ll. Chapter 3. - The Little Baby

     Reggel, arra ébredtem, hogy valaki simogatja az arcomat. És ez csikizett. Szemhéjam kissé, majd teljesen kinyitottam. Harry volt az. Megkönnyebbülten rám mosolygott. Az arca felé nyúltam, valódi-e. Végigsimítottam csábító állkapcsán, majd ő oda emelte a kezét. Kezébe fogta a kezemet. Rá nézett, majd vissza a szemembe.
      Ekkor jöttem rá, hogy álmodom.
- Nem vagy valódi.- jelentettem ki.
- De, hidd el.
- Hogy hihetnék a képzeletemnek? Lehet, hogy határtalan, de van valóság érzetem. Te létezel, de nem a képzeletem, és már nem is az életemben.
- Te is tudod, hogy szeretjük egymást! Mi másért lenne rajtad a nyaklánc?
- Le is vehetem...- nyúltam az említett ékszer felé.
- Ne!- tiltakozott hevesen- Figyelj, ha az rajtad van, tudunk....- eltűnt. Az előbb még fogja a kezem, és aztán, levegővé válik.
- Harry? Harry!- kiabáltam.
     Felébredtem. Az ágyon ültem, körülöttem, Niall, Zayn, Liam és Louis riadtan néztek rám. Körbe pillantottam rajtuk, s fájdalmat láttam, meg ijedséget.
- Mi-mi történt?- tette kezét a hátamra Zayn.
- Ne sírj!- ölelt át gyorsan Niall.
- Sírni?- kérdeztem, és felkuncogtam. Észre sem vettem, hogy a sós víz folyik az arcomon lefelé, sőt már a mellkasomról is patak csordogált.- Ne haragudjatok, csak furcsát álmodtam... Sajnálom.- öleltem át Niallt, szorosan, aztán mosolyogni kezdtem.
- Mi az?- nézett boldogan rám Liam.
- Semmi, csak... szeretlek titeket! Tudom, hogy klisésen hangzik, de ez igaz! Ha ti nem lennétek, nem is tudom, hogy élném át ezt az egészet! Mindegy! Gyertek ide!- intettem nekik.
- Csoportos ölelés!- kiáltotta el magát Lou.

***

     Délután, elmentünk Hanihoz. Csomó mindent mondott, de ezt mind tudtam már. Semmi új infót nem kaptam. De nem, is bántam, mert ezek helyett, szereztem egy új tanárt.
- Szóval, szeretnéd, hogy tanítsalak, vagy legalábbis gyakoroljunk?- kérdezte, miközben menni készültünk.
- Persze, nagyon örülnék!
- Rendben, akkor ezt megbeszéltük. Keress fel, ha úgy érzed elkezdhetjük, rendben?
- Okés! Szia!- öleltem át.
- Sziasztok!- mondta.
     Amint hallótávolságon kívül kerültünk, a fiúk, mint valami csapat pláza cica, rögtön elkezdték kibeszélni.
- Milyen fura!
- A lakásai, meg a szaga is.
- És olyan furán beszél, olyan titokzatosan.
- Igen, és az is fura...- Folytatta volna Niall, Liam, Lou, és Zayn "monológja" után, de félbe szakítottam.
- Komolyan? Fura ez, fura az? Lányok, ne már! Kedves öreg hölgy! Ez a lényeg.- köröztem a szemeimmel.
- Az lehet, de szerintem, akkor is...
- Fura!- fejeztem be a mondatát, Niallnek.
- Honnan tudtad?
- Hülye...- legyintette tarkón Niallt Liam.
     Miután haza érkeztünk, én átmentem Parkerhez. Bekopogtam, és vártam, hogy a bátyám, ajtót nyisson, ám nem a bátyám volt az, aki előttem állt, mikor az ajtó kitárult.

- Szia, segíthetek valamiben?- kérdezte egy nő. Szőke, hullámos haja, és kék szeme volt.
- Igen, a... a bátyámat keresem, Parkert.- a lány mosolyra húzta a ajkát, s mikor kinyitotta, hogy megszólaljon, gyermek sírás halladszódott hátúról.
- Paige Hamson vagyok, egyenlőre.- mosolyogta
- Paige, ki az?- jelent meg az ajtóban Parker, egy kisbabával a kezében.- Szia, Bella. Ömm.. gyere be.- álltak félre, s én bementem. Leültem az ágyukra(gondoltam, hogy a barátnője), és ők a két a oldalamra.
- Szóval....?- kérdeztem.
- Hát, Bella, bemutatom a menyasszonyom, Paige-et, és a lányomat, Amayát.- mondta. Az Amaya az én 6. nevem.
- Mi? Mikor akartad elmondani? És, örülök, hogy találkoztunk.-fordultam Paigehez- És, milyen édes baba! Mennyi idős?
- Karácsonykor lesz 1 éves.- mondta a lány.
- Haragszol rám?- tette a vállamra a kezét Parker.
- Nem állok veled szóvba!- mosolyogtam a kisbabára, miközben, Parker keze eltűnt a vállamról, mert áramos energiával megráztam. ~Hmm.. rossz vagyok...~ A kisbaba mosolygott rám, és csodálkoztam, mert amikor bejöttem, még sírt.- Megfoghatom?
- Mondok jobbat. Vigyáznál rá egy kicsit? Szeretnénk egy kicsit kettesben lenni Parkerrel.- a hideg kirázott, amikor belegondoltam, mit akarnak csinálni, de hamar "visszatértem", és rá bólintottam.- Rendben, nagyon köszönjük!- örvendezett- Hozom a pelenkáját, meg a cumis üvegét, a tápszerét, és már mehettek is, rendben?- nézett vissza rám, miközben Parker kezébe nyomta Amayát.
- Persze, de, ha szabad megkérdeznem, mi vagy? Mármint, vámpír, varázsló, hibrid, ilyenek..?
- Persze, hogy szabad! Én ember vagyok. Úgy volt, hogy Parker átváltoztat hibriddé, de közbe jött ez a kis csöppség, és hát, nem akartuk, hogy bármi baja essék. Két vámpírnak nem lehet gyereke, és ugye ki tudja milyen hatással lett volna a testemre, hogy rögtön, miután megszültem, hibrid leszek. Nekem szoptatnom kellett, ezért hát vártunk. Bár, már nem szokott, de még mindig várunk. Ugye, Parker?- hadarta, miközben pakolászott.
- Igen, még nem tudom, hogy a baba hibrid, vámpír, vérfarkas, vagy követi a hagyományokat, és varázsló e. A 2. szülinapja után derül ki.- simogatta a kis csöppi arcát. Arról, hogy babusgatta Amayát, eszembe jutott Fullmoon. Szegénykét nem hozhattam el, így Pez vigyáz rá. Ő is hiányzik.
- Értem.
- Hozzám szóltál.- jelentette ki.
- De attól még haragszok, hogy nem mondtad el, hogy van családod!
- Ők már a te családod is!- javított ki.
- Parancsolj.- adott egy táskát a kezembe Paige.- Esetleg nálad aludhat?
- Persze..- vakartam meg a tarkóm. ~Elbírok vele??~
    A nyakláncom megbizsergett, s mikor ránéztem, Amaya bőgni kezdett. Nyakláncomhoz nyúltam, és ugyan azt az égető érzést éreztem, mint mikor felfedeztem a 2 srác tetkóját. Éreztem, sőt tudtam, hogy el kéne mondanom Aeronnak, és Parkernek, de... nem volt elég bátorságom.
- Megpróbálod lecsitítani?- kérdezte Paige.
- Hát.. persze...- Parker a kezembe adta. Nagyon aranyos mérete volt, meg persze ő maga is az volt.
     Nagy kék szemei voltak, pont olyanok, mint Perrienek, és nekem. Egymásra néztünk, befejezte a sírást, mosolyogtam, és ő visszamosolygott rám.
- Nem lesz itt semmi baj!- simította meg a vállamat Paige.
- Igen, elboldogulok.
     Elbúcsúztunk Amayával, átvittem a cuccait hozzám, leraktam, egy vékony kardigánt húztam, és elmentünk sétálni, az unoka húgommal.
     Senki nem járkált sehol. Egy árva lélek sem sétált el mellettünk.
- Amaya, én a nagynénid vagyok.- simítottam meg a pofiját- Képzeld el, hogy van még egy nagynénid, és két nagy bácsid... Illetve.. már csak egy. Biztos szeretted volna Matyt. Emlékszem, volt egyszer a szomszédunkban egy baba, és ő vigyázott rá, mert pénzt akart szerezni. Chloe volt a neve a kisbabának. Úgy kezelte, mint ha a saját testvére lenne. Bevallom, kicsit féltékeny is voltam.- mosolyogtam.
     Amaya kis kezét az arcomhoz emelte, és megfogott egy lecsorduló könnycseppet.
- Ez akkor jön elő, ha sírsz. Te is szoktál!- töröltem meg a kezét.
- Kivel beszélsz?- jelent meg mellettem Niall. Mögötte ott volt a többi jó madár is.
- Óh, én csak sétálgatok az unokahúgommal, Amayával.