Chapter 25. - I'm sorry!

- Igyál!- emelte a csuklóját a számhoz.
- Hogy mi?? Bolond vagy?- eltoltam a kezét, és arrébb húzódtam.
- A kezed! Basszus,  nyomot fog hagyni! Nem nézhetem tétlenül,  hogy szenvedsz! A vámpír vér gyógyít! Csak két kortyot!!- megborzongtam. Egyrészt ez miatt, másrészt Harryéknél, pláne a szobájában nagyon hideg volt.
- Megőrültél!- beleszagoltam a levegőbe. Mivel, ugye közöm van a vámpírokhoz, és, már volt alkalmam vért szaglászni, igen hamar megkívántam.
     Tanultam, a múltkori esetből, így felálltam, a falhoz simultam, és nem nyitottam ki szemeimet.
     Torkom kaparni kezdett, s gyomrom üresnek éreztem. Sóvárgásomat, úgy próbáltam leplezni, hogy ajkaimba haraptam, amilyen erősen csak tudtam. Persze, ezzel, csak elrontottam, ugyanis vérem kiserkent. Pillanatokon belül Harry előttem termett, de én ezt nem láttam, csak éreztem.
     Felfeszítette az államat kér ujjával.
- Nyisd ki a szemed.- mondta lágyan. Egyenesen rá bámúltam. Vörös szemei izzottak, vágyakoztak.- Vér színre változott szemed. Mint amilyenek az enyémek is.- mosolyogta. Teljes testsúlyával, simúlt hozzám, s nyomott a falnak.- Mennyivel könnyebb lenne, ha te is vámpír lennél! Nem kellene félnem, hogy amikor megcsókollak, a kelleténél több vért...- elfordította fejét.- Ugye tudod, hogy, most... A véred, mivel gondolom, érezted... Beszélni is nehéz róla. - nyelt egy nagyot. Vissza meredt a szemeimbe. Nem habozott tovább, ajkait, az enyéimre tapasztotta.
    Gyengén szívta az enyémet, ám néhány másodperc múlva, elállt a vérzés. Kissé elhúzódott, s homlokát, az enyémre tette. A szám, égett. Mint minden egyes csók után, amit Harryvel váltottam.
    Haz, megharapta saját ajkait, s újra enyéimnek szegezte. Vére szétáradt a számban. Felséges, édes íze volt.
    Okos húzás volt tőle, mert magamtól nem kóstoltam volna meg a vérét, de így, hogy éppen csókolózunk, betapasztja a számat, így nem hagy más megoldást, minthogy megkóstoljam.
     Így is lett. Először, csak egy aprócska kortyot undorkodva, majd egyre nagyobbakat nyeltem. Megfogtam az állát, s közelebb húztam, s tartottam, amilyen erősen csak tudtam. Csípőjét is tartottam, ám egy hirtelen mozdulattal, fordítottam, s én toltam a falnak őt.
    Alig tudtam elválni ajkai ízétől, mikor kopogtak.
- Bella, Jade itt van.- hallottam meg Liam hangját.
- Oké, mindjárt megy.- mondta helyettem Harry. Nem tudtam megszólalni, csak lihegtem.
     Elléptem Harrytől, s hátat fordítottam neki. Ujjaim, végig futottam ajkamon.
- Én...
- Nem csináltál semmi rosszat!- suttogta, miközben hátúról, átölelte a csípőmet, s a nyakamba tette az arcát. Gyenge csókot lehelt oda.
- Biztos?- kérdeztem nyuszin.
- Igen, biztos! Te is, de én pláne élveztem.- mosolyodott el.
- De... ezt nem szabadna csinálnom, nem?
- Azt csinálsz velem amit csak akarsz!- emelte ki a 'velem' szót.- Nem alszol ma velem?- kérdezte, miközben, tenyerét, becsúsztatta a pólóm alá.
- Te nem aludni akarsz...- kuncogtam. És megint ez a téma...
- Egyenlőre, még aludni. Az örök lét áll előttünk, szóval, van még idő. Bár egy örök lét is kevés, arra hogy veled töltsem azt!
- Cuki vagy, de...
- Tudom, igen, folytasd!
- Jade-del alszom. Tudod, holnap van a bál, meg minden.
- Majd megoldja.
- Aludjon Zaynnel?
- Olyan érett már a kapcsolatuk?- kérdezte.
- Milyen fiúk vagytok ti? Ti beszélitek ki, hogy "éppen kit döngettek", nem?- idéztem, férfias hangon, mire Harry felkacagott. Nevetése csiklandozta a nyakamon a bőrt.
- De, csak... Nem tudom. Lefeküdtek volna? Zayn nem mondta.
- Jade igen.- köröztem a szememmel.
- Hát, akkor, mit árthat nekik, nem?
- De, igazad van.- Bólintottam.

***

 Lementünk, beszélgettünk 1 órát, majd nyugovóra tértünk. A kezemen nyoma sem maradt az égésnek, hála Harrynek.
- Haz, nem lehetne, hogy átmegyünk hozzám? Itt tök hideg van!
- De nálad már milliárdszor aludtunk, de itt még egyszer sem. Aludj itt velem!- nézett rám kiskutya szemekkel.
- Legalább van még egy takaró, amit ennek-mutattam rá az ágyán lévőre- a tetejére rakunk.
- Hozzám is bújhatnál, de hozok egyet.
- De, nem úgy van, hogy a vámpírok hidegek?
- Hozzám lettél teremtve! Amikor te hozzám érsz, a bőröm felmelegszik, és ezt csak te érzed. Csodás dolog a szerelem.
- Ó, milyen édes vagy!- csókoltam meg.
    Harry elment egy vastagabb polár takaróért, majd mikor vissza jött, lefeküdtünk. Tényleg megváltozott a testhője, mikor hozzá értem. Hamar átmelegedtem, s még hamarabb elaludtam.
    Nem tudom, hogy a vámpírok álmodnak-e, vagy sem, de, érdekeset álmodtam. Gondoltam, hogy nem ő idézte elő nekem, mert meztelenül, valamilyen patakban fürödtünk, meg.... hát meg. Mielőtt még bármit is láthattam volna, felébresztettem magamat.
     Felültem az ágyban. Megpaskoltam az arcomat. Harryre pillantottam, akinek olyan arca volt, mint egy ártatlan kis gyereknek.
     Valahogy ebből a gondolatból, előjött egy másik. Az, hogy hiába látszik ártatlannak, ki tudja hány embert ölt már meg.
     És, rá eszméltem: Egy gyilkossal fekszek egy ágyban. Egy gyilkossal váltottam nyálat, és vért. Több gyilkossal aludtam egy háztető alatt, ráadásul gyilkosok a legjobb barátaim. SŐT, egy gyilkos az akibe beleszerettem!
     Amint ezek a dolgok megszülettek a fejemben, Harry zaklatottan felébredt, és magához vont.
- Mi történt?- puszilta meg a fejem búbját.
- Se-semmi.- fújtattam ki a levegőt szaggatottan.
- Biztos, olyan gyorsan ver a szíved!
- Ezért ébredtél fel?- bólintott- Jaj, sajnálom!- felé fordultam és magamhoz öleltem.- Csak, fura dolgokon gondolkodtam, és kicsit felzaklatott.
- Min?- suttogta
- Mindegy..
- Na, kíváncsivá tettél!- puszilta meg ismét a fejem.
- Harry...- szégyelltem el magam. Mégis hogy járhat ilyeneken az eszem? Ő egy tökéletes, odaadó fiú, aki szeret engem!
- Rólam, ugye?- tolta el a buksim magától, hogy a szemembe nézhessen. ~Ő is gondolat olvasó, mint Zayn???~ Egy aprót bólintottam.- Tudtam..- fordította el a fejét.
- Ne-ne értsd félre, én szeretlek, nem ezen, csak...- az arcom rák vörössé változott.
- Akkor?- kérdezte őszinte kíváncsisággal a szemében.
- Kérlek, ne értsd majd félre!
- Nem fogom.- mondta higgadtan.
- Amikor felébredtem, rád néztem, és arra gondoltam, milyen aranyosan alszol, mint egy ártatlan kisgyerek. Aztán arra, hogy te... nem vagy ártatlan, hisz... embereket öltél, és hogy itt mindenki. De-de aztán arra, hogy akármi is lehetsz, akár mazohista, vagy pszhiopata, én attól még szeretlek!
    Nem mondott semmi, csak felállt, és a fürdőszobába indult.
- Várj! Ezért nem akartam mondani! Harry!- felálltam, és elindultam utána, de mikor bementem volna én is, rám csapta az ajtót.
- Keress magadnak valaki olyat, aki nem ölt már! Sok szerencsét!