Chapter 3. - Hi, My Sister?!

(Listen to this while you read)

   Mikor végre felértem arra a nyomorul 4. emeletre, öröm táncot tudtam volna járni. És, tényleg nem lehetett eltéveszteni! Oda sétáltam, és bekopogtam.
- Gyere be!- kiálltotta egy női hang.
Benyitottam. Egy 20 év körüli lány/nő állt ott. Aztán, hirtelen az eszembe ugrott, hogy milyen ismerős ez a lány. Az arca, a szeme, a haja... De, nem jöttem rá, hogy ki is ő.
- Szia!-mosolyogtam- Az igazgatót keresem, te bizonyára, a ... lánya vagy?
- Bella?- mondta. Mintha meg sem hallotta volna mit kérdeztem. Minden esetre egy halványat bólintottam.- Szia, Perrie vagyok, az igazgató nő.- kacagta el.
- Hogy? Elnézést, a letegezésért, meg a lányos dologért, de, nem tudtam. Tu-tudja, egy kicsit nagyon fiatalnak tűnik!- haboztam, de tudtam: ebből már úgysem magyarázom ki magam.
   Számomra, hihetetlen volt, hogy egy mindössze 20, vagy 20-nak kinéző bárki, igazgató lehet! Miféle világban élünk, nem de?
- Úgyan, semmiség. De, kérlek, tegezz csak! És, köszönöm. 25 éves vagyok! Csak tudod én..-A szemei nagyobbra nyíltak, mint amekkorák voltak, és látszólag, gondolkodott valamin, amit elmondjon. Vagy talán több mindent.- A b-bátyáid? Ő-ők hol vannak?- keskenyítette el hatalmas lélek tükreit.
- Azt mondták, hogy fél, vagy egy óra és jönnek.- Vontam össze szemöldökeimet.
- Hát, persze. Ez rájuk vall! Rám hadják a nehéz munkát!- körzött a szemeivel. Gyors léptekkel elindult asztala felé, majd ott a telefonjáért nyúlt. Feloldotta, aztán hívást indított.
- Ezt hogy érted?- kérdeztem félve, de tudtam, hogy úgysem kapom meg a választ.
    Megint. Megint titok. Olyan szinten elegem van ebből a titkolózásból. Egész életemben mindig mindenki titkolózott. Ez által ideges leszek, ha valami nem úgy van amit szeretnék. Tényleg! 
- Aer? Megint? Mit csináljak?-szólalt meg erőszakos hangon- Ide figyel, a ti dolgotok lett volna megmondani neki, hogy mi is ő!- a végére már suttogóra vette, de attól függetlenül hallottam. Ez egyébként arra utalt,  hogy nagy titok robbanás van közelgőben! Legszívesebben ordítottam volna a dühtől!- Oké! Ajánlom, hogy tíz percen belül itt legyetek, mert ha nem, leszedem a fejeteket! Oh, és el ne felejtsem, hozzál kérlek egy olyan üres könyvet Nancytől!!! ..... Jó, szia!
- Mit titkoltok előttem?- törtem végül ÉN ki.
- Tíz percet nem....
- Nem!-szakítottam félbe- Egy percet sem várhat!- dühöngtem.
- Kérlek, Bella. Várjuk meg a tesóidat.- Kérlelt. Láttam az arcán, és hallottam a hangján, hogy nagyon küszködik, hogy kedves maradjon.
- Most!-ordítottam rá. Bár, fogalmam nincs, hogy hogy volt annyi merszem, hogy ráordítsak az igazgatómra, de mindegy... o.O
- Boszorkány vagy!- bökte ki. Miután elszólta magát a kis kezét a szája elé tette.
   Mikor egy ember akit nem ismersz, de úgy gondolod, hogy mégis, azt mondja rád, hogy egy "fantázia teremtmény" vagy... felírhatatlan. No, nem pont az örömtől, inkább azért mert nem gondolod, hogy komolyan mondja. Jó ízűen nevetsz, majd látod, hogy az illető szeméből egy könny gördül le, ez által, lehet, hogy mégis csak igaza van a "lehetetlenben".... fura! Igen, ez így történt.
   Körül néztem a szobában, leültem egy bőr huzatú kanapéra, majd bocsánatot kértem.
- Semmi gond.-törölte meg szemeit- Én, megértem, hogy nem hiszel nekem-sóhajtotta- de, figyelj! Ilyenre te is képesz leszel.- A kezeit leszegezte. A felszínéből először csak füst, majd kisebb lángok csaptak ki.
    Idegességemben hátra dőltem, s szemeim tágra nyíltak. Nem tudtam: Higgyek a szememnek, vagy ez csak egy trükk és minden sarokban kamera van, és a tesóim ezen röhögnek?

(Listen to this while you read)

   Amint észre vette a reakciómat, befejezte, bármit is csinált, majd leült közel mellém. A kezét a hátamra rakta, s nyugtatóan fel-alá húzogatta. Így ültünk két egész percig, és amikor bátorságot merítettem fogalmam sincs honnan, s halkan megszólaltam.
- Ez igaz? Én tényleg... tényleg boszorkány vagyok?meredtem magam elé.
- Igen. És, ha nem bánod várjuk meg a testvéreidet. -mondta finoman. 
    Bólintottam.
   Nem kellett sokat várni, Matty enyhén lihegve, Aeron teljesen nyugodtan megérkeztek. Én, nem vagyok az a sírós fajta, de a szememből záporozni kezdtek a könnyek. Mindketten körém guggoltak, és csitítani kezdtek, de fölöslegesen. Kérdezték tőlem, hogy jöhet-e a következő hideg zuhany, mire én igennel válaszoltam.
    Elmondták, hogy Matt vérfarkas, Aeron pedig vámpír. Elmondtak mindent! Hogy anya boszorkány volt, apa vérfarkas. Apa családjába a férfiak mind azok voltak. Anya családjába a férfiak mind vámpírok. A nők meg, mingíg boszorkányok. Évszázadok óta! Meg azt, hogy ők már így születtek. Lien néni mindig adott nekik és nekem valami varázsszert, ami elnyomta az erőnket. És azt sem hagyták ki, hogy ők azért nem öregedtek, mert ugye a felmenők, olyanok amilyenek. Ráadásuk én sem, és ők sem öregednek 20 éves koruk után. Szóval halhatatlanok, és én is.
- Azt nem tudjuk, hogy hogyan lehetséges az a hogy, hogy Matt vérfarkas, én vámpír. És tudod, most tudom, hogy ez nehéz, ezt így rád zúdítani nem volt a legjobb ötlet, de már mondjunk el mindent!- Aer egy kicsit elhallgatott, és az arcomat fürkészte. Aztán megszólalt. - Perrie a nővérünk.



Sziasztok! Nos, elnézést, hogy vártam 2 hetet, de elutaztam, haza Pécsre. Ott meg nem tudtam használni a netet. Aztán, mondom, "hétfőn felrakom, mert itt van netem", de nem! A laptopom bedöglött. Oké, már jó, de így is csütörtökön tudtam csak használni. Tök8. Most már vagyok, ÉS!! Dupla rész. Legalábbis, menyetek tovább, értitek... ;)
Puxx: Flói!