Chapter 29. - Everything was a lie?

- Hát itt vagy, haver!- alakult át Alex, emberi formába.

- Messze nem vagyunk haverok, kutyus!- mondta dühösen Harry.

- Akkor, nem haverom, miért hívtál ide?

- Sajnos nem azért, hogy megöljelek. Bel nem örülne ha kutyus vér játszadozna a fölsőmön.

- Ne akard, hogy vissza változzak!- fenyegette meg, mire Harry szívből felkacagott.

- Úúú... most félek!- nagyjából 4 méterre voltam tőlük, mikor ép készültem előbújni a bokor mögül, álca nélkül, mikor mind két fiú beleszimatolt a levegőbe.

- Érzed?

- Hogy ne érezném, te idióta! Te hívtad ide Bellát?- vörösödtek el Harry szemei.- És.. Még... Talán, Bella testvére?

- Honnan veszed?

- Hasonló az illatuk.

- Dehát, Bellát közelebbről érzem!

     Meg akartam tudni, mi folyik itt, és úgy gondoltam, ha felfedem magam, nem lesz más megoldásuk, minthogy elmondják, miben sántikálnak. Ígyhát, mikor Alex, közeledni kezdett a bokor felé, átváltoztam.

- Mi az ördögöt keresel te itt?- kiáltott rám mind a kettő.

- Ti mit kerestek itt? Miben sántikáltok ti ketten? Elvileg, utáljátok egymást!

- Honnan tudtad, hogy itt leszek?- fordult el tőlem Haz.

- Kereső bűbáj.- Pár másodpercig gondolkodtam, hogyan is foghatnám meg Alex nyakát, aztán rájöttem.- Alex, felsegítenél?

- Persze...- vont vállat. Az egyik kezét lenyújtotta, és én elfogadtam. A másik kezemet, undorral végigfuttattam a karján, majd a nyakába kapaszkodtam. 

     Kezem perzselődni kezdett, és ismét éreztem a szikrákat is. Elég nehezen, de lepleztem fájdalmam, csak felszisszentem, s mikor kérdő tekintettel nézett rám Alex, csak annyit mondtam.

- Fáj a kereszt csontom. Tudod, ami a seggemben van...- Amint ki mondtam e két mondatot, megbántam. Miért nem mondhattam, hogy a hátam fáj? Mert idióta vagyok!

- Aha...- mondta, miközben félre nézett. Felálltam, majd Harryhez fordultam.

- Sajnálom, de nem szeretem, ha titkolóznak előttem.

- Tudom. De elmondtam volna este.- préselte ki a fogai között.

     Magához vont, majd szenvedélyesen megcsókolt. Derekamat, erősen fogta, s magához húzta, mintha csak attól félne, elfutok. Nyakán keresztül Harry arcára tettem a kezem, ám, megint éreztem.

      Gyorsan elléptem. Megfordultam, s Alex nyakára néztem. Ott díszelgett rajta a tetoválás. Aztán, visszanéztem Harryre, és nem hittem a saját szememnek.

- Nem...- ingattam a fejem. A szívemnél, erős fájdalom tombolt, mintha épen kitépné valaki.- Harry, te.... És te!- fordultam Alex felé, és rá mutattam.- Tegnap, azt mondtad, nem árulnál el, erre ott van a tetoválás a nyakadon! Az ismerősöd-ismerőse, mi?- A düh úrrá lett a testem felett, s Alexnek ököllel behúztam egyenesen a becses orrába. Rögtön eltört az, és ömleni kezdett a vére.

- Bella..- suttogta Harry- Honnan tudod, mi az a tetoválás?

- Mond csak, szerettél te valaha? Az egész csak azért tetted, hogy... Azt is áruld el, miért. Vagy egyszerűen szereted, ha parancsolnak neked?- ordítottam. A szívemre szorítottam a kezeimet. Azt kívántam, bárcsak kitépné valaki, és akkor, talán, nem kellene szenvednem. 

     Megint összetörték a szívem. Megint, pedig Ő azt mondta,  hogy nem akar fájdalmat okozni. Azt, hogy Ő, majd megvéd. Hogy Ő, mindig ott lesz nekem, és hogy Ő nem olyan, mint a többi. Azt mondta nekem, hogy Ő senki mással nem törődött, úgy mint velem. De a legfontosabb: azt mondta, hogy teljes szívéből szeret!

     Hozzám, lépett, s megfogta az államat. Úgy, mint régebben, Niall esetében, Harry a földre hullott a fejében érzett fájdalomtól, amit én idéztem elő neki.

- Ne merj hozzám érni, te aljas hazug. Jó érzés volt játszadozni velem?

- Bella...- szólt közbe Alex- Hagyd hogy feleljen.- bólintottam, s ekkor vettem csak észre, hogy a könnyek, már a mellembe folytak bele. Szinte égettek.

     Kezem elemeltem, s magam mellé tettem, Harry térdelve, a földet nézve, s elfojtott hangon, így szólt:

- Én soha nem játszottam veled! Igazából szeretlek! Emlékszel, mondtam, hogy a szüleimet nem tudtam át változtatni. Megölték őket a te szüleid.

- Hazudsz!- kiabáltam rá torkom szakadtából. Egy méterre, lerogytam Harry mellé, egyenesen bele a sárba. Még jobban zokogni kezdtem, s pár pillanaton belül, az eső is neki indult. Felhők fedték be az eget, s szinte sötét lett. Fél percen belül bőrig áztam, de nem hagytam abba a bőgést.

- Nem. Anyám Russozzál talált titkárnői munkát, aztán, beszervezte apámat is. Segített neki, de anya nem tudta, hogy mit csinál, csak mivel jól fizettek, maradt. A szüleid betörtek az irodaházba, s felrobbantották. Mindenkit, akit ártatlannak ítéltek, kihoztak, ám anyámat és apámat nem vették észre. Bent égtek el ők is. Ennek következtével, Dylen vette át a vezetést, apjától, mind a két munkában. Ő keresett meg engem, és azt mondta bosszút állhatok. Nekem kellett volna megölnöm őket.

     Amikor mély levegőt vettem, éreztem ismerős illatokat, s ezektől szédülni kezdtem. Ám, a helyett, hogy el ájúlnék, Harry szemébe néztem, aki engem bámult, vörös, kisírt szemekkel.

- Nekem kellett volna, de nem tettem. Akkor láttalak meg először. Ahogy anyád a kezében tartott, és ott állt mellette apád, büszke mosollyal. Na, és persze a testvéreid. Képtelen voltam megtenni. Elmenekültem. Ekkor már, megvolt a tetoválásom. Visszamentem Dylenhez, és mondtam, hogy képtelen vagyok rá. Azt mondta, "se baj, beépülsz a bátyához, amint meghalnak a szülei". Így is lett, megismertem Parkert. Éveken át jelentettem neki, hogy mi van veled. Csöppet sem véletlen, hogy találkoztunk! Minden el volt tervezve. Minden. Kivéve az, hogy beléd szeretek. Azt, nem tudták, hogy én lehetek a három fiú egyike. Azt senki sem gondolta volna!

     Mivel a sárba tapicskoltunk, nem csak bőrig áztunk, de a bőrünkig itatódtunk a piszokkal. Éreztem, hogy könnycsatornáimban, már kevés utánpótlás van, de csak nem fejeztem be.

- Amit beléd szerettem, elmondtam Dylennek, hogy szeretlek, hogy nem fogom tovább csinálni, és hogy mi is a helyzet. Őt ez koránt sem hatotta meg! Elküldött, és azt mondta, hogy tartozok neki, és ha eljön az idő, el kell vele mennem.

- Miért nem mondtad hamarabb?

- Már mondtam. Azért mert szeretlek. De, ez már nem számít. Két percen belül itt lesznek a csatlósai. Ha veled látnak, téged is elvisznek. 

- Mi? De, ha most elmész..

- Menny el!- üvöltötte.

     Teljesen lefagytam. Nem tudtam mit csináljak. ~Be csapott, és hazudott nekem. De, nem hagyhatom, hogy elvigyék!~ 

     Tekintetem, a szeméről, a körülöttem zajló dolgokra szegeztem. Mögöttem 20 méterrel, ott állt mindenki. Louis, Zayn, Liam, Niall, Jade, Perrie, Parker, Aeron, és Matty. Meglepődötten, csalódottan, s a testvéreim, könnyes szemekkel néztek ránk. Perrie különösen.

     Louisék, azért csalódtak, mert a legjobb barátjuk, hazudott nekik, vagy nem mondott el mindent. Kicsit kevesebb, mint húsz évet leélni hazugságban és tudatlanságban, szörnyű, én vagyok rá az élő példa.

      A testvéreim szeme, könnyel, és dühvel volt megtelve. Hát, megtudták az igazat, úgy ahogy, én is. Szörnyű érzés.

      Harrynek igaza volt. Vagy húsz ember jött elő a fák közül.

- Ha, most találkozunk utoljára, szeretném, ha tudnád, hogy mindig is szerettelek, és szeretni is foglak.- suttogta.

- Harry....

- Hé, Harry elhoztad a kis csajt is?- kérdezte az egyik ős tulok- Szia Alex! Hogy vagy mostanság? Régen Láttalak!

- Én is, Drake!

- Na, Harry! Kelj már fel, mennünk kell!- paskolta meg egy másik Harry hátát.- Nicholas, hozd a lányt!- szólt oda, egy izompacsirtának.

- Na nem!- ordította Matty mögüllem. Futott pár lépést, majd átváltozott farkassá. Fölöttem átrepült, ám mikor rávetődött volna Nicholasra, ő előhúzott egy tőrt, és egyenesen Mattyre hajította.



     Sziasztok, Manók! Hu, hát hogy is mondjam. Fel fogom rakni a 30. részt, de utána, lehet, hogy lesz szünet. Mielőtt még hónapokra gondolnátok, 1 hét lenne, csak. + Onnantól, már 2. "évad" jönne, szóval, főleg azért, hogy fokozzam a hangulatokat, és hogy legyen időm megírni minimum, 40. (10.) részig. Tudjátok, hátha nem lenne időm írni. :D Jep, szóval, ennyi lenne. 
     Puxx:Flói