Chapter 27. - He, wants to kill you!

- Meg akarnak ölni!
- Téged?- röhögtem fel, torokból.
- Engem? Dehogyis! Téged.- mondta lazán. Elindult be a labirintusba. Kb. fél percig beletartott, hogy felfogjam, mit mondott. Aztán utána iramodtam. Szerencse, hogy láttam merre megy.
- Várj, mi? Lehetetlen, mégis kik akarnának megölni?
- Azok, akik félnek tőled. Vagy féltékenyek rád. Dylen Peter Russo. Valamilyen szinten a rokonod. Most ő az "uralkodó".- mutatta a macskakörmöt ujjaival- Érdekes, hogy nem ti vagytok, az uralkodók. Még jobban bejönnél olyan abroncsos szoknyában. Hercegnő.- hajolt meg előttem. Hirtelen, égető tekinteteket éreztem magunkon. Gyorsan felrángattam.
- Hagyjuk az enyelgést! Mondd tovább!- sürgettem.
- Szóval. Vagy mellé állsz, és feleségül vesz, vagy megöl téged. Ami...
- Mi?- szakítottam félbe- Feleségül?- nevettem kínomban- Nem az előbb mondtad, hogy...
- De.- szakított most ő félbe- A rokonod. De ezt őt nem érdekli. Jajj, milyen kis tudatlan vagy, a saját családoddal kapcsolatban is. ~Csókoltatom az etika tanárodat~ Szóval. Ők, csak tiszta vérű boszorkányokkal kavarnak. Nos, te kivétel lennél, mivel ugye az ük-ük nagyid hozta létre az én fajtámat is! Ja, ha találkozol vele, mond meg, hogy köszi! Na, mindegy.- Pff.. Milyen jó humora van...- Ebből kifolyólag, ő és a leszármazottai is keveredtek. Igaz, csak vámpírokkal. Aztán, anyád.. Párdon. AnyUkád, keveredett az apUkáddal, aki ugye egy vérfarkas volt. Nem tudom, hogy állsz a biológiával, de ha a fajok keverednek, általában, vagy nagyon balul sülnek el, vagy igen sikeresen.
- Aha..- nyögtem bele.
- Amint látom,- végig nézett rajtam, majd megnyalta a száját- nagyon is sikeres volt.
- Vagy meséled tovább, ilyen gusztustalan megjegyzések nélkül, vagy agyon verlek, vagy ami rosszabb, Harry.
- Hűha... Most annyira megijedtem, hogy ikább vissza sem szólok rá semmit, mert a végén csak bepisilnék.- nézett rám semleges tekintettel.- Viccet félre téve, tényleg sikeresen sikerült a boszi-vámpír-vérfarkas-kombó. És, mivel, az ük-ük nagyid, intézett neked hatalmas varázserőt, és pár helyes fiút...
- Te mondtad Harryre, hogy helyes!- jegyeztem meg halkan.
- Nem csúnya, de nálam nem helyesebb...
- Jó folytasd!
- Te szakítottál félbe!- vonta fel a szemöldökét.
- Folytasd...- préseltem ki a fogaim között.
- Röviden: a hatalmas erőd miatt, akar téged. Ha már mindent megpróbált, hogy magához csalogasson, de nem sikerül, megöl. Azon elven, hogy ha nem lehetsz az övé, senkié sem lehetsz. Ne "örülj" Nem azért mondja, mert szerelmet érez irántad, vagy ilyenek. Bár vonzódik hozzád.
- Oké, oké. Állj! Mond csak, Hermész. Te ezeket honnan is tudod?- az utolsó mondatából jutott csak eszembe ez a kérdés, bár már lappangott bennem.
     Röpke 1 másodperc alatt, amikor levegőt vett, végig futott rajtam, minden létező ok. Hogy, példával éljek: Ő Dylen, vagy ő valamilyen szolgája/csatlósa, esetleg a kutyájának a játszó társa, netán, a birtok gondnok. Igen, egy párat hamar elvetettem.
- Én? Egy ismerősöm- ismerősének- ismerőse, ismeri Dylen takarító nőjét. Ez a nő meg elmesélte neki, és így jutott hozzám. Nem tudják, hogy esetleg ismerlek, ne aggódj. Soha nem adnálak ki!
- Melegen ajánlom! Elvégre, az Ük akármim tett azzá, aki most vagy!
- Dörgöld még az orrom alá, kérlek!
- Hagyjuk...
     Érdekes. A haragom, valahogy elszállt. Nem tudom, mitől, vagy merre, de már nem volt bennem.
     Viszont, eddig csak Alexra figyeltem, és arra nem, hogy merre megyünk. Kezdtem félni, hogy netán eltévedtünk. Mikor vissza néztem rá, biztos szemekkel kémlelte, hol az utat, hol az eget.
- Ne aggódj, mindjárt kiérünk!
- Honnan tudtad, hogy ezt akarom kérdezni?- csodálkoztam el.
- Egészen eddig eszedbe sem jutott, ezt a kérdést feltenni, és éppen nyitottad volna ki a szád. Gondoltam, egy próbát megér, hogy elámújlj rajtam.- A végére eléggé pajzánul mosolygott, amitől, az a csöpp jó indulat felé, is eltávozott.
- Oké...- mondtam, miközben megdörgöltem a karomat. Mivel ez egy ujjatlan ruha volt rajtam, és ősz volt, tegyük hozzá, hogy az éghajlat erre felé, eleve hidegebb.. Igen, ekkor vettem csak észre, hogy fázom. Eddig talán, azért nem érzékeltem, mert fűtött a düh.
     Alexnek igaza volt, 2 perc néma csönd, és távolság tartás után, megérkeztünk a labirintus végére.
- Ömm... köszi, hogy elmondtad.- mondtam szégyenlősen.
- És...? Valami köszönet nyilvánítás?
- Köszönöm.
- Mármint... Csók.
- Álmodozz!- szólalt meg előttünk Harry. Úgy megörültem. Hozzá futottam, és átöleltem. Beszívtam bódító illatát, s próbáltam visszafojtani a sírást.- Mindent hallottam!- rakta állát a fejemre- Most ne törődj ezzel. Szórakozz, kérlek!
- Szórakozzak? Vagy elvesz egy vér alázó paraszt vagy megölnek. - tört ki belőlem a sírás.
- Ssshh...- simogatott- Figyelj... Nézz rám, Bell... mondta bársonyos hangjával, és felfeszítette az állam, majd letörölgette a könnyeimet. - Mi lenne, ha mára, elfeledkeznénk erről. Ne hidd, hogy önzőségből, vagy ilyenek, de nem akarom, hogy szenvedj. Nem beszélünk róla, nem gondolkozunk róla, csak élvezzük a mai estét. Rendben?
- Rendben..- szipogtam, majd megpusziltam Harry száját, és hozzá bújtam.
- Akkor én nem is zavarok..- lépegetett el mellőlünk Alex.
- Várj!- szólt utána Haz. Kibújt a "szorításomból", majd Alexhez sietett. Valamit belesúgott a fülébe, rá bólintottam, aztán egy közös #rohadjmeg nézés után, Alex lépett párat, majd farkas formában távozott.

***

    Ahogy csak tudtam, megpróbáltam nem arra gondolni, hogy talán figyelik minden mozdulatomat. Lényegébe sikerült, de csak is Harrynek köszönhetem. Amikor látta rajtam, hogy rágódom, megölelt, hozzám dörgölőzött, mint egy cica, és megcsókolt. Hálás voltam a sorsnak, illetve a "nagyimnak", hogy őt sodorták az utamba.
     Amikor vele voltam, és éppen nem voltunk fasírtban, olyankor éreztem, hogy élek. Hogy igazán élek. Amikor a kékes-zöld, smaragdzöld, vagy éppen a vörös, veszélyes szemébe néztem, hosszabb ideig, egy huzamban... mintha az összes gondom elszállt volna. Akár hányszor, elment, vagy éppen búcsúzkodtunk, a szívem össze szorult, olyan volt, mint amikor kifacsarnak egy narancsot. Én, hiába tudtam, hogy kevés ideig lesz tőlem távol, a szívem nem.
     Szóval. Harry szórakoztatott, egy ideig, amíg nem, azt mondta, hogy 10 perc és itt van. Nem kérdezősködtem, megértettem, hogy elege van, hogy vigasztaljon.
     A fal mellé álltam, mert azt mondtam Harrynek, itt várom majd. Ámde, mégsem maradtam egy helyben, mert 2 perc múlva meguntam, és nem akartam arra a bizonyos ügyre gondolni, így kimentem a hidegbe, immáron Harry zakójával a vállamon.
     Kevésbé, bár, így is fáztam. De nem bántam. Jól esett, hogy a hideg, csípi az arcom, mert felfrissültem tőle, akár egy fejmosástól.
     Sétálgattam, ott, azon az úton, ahol el lehet hagyni a sulit. Felnéztem az égre, s láttam az összes csillagot. Leültem egy padra, és onnan kémleltem őket tovább. Arra gondoltam, milyen menő lenne már, ha összelehetne kötni őket, vagy villognának. Megmosolyogtam a gondolataimon, pislogtam egyet, s  csillagok, mintha hallottak volna az imént, villogni kezdtek.
    Először csak egy, aztán 10 és így tovább. Nem az összes, de kb úgy 200. Villogtak. Miattam. ÉN csináltam. ÉN.
     Még jobban mosolyogtam, s hallani kezdtem, ahogy mindenki beszélgetni kezd. Elnéztem az égről. Az ajtóból csak úgy özönlöttek a gyerekek. Mindenki felfelé mutogatott, és bámulták, az alkotásom. Aztán, megláttam Perrie vigyorgó, és fejrázó arcát. Elindúlt felém.
     Mielőtt hozzám ért volna, visszanéztem a csillagokra, és suttogva kimondtam 'ennyi elég lesz'. Ők azon nyomban befejezték.
- Te voltál?- nevetett fel.
- Én bizony. Éppen, hogy csak gondoltam rá.
- Te, és a természet, egyre nagyobb harmóniában fogtok élni.
- Ezt hogy érted?- csodálkoztam el.
- Én rengeteg könyvet olvastam, amiben a képességeidről volt szó. Arról, hogy milyenek lesznek, és, hogy mi mit jelent. Bele írták azt is, hogy a 18. szülinapodon, a természet behódol neked.
- MI?- nagy szemeim, még hatalmasabbak lettek. ~Be..hódolni?~
- Jól hallottad. Ez azt jelenti, hogy egybe olvadtok. Neked tisztelned kell őt, és cserébe ő is tisztelni fog téged. Szimbiózusban fogtok élni. Szerintem, ez valami csodálatos dolog. Így is tudod, valamennyire irányítani a 4 elemet, de ha ez megtörténik... A természet meg fog téged védeni, anélkül, hogy kérnéd. Elbűvölő..- sóhajtotta. Gondolom, ez ő nagyon szívesen kipróbálta volna. Megszántam őt.
     Aztán, vigig gondoltam amit mondott. ~Csak akkor, fogok egybeolvadni" a természettel, ha megérem a szülinapom! El kéne neki mondanom, hogy mit mondott Alex?~
- Figyelj, beszéltem Harryvel. Mondta, hogy mit beszélgettetek Alexel.
- Ne, kérlek, ne ma..- tettem a füleimre a kezemet- Nem akarom elrontani az estémet.
- Igazad van, ne haragudj. Ömm.. Harry keresett téged öt perce.
- Öt perce? ~ Már eltelt a 10 perc?~
- Igen, miért?
- Jaj, semmi, csak beszéltük, hogy bent találkozunk, de...
- Csak nem rólam viskurálnak a hölgyek?- jelent meg bal oldalamon Harry.
- De, rólad. Harry, nem vinnéd haza őt? Mindjárt 1 óra, későre jár már.
- De, szívesen.- mosolyogta.
- Oké. Holnap... Ma, megyek délután kettőkor. Rendben?
- Rendben.- Pezz nyakába ugrottam, s szorongattam.
- Szeretlek!
- Én is!