Akkor mennyünk le reggelizni. Ja!- csaptam a homlokomra- Neked nem az kell, ami nekem!- mosolyogtam.
- De nem ám.- Kelt fel, s ő is egy köntösbe bújt.
     Mikor kinyitottam az ajtót, hogy lemenjünk enni, illetve csak én egyek, az ajtó előtt volt egy zsúr kocsi, megpakolva finomabbnál finomabb étkekkel, és az utolsó polcon(mert 3 polcos volt), 5 zacskó nullás vérrel. Harryvel egymásra néztünk, s betoltuk a szobánkba.
     Tegnap este, felfedeztük a tv-t, amin csak olasz nyelvű adók voltak, kivétel 3 hír tv. Mivel ezekre nem voltunk kíváncsiak, egy mesére kapcsoltam, miközben reggeliztünk. Harry nagyon aranyos volt. Mivel én értettem a poénokat, felkuncogtam, utánam ő is, pármásodperc késéssel. Ő azon nevetett, hogy én nevetek.
- Kérsz?- nyújtotta felém a harmadik vértasakot ami már csak a feléig volt.
- Nem tudom. Undorító.
- Hmm... az én vérem ízlett, nem?-bólintottam- Hát ez messze nem lesz olyan finom, de hidd el, nagyon finom.- győzködött.
- Mennyire el vagy telve magaddal!
- Nem, nem!-mosolyogta- A vámpírvér finomabb, az emberinél, ezt mindenki tudja! Csak te nem, pff..
- Pff! Te engem ne pff-ogj le!- hajoltam közel hozzá.
- Visszavonom, ha iszol, mondjuk 2 kortyot!
- Pff, add ide!- vettem ki a kezéből. Becsuktam a szemem, és a számhoz emeltem a csövét, majd kortyoltam egyet. Majd még egyet, és még egyet, és még egyet, egészen addig, amíg el nem fogyott.
- Vissza vonom, sőt!- tépte ki a kezemből az üres tasakot, és dobta el, majd rám vetette magát. Hevesen csókolózni kezdtünk, egészen addig, amíg be nem nyitottak.
      Elég kínos helyzetben talált Ryan, és Alex. Az ágyon feküdtem, felettem Harry, aki a fejem fölé fogta a kezeimet, s így csókolóztunk. A legfurább az volt, hogy mikor az ajtó kinyitódott, Harry nem hogy felpattant volna, vagy ilyenek, nem, ő inkább simán ráült a csípőmre, de az arca 10 centire maradt az enyémtől.
- Nem zavarunk, bazdmeg?- köpte a szavakat ránk Ryan.
- De, rohadtul, szóval, ha megtennétek, hogy leléptek....- mondta végig ezt Harry, úgy, hogy közben végig a szemembe nézett.
- Vadbarom! Szállj már le róla!- lökte le rólam Harryt, aki mellém zuhant az ágyra.
- Tudod, hogy kit lökdöss..- állt volna fel, de megfogtam, s a szemébe néztem, hozzá hajoltam, és lassan megcsókoltam.
- Fejezzétek már...
- Ó, fogd már be!- szakítottam félbe Alexet- Ide figyelj, éppen próbálom lenyugtatni őt, nehogy megöljen titeket!
- Pff... Ő? Minket?- nevettek fel.
      Harryre néztem, aki vörös szemekkel meredt a fiúkra. Megsimítottam az arcát.
- Ejtsük. 2 kérdés. Miért nincs itt varázs erőm, és miért jöttetek?
- Azért nincs, mert a házban, és a kertben mindenhol apró holdkövek díszelegnek. A holdkő hatására a varázsló/boszorkány és más természetfeletti lények nászából születő gyerekeinek a mágiája elveszik egészen addig, amíg ki nem lépnek a hatósugarából.- magyarázta Ryan.
- Azért jöttünk, mert délután 5-kor jön Dylan húga. Meg szeretne ismerni, szóval addig készülj fel. 5-re le kell menned a halig. Csak jöttünk szólni, de ha Harry így fojtatja, nem él sokáig!- fenyegetőzött Ryan.
- Tudjátok mit, takarodjatok a szobámból, kurvára rontjátok a levegőt! Viszlát!- mutattam az ajtó felé. Mind a ketten akartak volna még valamit mondani, de gonoszan néztem rájuk, ez által elindultak kifelé.
- Utálom őket!
- Nem vagy vele egyedül!- ugrottam rá, s adtam puszit a szájára.
     Egy ideig csak így feküdtünk, majd ő megtörte a csendet.
- Nincs kedved megint..
- Nincs!- szakítottam félbe.
- Honnan tudtad, hogy mit akartam mondani?
- Mindig a szexen jár az eszed... gondolom én.
- Nem jársz messze az igazságtól, de nem mintha a tied nem...
- Hé! Én nem csak arra gondolok.
- Amióta nem vagy szűz, azóta csak arra gondolsz.
- Na jó fogd be!
- Inkább be dugom..
- Na jó ez csak egyszer volt poén!- szálltam le róla, és mellé telepedtem.
- Furcsa volt hogy az én véremet szívtad. Úgy értem, hogy előjöttek a szemfogaid.
- Igen. Tényleg, ezen még nem gondolkodtam.

***

     Lefelé tartottam a lépcsőn, mikor megláttam a gyönyörű Miát. Barna haja fénylett. Amint leértem a lépcsőn a nyakamba ugrott és megölelt.
- Szia! Milyen csodás vagy! Esküszöm, azt hittem a bátyám csak kitalált.. De nem, tényleg csodaszép vagy! Óh, és ezt... neked adnám!- elengedett, majd maga előtt a kezében körbe körbe mutogatott, és egy csokor virág jelent meg benne.
- Köszönöm szépen, imádom a tulipánt!- mosolyogtam rá kedvesen.
- Dylan, ha nem haragszol, bár nem érdekel, elbeszélgetnék Bellával.- karon fogott, és elindultunk kifelé a kertbe.
     Mi. A. Franc? "Bár nem érdekel"? Dylan áradozott, hogy milyen jó fej, vagy mi.
      Mikor kiértünk, 40 méter után leültünk egy padra. Egy kör alakot írt le a kezével. Felém fordult, és sejtelmesen rám mosolygott.
- Nos, legyünk őszinték. Amióta eszemet tudom, utálom a bátyámat. Hogy miért? Tudod, vannak olyan emberek, akik a puszta jelenlétükkel felidegesítenek. Na, ő ilyen. Amikor kicsik voltunk, mindig bántott, de tényleg, mindig! Ezért megutáltam, úgy ahogy van. Mindent tudok rólad, és a mostani helyzetedről.
- Aha...- nem akartam elhinni amit mondott. ~Mi van ha én most kitárulkozom, de kiderül, hogy ez egy csel? Hogy Dylannek kémkedik, vagy tudja a fene...~ Végülis, hallgattam a megérzésemre, mert ő jó döntéseket hoz.