ll. Chapter - 11. Vampire Fever

- Hozzám jössz?- kérdezte még egyszer, miután nem tudtam válaszolni az elsőre. Félre ne értsétek! Természetesen igent akartam mondani, csak egy hang sem jött ki a torkomon. A könnyeim patakokban folytak.
    Tudatni akartam Harryvel, hogy igen, ezért lehajoltam, megcsókoltam, és megpróbáltam rá mosolyogni.
- Szeretlek!- nyögtem ki.
- Tudom...
    Bezárkóztunk a szobába, és... hát, ismét lefeküdtünk. De nem ám aludni, nem ám! Állítólag, egyre jobb vagyok. Én meg egyre jobban élvezem. Szóval.... ;)
    Pár órával később, mikor Haz elaludt, gondolkodni kezdtem. ~Hogy lehet az, hogy én itt vagyok, Harryvel, egyedül. Nem értem! Ha Dylan akar tőlem valamit, akkor nem kéne tennie is érte? Szeret engem, vagy mi, a halál!? Ha Harry nem engem szeretne, hanem egy másik lányt, de úgy, mint engem, és én fogjul ejteném, mert kellene az ereje, és a többi, és lenne saját szobájuk, ahol szexelnek, én már megöltem volna, leszarva mit gondol Harry. Nem? Mi célja van ezzel? Vagy, talán már rájött, hogy mit tervezünk? Esetleg ő sántít valamiben? Ó, egek!~
    Mikor a legrosszabbra gondoltam, Harry kapkodva felkelt álmából.
- Hallod te a szívverésedet? Mert én igen!!- nézett rám dühösen- Megint min gondolkodtál??- simította meg a hátamat.
- Semmin, igazán semmin! Csak aggódok.
- Nem mondom, hogy nincs miért, mert van, de próbálj meg nem rá gondolni.- odahajoltam hozzá. Fejem az övére hajtottam. Mosolyogni kezdtem, aztán, mikor megcsókoltam volna, ő elugrott, és a földön forgolódott.
- Úr Isten! Mi van?- kiáltottam, és utána ugrottam.
- Hívd... Dylant!- suttogta. Kirohantam a szobámból, le a lépcsőn, miközben Dylan nevét kiáltottam.
- Mi van?- sietett elém, ijedt arccal.
- Harry, valami történt vele! Azt mondta hívjalak!- amint megláttam, visszafelé kezdtem futni, természetesen ő jött mögöttem.
- Te.. voltál!- mondta alig hallható, rekedt hangon, Dylannek.
    Dylan lehajolt hozzá, és vizsgálni kezdte.
- Sárga a szemed, és kint vannak a fogaid. Vámpír lázad van.
- Milye?
- Megfertőződött. Ez egy vírus fajta, vámpíroknál. Gyilkolni akar majd. Bárkit. Mindenkit! De csak akkor, amikor éhes. Elfogja veszteni a fejét, és senkit nem fog felismerni. Ez hasonlít az amnéziára, csak e mellé vérszomj is társul. ... Egy pillanat és jövök.- mondta, és kiviharzott.
     Csak álltam és néztem Harryt, ahogy kínlódik. Valamit tátogni kezdett, de mire odahajoltam, hogy le tudjam olvasni, vagy halljam, hogy mit mond, Dylan visszajött Alexel és Ryannel maga mögött.
- Állj félre!- mondta hűvösen.
- Nem! Mit akarsz vele csinálni?- húzódtam hozzá még közelebb.
- Csak segíteri akarok!- leguggolt hozzám, s egy ujjával végig simította az állam- Nem akarhatod, hogy másokat bántson!
- Hova akarod vinni?- adtam be a derekam, miután alaposan végig gondoltam, mit mondott Dylan.
- A pincébe. -hangja, meglepetésemre kellemes volt.
- Rendben. - intett a két fiúnak, ők megfogták, és elindultak vele le. Nem mertem velük menni. Nem vagyok képes nézni, hogy szenved, és nem tudok ellene tenni semmit. Képtelen voltam.
     Dylannel csak néztük egymást, aztán, amikor megindult ki, megszólítottam.
- Várj! Tudsz neki segíteni?- néztem rá, könnyes szemekkel.
- Nem. Sajnálom, de akár, még meg is halhat. Most azt fogja átélni, mint mikor átváltozott vámpírrá. Újra meghal. Ha erős a szervezete, akkor túl éli, de ha nem... Sajnálom!



     Sziasztok Manók! Ne haragudjatok, sok mentségem nincs, ezért nem is magyarázkodok. Ráadásul, olyan rövidke lett ez a rész! Sajnálom! És, ezentúl két hetente lesznek a részek. De, van valami jó hírem is. Az új blogom. 
 http://mywierdlifelikewitch.blogspot.hu/ 
Ott vasárnap lesznek részek. Kukkantsatok be!
      Puxx:Flói